Forró italok és nyelőcsőrák - Mi az igazság?

WEBBeteg összeállítás
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna frissítve:

A forrón fogyasztott italok (tea, kávé) rákkeltő hatásának lehetősége nem új, több kutatás kimutatta már az összefüggést az italok hőmérséklete és a nyelőcsőrák vagy a gégerák kialakulása között. A részletek ismerete nélkül azonban az egyszerű statisztikai összefüggés félreértésekre adhat okot. Mennyire veszélyesek valójában a forrón fogyasztott italok?

Miért kell óvatosnak lenni?

A forró italok rákkeltő hatását az 1930-as évek óta vizsgálják. Az óvatosság alapja, hogy nyelőcső nyálkahártyáját számos irritatív hatás éri, a túlságosan magas hőmérséklet pedig roncsolja a nyálkahártyák alkotó sejteket, akadályozza regenerálódásukat, így megnő az esélye annak, hogy a normál sejtekben rosszindulatú szövetszaporulat, azaz tumorképződés indul be.

Az első ezt megerősítő kutatások állatkísérletekből származtak, majd humán vizsgálatok is kimutatták az összefüggést. A közelmúlt két legnagyobb elemzése egy 2018-as kínai (450 ezer résztvevő), majd egy 2019-es iráni tanulmány (50 ezer résztvevő) volt, az eredményeket rangos szakmai lapok, a British Medical Journal és a Journal of Cancer publikálták. Egy 2022-es metaanalízis összesen 23, a témában született kutatás eredményét összegezte.

Az eredmények azt sugallják, hogy a 60°C feletti hőmérsékleten fogyasztott tea, vagy más forró ital szignifikánsan, 79 százalékkal növeli a nyelőcsőrák egyik típusának, a laphámsejtes karcinómának az előfordulását. A rizikó növekedése a hőmérséklettel arányos: az egyik tanulmány 65°C feletti hőmérsékletnél kétszeres, a 70°C fölött pedig már nyolcszoros rizikónövekedést mért, a nyelőcsőrák mellett a gégerák előfordulásában is.

Mit mond a WHO?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosodott ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) egy 23 tudósból álló nemzetközi munkacsoportja 2016-ban értékelte a kávé, a maté, és a nagyon forró italok fogyasztásának rákkeltő hatását.

A munkacsoport nem talált semmilyen döntő bizonyítékot a kávéfogyasztás vagy a maté rákkeltő hatására vonatkozóan. A szakértők ugyanakkor megállapították, hogy a nagyon forró italok fogyasztása embereknél valószínűleg nyelőcsőrákot okoz. A nagyon forró italok fogyasztásának hivatalos besorolása a WHO osztályozásában: emberre valószínűleg rákkeltő hatású. Ezt a besorolást azon tényezők kapják, amelyeknél epidemiológiai tanulmányokból származó korlátozott bizonyítékok pozitív kapcsolatot (karcinogén hatást) mutattak ki. A gégerák nem szerepel a valószínű következmények között.

Miért nem kell mégsem mellőznünk a meleg italokat?

A forró italok és a nyelőcsőrák között igazolt kapcsolat tényéből nagyon könnyű téves következtetéseket levonni, hívta fel rá a figyelmet számos európai és amerikai orvos. Az általános megállapítások ugyanis elfedik a kutatások fontos részleteit, és nem mindegy, milyen hőmérsékleten, milyen mennyiségben, milyen egyéb feltételek teljesülése esetén kell tényleges kockázattal számolni.
  • A nyelőcsőráknak két gyakori típusa ismert, a laphámsejtes karcinóma és az adenokarcinóma. Európában és az Egyesült Államokban a jellemző típus az adenokarcinóma, ami azonban a vizsgálatok alapján nem mutatott összefüggést az italok hőmérsékletével. Az forró italok hatására gyakoribbá váló laphámsejtes karcinóma térségünkben jóval ritkább, és elsősorban Ázsiában, Afrikában gyakori forma.
  • Nem mindegy, mennyire forró az elfogyasztott ital és milyen mennyiségben fogyasztunk belőle. Azon országokban, amelyekben a kutatások többsége zajlott, az emberek rendkívül forrón és nagyon nagy mennyiségben isznak teát. Európában ezzel szemben mérsékeltebb hőmérséklet és kisebb mennyiség jellemző, többnyire az emberek nem isznak 60, sőt 70°C-nál is melegebb teát napi több bögre mennyiségben, egész évben vagy az év nagy részében. Megnövekedett rizikóval ugyanakkor elsősorban ebben az esetben számolhatunk.
  • Orvosok felhívják arra is a figyelmet, hogy azon embereknél, akiknél valóban kialakul a nyelőcsőrák, a forró italok rendszeres fogyasztása mellett más rizikótényezők is fennállnak: például dohányoznak vagy mindennap alkoholt is fogyasztanak. A kutatások többsége olyan területen készült, ahol eleve magas a laphámsejtes karcinóma előfordulási gyakorisága, így egy újabb rizikótényező is tovább növelheti a daganatos esetek számát. Ott azonban, ahol a rizikó alacsony, önmagában az italok hőmérséklete nem feltétlenül okoz nyelőcsőrákot.

Összefoglalóan tehát az eredmények arra utalnak, hogy a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát komplexen kell vizsgálni. A különösen forró (60-70°C vagy még magasabb hőmérsékletű) tea rendszeres és nagy mennyiségű fogyasztása - más rizikófaktorok mellett - valóban egy tényező lehet a nyelőcsőrák ritkább, laphámsejtes karcinóma típusának előfordulásában.

A nyelőcsőrák megelőzéséért azonban jóval többet tehetünk a dohányzás mellőzésével, a nyelőcsövet károsító reflux kezelésével, az antioxidánsokban gazdag táplálkozással, vagy más környezeti ártalmak, vegyi anyagok, toxinok hatásának minimalizálásával. Ezekkel csökkenthető a Magyarországon is jellemző szövettani típus, az adenokarcinoma kialakulásának kockázata is, míg a meleg tea vagy más ital akár mindennapos fogyasztása mérsékeltebb hőmérsékleten továbbra is biztonságos.

Tovább A nyelőcsőrák típusai, tünetei, okai, kezelése

WEBBeteg összeállítás
Források:
WHO, PubMed, BMJ, Dr. Smita Joshi
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest