5 különböző ráktípus diagnosztizálható az új típusú vérvizsgálattal

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Egy új vérvizsgálattal, melyet brit kutatók fejlesztettek ki, kimutatható a vastagbél-, emlő-, tüdő-, gyomor- és méhtestrák is, anélkül, hogy invazív biopsziára kerülne sor, így világszerte sok millió ember életét tudnák megmenteni.

A jelenleg alkalmazott vérvizsgálatok egyelőre csak más, kiegészítő beavatkozások (pl. kolonoszkópia, szövettani mintavétel) eredményeivel együtt adnak hatékony eredményt.

Az új diagnosztikai eszközt kifejlesztő kutatócsoport felfedezte, hogy a rák fent említett 5 fajtájánál szembetűnő a DNS lenyomat hasonlósága. Amikor ezekben a szervekben tumor alakul ki, egy meghatározott gén, pontos nevén a ZNF154 megváltoztatja a DNS kémiai lenyomatát. Mindennek köszönhetően remélhető, hogy a közeljövőben egy egyszerű vérvizsgálattal diagnosztizálhatóak lesznek a rák egyéb fajtái is.

A kutatók azt tapasztalták, hogy ha valaki daganatos betegségben szenved, nagyobb mértékű a DNS metiláció (egyfajta mutációs folyamat), mely során végeredményben a gén működése gátlódhat. Dr. Laura Elnitski elmondása szerint bár technikai kihívás azonosítani, de ilyen metilációt találtak a ZNF154 gén körül, ami jellemzője a tumoroknak.

2013-ban dr. Elnitski és csapata 13 különböző szervben, összesen 15 féle tumorban fedezte fel a metilációt a ZNF154 gén körül, s úgy vélték, ez általános biomarkere lehet a ráknak. A biomarkerek olyan biológiai molekulák, melyek jelzik a betegség jelenlétét. Dr. Elnitski csapata a metilációt tumorokból vett DNS mintában azonosította. Ez az első olyan biomarker, mely ilyen sokféle ráktípusban előfordul.

A gének körüli változások adták a felfedezés alapját

Új tanulmányukban egy sor olyan lépést fejlesztettek ki, melyek felfedték a metiláció árulkodó jegyeit a vastagbél-, tüdő-, emlő-, gyomor- és méhdaganatban. Kimutatták, hogy a daganatok típusai és altípusai következetesen ugyanazokat a metilációs jegyeket produkálták a ZNF154 gén körül.

Dr. Dan Kastner, tudományos vezető szerint a metiláció lenyomatának megtalálása hihetetlenül nehéz, költséges, de hatékony eredményt adó folyamat lehet. Ezek az eredmények fontos előrelépést jelenthetnek egy olyan teszt kidolgozására, mely egy vérvizsgálattal felismeri a rákot még korai stádiumban.

A jelenlegi rákos vérvizsgálatok tumor típus specifikusak. Ez azt jelenti, hogy bizonyos markerek csak bizonyos ráktípusokra jellemzőek, ezek tárháza széles és nem mindig adott minden részletes vizsgálat egy-egy daganattípus azonosítására.

Az új vérvizsgálat azonban sokkal több lehetőséget kínál: nincs szükség hozzá a rák előzetes ismeretére, ami azt jelenti, hogy a vérvizsgálat lehet az első teszt a betegség diagnosztizálására. Kevésbé invazív, mint a kolonoszkópia vagy a biopszia, továbbá a magas rákkockázatú betegeket is könnyebben lehet vele ellenőrizni, mindemellett kezelés alatt a tumor fennállásának nyomon követésére is alkalmas lehet.

Amint a vértesztet kifejlesztik, tanulmányokra lesz szükség annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak róla, a vizsgálat nem ad téves, negatív eredményt.

Dr. Elnitski és társai már lefektették egy olyan diagnosztikai vizsgálat alapjait, mely reményt ad a daganatok korai felismerésére, ezzel jelentősen növelve a betegek túlélési arányát a rák számos típusa esetén.

(WEBBeteg - Cs. K., fordító; Forrás: dailymail.co.uk, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus)

Cikkajánló

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest