Sorstársként tekintenek rám a daganatos betegek

Az interjú megjelenésének idején megérdemelt szabadságát tölti Tihanyi Éva, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet röntgenasszisztense. A lendületes, életvidám, a páciensekkel figyelmes, türelmes, jó humorú hölgy 1981 óta dolgozik az intézményben.

Magyar-orosz szakos tanár szeretett volna lenni, mégis az egészségügy felé vette az irányt. Ha közös pontot keresek, mindkettő emberekkel foglalkozik, fontosak a személyes kapcsolatok…

Igen, talán már nem is bánom, hogy nem lettem tanár. Az érettségi után könyvelőnek mentem, de a sok irodai papírmunka nem nekem való. Jelentkeztem a pécsi klinikára, egy évet kellett várnom, amire felvettek a radiológiai klinikára, majd elvégeztem a röntgenasszisztensi szakképzést Pécsett. Kezdetben havi váltásban dolgoztam különböző területen, beosztottak az onkológiára is. 55 éves fejjel elvégeztem egy továbbképzést, megismerkedtem a modern képalkotó vizsgálatokkal, amelyek a sugárterápia területén fontosak.

Érdekes, a daganatos beteganyag miatt a kolléganőim nem szerettek itt vállalni műszakot, talán jobban vonzódtak a törött láb és kéz röntgenezéséhez (mosolyog). Én viszont nagyon jól éreztem itt magamat, több héten keresztül jártak hozzám sugárterápiára a betegek, jó ismerősökké váltunk, az egyik keszthelyi hölggyel azóta is jó barátnők vagyunk. Valahogy személyesebb itt a viszony a betegekkel.

Jelenleg szimulátor géppel dolgozik. Mi az ön feladata?

Ez a gép a sugármezőt állítja be a terápiához, meghatározzuk a sugárkezelés pontos helyét. Tulajdonképpen a kezelőorvost követően velem találkozik a beteg az első között. Ez egy tervezési időszak, az oncoteam minden beteg számára egyéni sugárterápiás tervet készít. Hozzám két alkalommal jönnek a páciensek.

Mondta, hogy az elsők között önnel találkozik a beteg, aki nemrégen értesült a daganat híréről, nehéz időszak ez egy ember életében. Ön miben tud nekik segíteni?

Én is átestem 10 éve egy mellrákon. Azt hiszem, sorstársak vagyunk a betegekkel, van, akinek ezt el is mondom, és másképpen tekint rám, már nem „csak”, mint egészségügyi dolgozó állok előtte, hanem mint sorstárs.

Igen, nagyon is átérzem, hogy maga alatt van az ember, ha arról értesül, hogy emlődaganata vagy prosztatarákja van. De mindenkinek elmondom, van kiút, és ehhez nagyon fontos a terápia. A második alkalommal többnyire már mosolygós betegekkel találkozom, mert megértették, ezen is túl lehet lendülni, nem jött el a világvége. A kezelések végén sokszor megkeresnek a már gyógyult páciensek, hogy igazam volt, hogy segít a pozitív gondolkodás és ezen is túl lehet lendülni.

Ehhez azonban nagyon fontos a családi háttér. Ön mögött kik álltak, amikor beteg volt?

Édesapám és az akkori párom nagyon sok mindenben támogatott. Egy mammográfiás vizsgálat során derült ki, hogy emlődaganatom van. Akkor nyár volt, és ősszel kezdődött el a 33 alkalmas sugárkezelés. Tulajdonképpen egy év alatt meggyógyultam.

Időben felismerték a daganatot, ezért hangsúlyozom a betegeknek és az ismerősöknek is, hogy menjenek el rendszeresen szűrésre. Nagyon fontos, hogy időben felismerjék a problémát, ha pedig nincs semmi baj, nyugodtabb az ember. Hitelesnek érzik, amit mondok, hiszen én is végigjártam ezt az utat.

Mi kapcsolja ki igazán?

A keresztrejtvényfejtés és a kvízműsorok jól megmozgatják az agyamat, ha pedig pihenésre vágyom, mint most is, elutazom a lányomhoz Ausztriába. Minden évben meghív egy kéthetes nyaralásra, most Horvátországba, Opatija városába megyünk, közel a tenger. Hetek óta erre készülők.

(WEBBeteg-Tóth András, újságíró)