2-es típusú diabétesz nehezíti a gondolkodást gyerekeknél

Medipress
megjelent:

Egy tanulmány szerint azok az elhízott gyermekek, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek, gondolkodási nehézségekkel is küszködnek. Ugyanezt viszont nem tapasztalták azoknál a túlsúlyos gyerekeknél, akik nem cukorbetegek.

A tanulmány nem bizonyítja egyértelműen, hogy ezért a különbségért a cukorbetegség okolható, és hogy a cukorbeteg gyerekek kognitív képességei korlátozottabbak. A felfedezés mégis azt mutatja, hogy a diabétesz kialakulásának már korai szakaszában is megfigyelhető az agy károsodása.

„E betegség sokkal átfogóbb vizsgálata szükséges, nem elég, ha csak a szemre, a vesére, vagy a lábra gyakorolt hatását kutatjuk” – magyarázza a tanulmány szerzője, Dr. Antonio Convit, a New Yorki Egyetem Langone Egészségügyi Központjának pszichiátria professzora.

Dr. Convit elmondta, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedők – mely betegség gyakran az elhízás következménye - az összes cukorbeteg gyerek 40 százalékát teszik ki. Régen a gyerekekre az 1-es típusú, azaz a fiatalkori cukorbetegség volt jellemző.

Mára azonban, az elhízási járvánnyal megugrott a 2-es típusú diabéteszesek száma. A felnőtt cukorbetegek körében sokan küzdenek tanulási és emlékezési nehézségekkel, de nem tudni, hogy a diabétesz, vagy valamilyen szívbetegség okozza az agy véredényeinek elzáródását.

Dr. Convit és kollégái 18 elhízott, 2-es típusú diabéteszben szenvedő tinédzser, és 18 olyan tinédzser kognitív képességét vizsgálta, aki elhízott volt ugyan, de nem diabéteszes.

Metabolikus szindróma

Ma már minden hatodik európai felnőttet fenyeget a metabolikus szindrómának nevezett „életmódbetegség”, mely növeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív - és érrendszeri betegségek, valamint a stroke kockázatát.
Metabolikus szindrómáról bővebben

A diabéteszes fiatalok memoriája rosszabb

Azt állapították meg, hogy a cukorbeteg fiatalok memóriája és koncentrálóképessége rosszabb volt, valamint az IQ teszten is gyengébben szerepeltek, mint nem diabéteszes társaik, bár ezt a különbséget nem számszerűsítették.

A jó hír az, hogy ez a különbség elhalványul, amint kigyógyulnak a 2-es típusú cukorbetegségből, ezzel is fogyásra ösztönözve a túlsúlyos fiatalokat.

Ha viszont nem szabadulnak meg a felesleges testtömegtől, akkor erre a generációra nagyon rossz életminőség vár.

A. Dixon, a kanadai Alberta Egyetem professzora kihangsúlyozta, hogy e felfedezés még nem bizonyított, és további vizsgálatok szükségesek arra nézve, hogy milyen összefüggés van a diabétesz és az agyműködés között öreg, illetve fiatal-, és gyermekkorban. A tanulmány a Diabetology című online folyóiratban jelent meg.

Medipress

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Cukorbetegközpont - Dr. Porochnavecz Marietta, diabetológus, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Lackó Andrea és Dr. Brasnyó Pál
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest