Ismert és valószínűsíthetően karcinogén anyagok

Az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) feladata részben az emberek tájékoztatása és oktatása a rákról és annak lehetséges okairól. Mivel sokakat aggaszt, hogy környezetünkben olyan anyagok vannak, melyek rákos megbetegedést okozhatnak, a társaság közreadta azon anyagok és expozíciók listáját, melyek köztudottan vagy gyaníthatóan rákot okoznak.

A listát két rangos ügynökség a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (International Agency for Research on Cancer, IARC) és az Amerikai Országos Toxikológiai Program (US National Toxicology Program, NTP) állította össze. Jelen dokumentumon belül az Amerikai Rák Társaság emellett arról is tájékoztatást nyújt, hogy az említett két ügynökség és más hasonló szervezetek hogyan tesztelik és azonosítják a lehetséges karcinogéneket.

Az American Cancer Society nem közöl részletes információkat a listán szereplő minden egyes expozícióról. Amennyiben többet szeretnénk megtudni egy bizonyos anyagról, az információ elérésnek módjáról ide kattintva tájékozódhat.

Mi is az a karcinogén?

A rákot a sejtek DNS-ében bekövetkező változás okozza. Ezen változások egy részét a szüleinktől örököljük, míg más részüket a gyakran környezeti faktorokként emlegetett külső expozíció okozhatja. A környezeti faltorok közé az expozíciók széles skálája tartozik:

• Életmódbeli tényezők (táplálkozás, dohányzás, fizikai aktivitás, stb.);
• Természetben előforduló expozíció (ultraibolya fény, radon gáz, fertőző ágensek, stb.);
• Orvosi kezelések (sugárzás és gyógyszerek, így a kemoterápia, hormontartalmú gyógyszerek, immunszupresszánsok, stb.);
• Munkahelyi expozíció;
• Háztartási expozíció,
• Környezetszennyezés.

A rákkeltő anyagokat és expozíciókat nevezzük karcinogéneknek. Némelyikük nem közvetlenül érinti a DNS-t, hanem más módon vezet rákhoz, például rendellenesen felgyorsítják a sejtosztódást, ami viszont fokozza a DNS változások előfordulásának esélyét.

A karcinogének nem mindig és minden esetben okoznak rákot, mivel a rákkeltőnek minősített anyagok eltérő mértékű rákkeltő potenciállal rendelkeznek. Bizonyos karcinogének csak hosszú távú, vagy intenzív használat mellett veszélyesek. Mindemellett a rák kialakulásának kockázata egyénileg sok-sok tényezőtől függ, köztük a karcinogén érintettség módjától, időtartamártól, intenzitásától és az egyén genetikai felépítésétől.

Laboratóriumi tesztek

Az anyagok rákkeltő hatásának adatait a kutatók leginkább sejtkultúrákon végzett vizsgálatok és állatkísérletek során nyerik. Túlságosan sokféle természetes vagy ember alkotta anyag létezik ahhoz, hogy mindegyiket laboratóriumi állatokon teszteljék, ezért a kutatók a kémiai struktúrákról szerzett ismereteik, más típusú labortesztek eredményei, a humán expozíció mértéke, és egyéb tényezők alapján választják ki a tesztelni kívánt vegyi anyagokat. Gyakran akkor tudják meg, hogy egy anyag okozhat-e problémát, amikor összehasonlítják hasonló, korábban már tesztelt kemikáliákkal.

Bár a laboratóriumi tanulmányok önmagukban nem mindig jelzik, hogy egy anyag rákot okoz-e az embereknél, valójában minden megfelelően tesztelt, ismert humán karcinogén a laboratóriumi állatok számára is rákkeltő. Sok esetben először azt állapították meg, hogy az állatok esetében az adott anyag rákkeltő, és később derült ki, ahogy az embernél is rákot okoz.

A legtöbb potenciális karcinogéneket vizsgáló tanulmány az átlagos humán expozíciónál nagyobb dózisoknak teszi ki az állatokat. Ezért mutatható ki a rák kockázata az állatok viszonylag kis csoportjában. Nem mindig egyértelmű, hogy az állatkísérletek eredményei az embereknél is megismétlődnek, mivel az embereket normál mértékű kitettség éri. Nem biztos, hogy a laborkísérletekben nagyon magas dózis mellett tapasztalt hatás ugyanaz lesz alacsonyabb dózis esetén, mint ahogy a karcinogén anyag hatása is eltérhet, ha belégzés helyett például a bőrrel érintkezik. Emellett a kísérleti állatok és az emberi szervezet sem mindig ugyanúgy dolgozza fel az anyagokat.

Ám biztonsági okokból, a kutatók rendszerint azt feltételezik, hogy az az expozíció, ami nagyobb dózisban az állatoknál rákot okoz, az valószínűleg az embernél sincs másképp. Nem mindig tudhatjuk, hogy az kitettségi dózis hogyan befolyásolja a kockázatot, de közegészségügyi okokból logikusan feltételezhető, hogy a humán érintettség csökkentése mérsékli a kockázatot.

Humán vizsgálatok

A karcinogének azonosításának másik fontos módszere az epidemiológiai tanulmányok levezetése, melyek során humán populációkat vizsgálnak annak meghatározásához, hogy mely tényező köthető a rákos megbetegedésekhez. Ezek a tanulmányok hasznos információkkal szolgálnak, de megvannak a maguk korlátai. Az emberek ugyanis nem kontrollált környezetben élnek. Számos alkalommal érhető őket expozíció, például munkahelyen, iskolában vagy otthon. Expozíciót jelenthet az étel, vagy akár a belélegzett levegő is. Nagyon valószínűtlen, hogy pontosan ismerik az kitettségi forrást, vagy, hogy minden lehetséges forrásra emlékeznek, rendszerint sok-sok év, gyakran évtizedek telnek el a karcinogén expozíció és a rákos megbetegedés kialakulása között, ezért nagyon nehéz határozottan összekapcsolni egy bizonyos karcinogént a rákkal.

A kutatók az említett tanulmányok adatainak kombinálásával értékelik az anyagok rákkeltő képességét. Perdöntő bizonyíték esetén az anyagot karcinogénnek nyilvánítják. Ám amikor a rendelkezésre áll bizonyítékok rákkeltő hatásra utalnak, de nem egyértelműek, az anyag valószínűsíthetően karcinogénnek tekinthető. De bizonyos esetekben egyszerűen nincs elég információ, hogy bármely módszerrel bizonyosságot szerezzünk.

Nemzetközi Rákkutató Ügynökség

A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (Agency for Research on Cancer, IARC) az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) része. Fő célja a rák okainak azonosítása. Tőlük származik a karcinogének klasszifikációjára legszélesebb körben használt módszer. Az elmúlt 30 évben az IARC több mint 900 lehetséges jelölt rákkeltő potenciálját értékelte, és az azonosított anyagokat a következő csoportokba rangsorolta:

• 1. csoport: Humán karcinogén;
• 2.A csoport: Valószínűleg humán karcinogén;
• 2.B csoport: Lehetséges humán karcinogén;
• 3. csoport: Humán karcinogénként nem klasszifikálható
• 4. csoport: Az embernél valószínűleg nem rákkeltő

A karcinogének azonosításának bonyolultságát ismerve talán nem meglepő, hogy a legtöbb anyag a valószínű, lehetséges, vagy ismeretlen kockázatú csoportba került. Csupán alig több mint 100 anyag minősült humán karcinogénnek.

Az Integrált Kockázatelemzési Tájékoztató Rendszert (Integrated Risk Information System, IRIS) az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (US Environmental Protection Agency, EPA) üzemelteti. Az elektronikus adatbázis bizonyos környezeti anyagokból származó expozíciók humán egészségügyi hatásaival kapcsolatos információkat tartalmazza. Az EPA rangsorolási rendszere az IARC listájához hasonlóan csoportosítja az anyagok rákkeltő potenciálját:

• A csoport: Humán karcinogén;
• B csoport: Valószínűleg humán karcinogén;
• C csoport: Gyanítható karcinogén potenciál;
• D csoport: A karcinogén potenciál értékeléséhez elégtelen információ;
• E csoport: Karcinogén hatás nem valószínű.

Néhány fontos dolog a listával kapcsolatban

A két lista ábécé sorrendben tünteti fel az anyagokat, ám nem mindig közismert terminusokat használnak, és sajnálatos módon, a két listán sok elem és expozíció különböző néven szerepel.

A listákon kizárólag az adott ügynökség által értékelt ágensek szerepelnek. Az ügynökségek főként a valószínűsíthetően rákkeltő anyagokat tesztelik, de sok más akad, amit még nem tanulmányoztak teljes körűen.

A listákon szereplő legtöbb anyag egy bizonyos fajta, és nem minden típusú rákhoz köthető. Részletesebb információkért olvassa el az ügynökségek weboldalain elérhető specifikus beszámolókat.

A listák nem közölnek semmilyen információt arról, mekkora a valószínűsége annak, hogy az adott anyag rákot okoz.

Az alábbi lista arról tájékoztat, hogy az adott anyag fokozza-e a rák kockázatát, de azt is fontos tudnunk, hogy az anyag mennyire növelheti az egyéni kockázatot. Ebben számos tényező közrejátszik, köztük az életkor, a nem, a családi kórtörténet, és életmódbeli tényezők (dohányzás, alkoholfogyasztás, testsúly, étrend, fizikai aktivitás mértéke, stb.). Ahogy korábban is említettük, az expozíció típusa és időtartama szintén szerepet játszhat. Figyelembe kell vennünk a fokozott kockázat aktuális mértékét, amikor egy expozíció korlátozásáról vagy elkerüléséről döntünk.