Rövidre mérték idejét

Májrákja miatt sok bevégzetlen munkát hagyott hátra az egyetemi tanár. Teljesítmény-kényszeres személyiség volt, mondja férje. Elismeri, a 3 évtizedes együttélés torzíthatja emlékezetét, ám ígéri, a Hepatitisz C-vírussal fertőzött sorstársak kedvéért tárgyszerűen idézi fel a baleset-életmentés késői tragikus következményét.

„1986 az első riasztó jelzések, a májenzimek emelkedésének éve. A '94-es biopszia HCV-t igazolt. Elkényeztetett dr. Domján hozzáállása, ezért se maradhat szó nélkül Nemessánszky prof viselkedése. A László kórház havi ellenőrzéseit, a kezelés korlátait látva, számítani kellett volna a romlásra – mégis minden hír újra letaglózott. Egyre több lett a mélypont. Depresszióba estünk. Kati, a sok könyörgés után követelte a kegyes halált. Gyógyszer-tilalmat vezettünk be. A sors megajándékozta, hitegette egy utolsó szerelemmel. Félreálltam, hadd legyen még öröme. A végtől rettegett, de a későn ajánlott transzplantációt elutasította. A gyors távozás megváltó szörnyűsége a beszámoló lezárása” – írja a férj.

Amikor még volt jövő

Fodrász-iparos családba született. Alsósként ének-, zongora-szakos volt. Felsőben úttörővasutas, gimnazistaként ifi-vezető maradt. Kiváló tanulmány, kulturális teljesítmény, példás magatartás, sporteredmények (szertorna, futás, céllövészet), idegenvezetői tanfolyam hoztak oklevelet. Magánórán tanult németet, oroszból középfokú vizsgát tett. A történelem szakkörön jött rá, érdeklik a társadalmi-gazdasági problémák. A Felsőfokú Pénzügyi-Számviteli Szakiskolán vörösdiplomát kapott, francia nyelvvizsgát tett. Német, orosz csoportokat vezetett. TDK-zott, demonstrátor lett. 1974-től az Egészségügyi Főiskolán tanított mentőtiszt-, gyógytornász-, dietetikus-, intézetvezető szakosoknak a gazdaságról. 1975-ben az egészségügy kiváló dolgozója lett. Nancy-ban kapta másod-, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen harmadik diplomáját (népgazdasági tervezés, tanári szak). Szakdolgozatát franciául írta. 1977-ben az MKKE-n egyetemi doktori fokozatot szerzett. Férjhez ment. A gyermekgondozási idő alatt az európai pénzügyi integrációt kutatta. KGST-közgazdászok bizottságának tagjaként konferenciákra járt.

Az aspirantúra félidejében történt autóbaleset után a disszertáció kihívása segített felépülni. A védés után publikált (Külgazdaság, Pénzügyi -, Közgazdasági Szemle, Figyelő, VG). 1984-től, a Világgazdasági Tanszék docenseként az egyéni vállalkozásokkal foglalkozott. 50 ezer példányban kapkodták el az 5-8, majd a 9-13 éveseknek írt képeskönyvét (’85, ’87). A Corvina felkérésére végzős középiskolásoknak írt tankönyvet (Az EU). Az „Állampolgári ismeretek” tantárgyi előkészítésére bevonták a Nemzeti Alaptanterv munkájába.

Munkatársai nem hitték, hogy halálos beteg, mert már ismert májkárosodását leplezve, munkába menekült. A transzplantációt nem vállalta, mert a ritka (nullás RH pozitív) vércsoportja miatti hosszú várólistát nem akarta kivárni. Úgy vélte, nem viseli el az átültetést követő „fóliasátrat”. Egy évig nem léphetett volna katedrára, hogy „lökje a szöveget, hintse az igét”. Halála előtt másfél héttel kiszökött a Belklinikáról, hogy megtartsa félévindító előadását a főépületben.

Sorsfordító

1981. december 5 - a fekete nap.

A 3-as metró építése miatt a Váci utat lezárták – elterelték a kis Polskit. Kati vezetett, férje navigált, 3 éves kislányuk hátul játszott. Aznap kapott elsőbbséget a keresztező Frangepán utca, ám az előjelző táblát csuklós busz takarta. A kislány sivalkodására az addig navigáló férj lehajolt megkeresni a játékról leszakadt gyöngyöt. A csattanást hallotta.

A rendőri rekonstruálásból tudja, tilos irányba kanyarodott az egyirányú utcába Kati, s elkapta egy 12 tonnás sóderszállító lökhárítója. 27 métert repülve kerítésnek csapódtak. Kati törött bordái fölnyársalták tüdejét, máját. Lépét könyöke nyomta szét. Szájából vér habzott. A mentős tehetetlen volt. A riasztást vette egy rohamkocsi, benne Kati úttörővasutas társa volt az orvos. Műtőt, stábot rendelt a nem ügyeletes Sebészeti Klinikán. Az előkészítést megkezdve ereket szorított, a belső vérzés csökkentésére lezárta a májkaput. 5 és félórás műtéttel megmentették, közben 10-12 tasak vért kapott.
Az első 72 órában vastüdővel lélegeztették - 8 nap után tért magához. Egy hónap után hagyta el a klinikát.

A férj agyrázkódást kapott, csigolyái, bordái törtek. A mentőbe fektetéskor magához tért, megadta a nagyszülők címét, a rendőrök ide vitték a szétvágott autóból sértetlenül kiemelt gyereket. Mivel Kati magát veszélyeztette, az „elsőbbség meg nem adása, behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása” vádat, büntetést ejtették.

A kandidálás után Kati a szakmába menekült. Ritkán ment kontrollra.

Munkabírása nem csökkent, nem volt betegségtudata. Ha nem hárítja el a részvételt a lép nélkül élők belklinikai vizsgálatában, rátaláltak volna a világszerte akkor azonosított HCV-re. Domján Gyula figyelt fel a májenzimek emelkedésére. Az SGOT, SGPT, a GammaGT, a szérum bilirubin 5 év múlva a referencia érték kétszerese lett.

1994 telén lumbágó, kizáródott gerincsérv keserítette az életet. Egy új eljárás nyomán a sérv összezsugorodott, megszűnt az ideget fél évig terhelő nyomás. A leletek a májműködés jelzőiben 5-10-szeres emelkedést mutattak, ezért dr. Nemessánszky Elemér osztályára került. „Kétségtelen az etil-hatás” írta a prof, mivel felvételkor azt mondta Kati, vacsorához olykor fröccsöt iszik. A biopszia, a szövettan előrehaladt májzsugort, a virológia Hepatitisz C-vírust mutatott. „Ezért arra kértem a prof.-ot, a számítógépen készült szövegből hagyja ki az ital-témát. Megtagadta, mondván, neki senki ne szabja meg, mi kerüljön a zárójelentésbe! Az iszákosság stigmája így Katira égett. Ekkor és evvel kezdődött életünk ’bú-kóros’ szakasza”, írja a férj.

A László máj-ambulanciáján havonta készülő leleteket remegve lesték. A zsúfolt pavilonban egész délelőttöket várakoztak. Telegdy főorvos gyógyszervizsgálatba vonta Katit: 1,5-2 évig naponta szedett egy kapszulát, később kiderült, csak interferonnal együtt elég hatásos. Ám a várható reumás lázgörcsöt, a kemoterápiához hasonló terheket Kati nem vállalta. „Közben cégem tönkrement, 50 évesen állás és újra-alkalmazás reménye nélkül maradtam. A család Kati mellékállásaira támaszkodott” emlékezik a férj. Kati még többet tanított, vizsgáztatott, dolgozatokat bírált.

A hepatológusok szerint a HCV fertőzés után a máj 15-20 évig képes méregtelenítő funkcióját ellátni. Az óra ketyegett – a műtét óta 18 év telt el.

„A fogyó idő rádöbbentett, közel a vég. Kati depressziós, enervált lett. Nem csinálja tovább, nem várja ki, míg mája végleg leáll. Találjam meg a halálba segítés módját, hogy ne legyek büntethető, kérte, követelte. Dugni kellett előle a gyógyszert.”

A vízhajtás gondot okozott: az ödémák hatásos lehúzásával létfontosságú sók ürültek. Beállító kúrák következtek. Az ilyen állapot kikezdi a személyiséget, a jelek Katinál is mutatkoztak: a dráma kialakulásáért a gyereket hibáztatta, haláláig maradt a szemrehányás.

Bizarr módon kereste a kárpótlást. A gyermekvasúton nosztalgia-találkozókat szerveztek.

„Pár héttel egy ilyen esemény után észrevettem, lélekben nincs jelen, ha velem van. Végül bevallotta, összejött egy 17 éves korában tanított pajtásával. Az akkor 13 éves fiúból üzletember lett. Eszembe se jutott válni, s tudva, Katinak alig van hátra, félreálltam! Végül sajnáltam, hogy a partner felesége vetett véget a kalandnak.”

A gyors távozás

„Orvost váltottunk, mert a korábbival nem működött a kapcsolat. A Belklinika ambulanciáján is sokat kellett várni, Werling Klára főorvosnő sem tudta kiűzni a vírust, de megértő bánásmódja lelkileg sokat adott. A Transzplantációs Klinikával összehozott megbeszélés viszont kései volt. Érzékeltették, ha lenne is donor, ép máj, a beültetés nagy kockázatú, követheti szorongás, kilökődik-e a szerv. Kati nem vállalta.”

Fölerősödött a rettegés a végtől. Újra fölborult a sóháztartás. A klinikai kezelés idején járvány volt, influenzásan eltiltottak tőle. Ám a sokágyas kórterembe más látogató behozta a fertőzést, ami Katival 4 nap alatt végzett. Se mája, se veséje nem tudta legyőzni az újabb vírust. Tíz nappal előbb még kilógott a klinikáról, megtartani félévet indító előadását. „A sors különös kegye, hogy a szomszédos kórterembe hozták unokatestvérét. A fiú édesanyja mindkettőjüket látogatta. Utolsó ép tudatú napján arra kérte a nagynénit, mondja meg lányának, nem haragszik, nekem meg azt üzeni, én voltam az igazi! Amikor utoljára találkoztunk, már csak bólintással tudott válaszolni. Eztán még egy napig húzta az intenzíven. Gépekkel tartották életben – a szívét.”

(WEBBeteg - Fazekas Erzsébet)