Nem a gyengeség jele, ha segítséget kérünk

A daganatos megbetegedések egyre többször fordulnak elő társadalmunkban. Fontos, hogy a betegséget minél hamarabb felismerjük, és megkapjuk a számunkra legmegfelelőbb ellátást. A testi kezelés mellett azonban a betegség lelki oldalát sem szabad elhanyagolni. A lelki támogatás akár a család, akár egy pszichológus bevonásával hatalmas segítség lehet a kór leküzdésében. Erről kérdeztük Désfalvi Judit pszichológust.

Lelkileg hogyan lehet megbirkózni azzal a ténnyel, hogy valaki mellrákos lett?

A diagnózissal szembesülni hihetetlenül nehéz, óriási traumát él meg a személy. Tapasztalataim szerint elsősorban jönnek a félelmek, a kiszolgáltatottság érzése, a hiedelmek a betegség neve miatt: RÁK. Az emberek fejében a rák, mint betegség még mindig a halál jelentésével egyenlő, holott a korszerű orvoslásnak köszönhetően - a korai stádiumban levő betegség - ma már gyógyítható, vagy "krónikussá" csillapítható. Mégis, a betegséget diagnosztizálva a nők többségének szinte beszűkül a tudata, és csak arra tud koncentrálni, hogy meddig fog élni, és az onkológussal való első találkozásakor szinte minden mondatban keresi, hogy mondják már ki: meddig élhet még. Az első ijedtségből felocsúdva jönnek sorban a következők: félelmek azzal kapcsolatban, hogy miképp mondja el a betegségét a családnak, gyermeknek, a szülőknek - attól fél a legjobban, hogy megijeszti őket, amely érzés azonban később átvált abbéli félelemmé, hogy mi lesz velük, ha ő már nincs.

Elindul ugyanakkor egy belső munka is: kérdésekre keresi a beteg a válaszokat, amelyeket önmagának tesz föl, de egyedül megválaszolhatatlanok: Miért pont én? Miért "kaptam" én ezt a sorstól? Mit csinálhattam rosszul? Legtöbbször az a válasz: nem iszik, nem dohányzik, gürizik, húzza az igát mások helyett is, mindenkire figyel, és mégis ő lesz beteg. Igazságtalannak érzi a sorstól, hogy őt betegítette meg. Azután jön az önvád, amikor mindenről azt gondolja, hogy ő az, aki nem jól csinált valamit. Ezt követi a kezelésektől való félelem: a haj elvesztésével együtt járó kemoterápia, a műtét, és a vele járó testkép változások, sugár, és egyéb rosszulléttől való félelem. Azután, ahogyan az idő megy előre, és kezdetét veszi valamely kezelés, a beteg találkozik a kezelőorvosával, nővérekkel, betegtársakkal, akiktől kérdezhet, tanácsokat kaphat, enyhülhet a szorongása, a félelmei, és elindulhat azon az úton, amely a gyógyulás felé vezet, s talán már nem is olyan félelmetes és elérhetetlen. Sokat tud segíteni a pszichológus, amennyiben a segítségét kéri a páciens.

Ez is érdekelheti A mellrák kezelése

Milyen lelki segítségre van szükségük, és miért?

A lelki támasznak már a kezdetektől igen fontos szerepe van. Nagyon fontosnak tartom, hogy a megfelelő családi támogatottság meglegyen - ez azonban akkor hasznos, ha nem túlzott, de nem is próbálja a betegséget ignorálni. Fontos a feladata a kezelő onkológus orvosnak és a nővéreknek, hiszen a szorongást nagyban tudják oldani azzal, hogy a betegségről, kezelésekről, mellékhatásokról minden tudnivalót ismertessenek a beteggel. A pszichológus szerepére is szeretném felhívni a figyelmet – bár a daganatos beteg nem tekinthető mentális problémával küzdő páciensnek –, fontos, hogy olyan figyelemmel forduljon a beteg felé, amely megnyugtató és segítő, támogató. A páciens sokkal szívesebben beszél egy számára „idegennel” olyan problémákról, amelyeket másnak – családtag, szülő, barát, munkatárs – nem szívesen tár föl, ha esetleg fél a reakcióktól. A pszichológusnál feltárt mondandó következmények nélküli. Más szempontok miatt is javasolt a pszichológus segítségének igénybe vétele: segít a szorongás, a stressz oldásában, megtanulható technikák elsajátításában, a hangulati változások megértésében.

Befolyásolja-e a lelki állapotunk a gyógyulásunkat?

Természetesen igen. A szakirodalom egyre több kutatási eredményt közöl arról, hogy a stressz, a szorongás milyen kedvezőtlen módon képes az immunrendszer munkáját befolyásolni. Ezért nagyon fontosnak találom már a kezdeti időben segítséget kérni. A test nem tud tökéletesen gyógyulni a lélek egészsége nélkül. Az állandósult rossz gondolatok negatív hatással bírnak a fájdalomra, a különböző testi tünetekre. Csak egy apró történetet szeretnék elmesélni ennek illusztrálására:

Egy hölgy állandó rosszullétekről panaszkodott, amelyet a kemoterápia mellékhatásának tulajdonított, és ezért abba kívánta hagyni a terápiát. Tudjuk, bizonyos típusú kemo hányingerrel, hányással járhat, és ezek a tünetek a kezelés után 1-3 nappal jelentkezhetnek, majd maguktól elmúlnak (amúgy vannak nagyon jól működő csillapító szerek, amelyeket kapnak a páciensek). Amikor rákérdeztem, hogy mikor és meddig tartanak a tünetei, elmesélte, hogy mielőtt a terápia elkezdődik, már az előző este rendkívül szorong, és aludni sem tud, hasmenése lesz, majd amikor a klinika épületébe lép, azonnal elkezd émelyegni, és legszívesebben visszafordulna. Ezt szakmai nyelven anticipált hányingernek nevezzük, ami azt jelenti, hogy a beteg a később bekövetkezhető eseményt, vagyis a mellékhatásként esetleg előfordulható hányingert szinte megjósolja önmagának. Ez azzal jár, hogy a kezelést megelőző napon már attól szorong, hogy mi fog történni másnap, így a kezelést megelőzően rosszul is fogja érezni magát. Belátható, hogy a még meg sem kapott kezelés nem okozhat hányingert. A későbbiek folyamán a hölggyel való beszélgetések során a félelmek elmúltak, a szorongás csökkent, és ennek hatására hányinger és hasmenés sem jelentkezett. A terápiát pedig tudta folytatni.

Milyen hatékony megküzdési stratégiákról tudunk?

Fontos a beteg számára az, hogy érezze, tudja, hogy ő maga is tud segíteni a gyógyulása folyamatában. Nagyon hatásos lehet a relaxáció- és a meditációs gyakorlat. Ezeket akár csoportterápiákon is el lehet sajátítani. A Simonton tréning és a mostanában nagyon előtérbe került Mindfulness technika is segíthet. Ezeket a technikákat a pszichológusok alkalmazzák, valamint csoportos tréningek indulnak sok helyen, ahol elérhetővé, elsajátíthatóvá teszik mindenki számára. Én a magam részéről melegen ajánlom még a rendszeres mozgást, sportolást – nem kell megijedni tőle, mert az ún. gyors-gyaloglás ennek pont megfelel. Nagyon hasznos tud lenni a jóga, és a tánc is. Nem szabad elfelejteni, hogy a mozgás segít a stressz oldásában, mindeközben a csoportos megmozdulás segít a kapcsolatok bővítésében is.

Mit tehet a beteg a pszichológusi segítségen kívül?

Számos önsegítő csoport van országszerte, amelyet bárki számára szívből ajánlok. Az azonos problémával küzdő emberek kis csoportja - a már korábban említett társas támogatás – serkentő hatással van az immunrendszerre, amely pozitívan befolyásolhatja a betegség lefolyását. Én azt gondolom, hogy ezekben az önsegítő csoportokban megtalálhatóak a betegség igazi szakértői, hiszen a kezelésnek és a gyógyulásnak is különböző fázisaiban vannak: igazán ők tudják segíteni egymást a hasznos és bevált tanácsokkal, és jó kedvvel.

Annyit szeretnék még hozzátenni: ezt a betegséget nem kell egyedül végigcsinálni! Nem a gyengeség jele, ha segítséget kérünk. Sőt! Azt gondolom, hogy komoly elhatározás kell hozzá, igazi erő, míg az elhatározásból döntés, majd cselekvés születik! Akik így gondolják és teszik, már tudjak, hogy együtt gyógyulni könnyebb.

Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró
Szakértő: Désfalvi Judit, pszichológus