Új eljárás a rosszindulatú daganatok korai felismerésére

MTI
megjelent:

Miközben az Európai Unióban a tüdőrák okozta halálozás csökken, ez a hazai statisztikára nem mondható el, és ha valakinek a tüdejében daganat jelenik meg, nem könnyű megmondani, hogy az jóindulatú daganat, vagy tüdőrák, mely sürgős kezelést igényel.

Belga kutatók új vizsgáló eljárással lehetővé tették, hogy a rosszindulatú daganat pontosabb elkülönítésével a betegek túlélési esélyei javuljanak.

A légzőszervi betegségek idei európai kongresszusán Amszterdamban hangzott el Johan Coolen előadása, aki az egyik legkorszerűbb vizsgáló technika, a PET-CT eljárás további kiegészítéséről számolt be. A belga professzor Leuvenben dolgozik és munkatársaival biztató eredményeket ért el a jóindulatú tüdődaganatok és a tüdőrák elkülönítése terén.

PET-CT vizsgálat

A PET (Pozitron Emissziós Tomográfia) vizsgálat láthatóvá teszi a különböző biológiai anyagokból kibocsájtott pozitronokat. A vizsgálat során beadott, izotóppal jelölt anyag a rosszindulatú sejtekben fölhalmozódik és ezzel a technikával láthatóvá válik.

Ha ezt az eljárást komputertomográfiával, CT módszerrel kombinálják, a legkülönbözőbb szövetekben megjeleníthetők az ép és a kóros területek. A CT metszeteknek megfelelő képeket készít, így a daganatot térben ábrázolni lehet.

A belga kutatók úgy módosították az eleve rendkívüli technikát, hogy a hozzáadott módszer méri a tüdőben a folyadékmozgást is és, ezzel már a tüdőrák korai szakában jelzi a szerkezeti változásokat. Az új eljárás nem igényel sugárterhelést és vértelen módszer.

A kutatók 50 betegnél alkalmazták a kombinált vizsgáló eljárást. A PET-CT ezekben az esetekben tüdőráknak vagy arra gyanúsnak véleményezte a daganatot. A kiegészítő vizsgálat egy nappal a műtét előtt történt.

A PET-CT 33 esetben pontos diagnózist adott, 7 esetben tévedett és 10 esetben nem tudta meghatározni az elváltozást. A módosított technika a tíz, előzőleg kérdőjeles eset mindegyikét pontosan értékelte és az 50 esetből csak öt esetben nem adott pontos diagnózist.

A kutatók azt remélik, hogy a kiegészített eljárás, mely a gyulladásos területeket is pontosan jelzi, lehetővé teszi, hogy csak a valóban rosszindulatú daganatokat operálják.

Az első tünetek

Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak. Évente körülbelül 66 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb daganat még mindig a tüdőrák. Férfiaknál a prosztata-, és a fej-nyaki rákos betegségei, míg nőknél a vastag-, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést. A leggyakoribb daganatok első tünetei>>

(MTI)

Cikkajánló

Hazánkban az elmúlt két-három évtizedben robbanásszerűen nőtt meg a tüdőrákos megbetegedések száma. 1945-höz képest mintegy tízszeres a növekedés, s ez jelenleg évente mintegy tízezer újonnan felfedezett beteget jelent.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Holányi Péter
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Jóna Angelika, Dr. Reinhardt István
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest