Életmód és táplálkozás vastagbéldaganat esetén

Dr. Ujj Zsófia Ágnes
szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus - WEBBeteg
frissítve:

A megfelelő életmódnak és helyes, változatos táplálkozásnak fontos szerepe van az egészség megőrzésében, a daganatok kialakulásának, illetve kiújulásának megelőzésében is.

A daganat gyógyulásával a betegek lehetőséget szereznek ismételten az egészséges életre, ugyanakkor fontos tudni: a daganatos betegséggel rendelkezők, kemoterápiával vagy sugárkezeléssel kezelt betegek számára fokozott rizikót jelent az ismételten kialakuló vagy második daganat megjelenése.

Táplálkozási tanácsok

Figyeljen a rostfogyasztásra, amely elsősorban a teljes kiőrlésű gabona, zöldség, gyümölcs fogyasztásával érhető el. Elsődlegesen a daganat megelőzésében is fontos szerepe van, illetve hozzájárul a széklet konzisztenciájának javításához, segítve a székletürítést, emellett számos egyéb szövődmény (pl. aranyér) kialakulását is csökkenti.

A túlzott vöröshúsfogyasztás (elsősorban a füstöléssel tartósított formában) hozzájárul a daganat újbóli kialakulásához.

Kifejezett tiltólistás étel nincs, a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra kell törekedni.

Sztóma kialakítása esetén speciális táplálkozási szabályok vonatkoznak a betegekre.

Bővebben Táplálkozás sztómával

Élvezeti szerek

A túlzott vagy rendszeres alkoholfogyasztás (30 gramm/nap felett) fokozza a daganat kialakulásának kockázatát. Nem csupán a vastagbélrák daganatos elfajulását, de a májrákot, gyomorrákot is. Daganatos betegként figyelni kell a másodlagos daganatmegelőzésre ugyanúgy, a gyógyszerek miatt esetlegesen egyébként is terhelt májat nem szabad további károsodásnak kitenni.

A dohányzás tüdőrákot okozó hatása közismert, de összességében is rákkeltő hatása van. Bizonyos kemoterápiás szerek hosszú távon a tüdő funkciójának csökkenését okozhatják, melyen a dohányzás még tovább ronthat. Mondjon le a dohányzásról!

Testsúlykontroll és testmozgás

A táplálkozáson kívül érdemes tudni, hogy az elhízás nemcsak magas vérnyomásra, cukorbetegségre, ízületi betegségekre hajlamosít. A 25 feletti BMI érték egyértelműen rizikófaktora a daganatos betegségnek is. Figyeljen oda az ideális testsúlyra is!

A mozgásszegény életmódnak is számos szövődménye ismert. Vastagbélrákos betegként sem szabad lemondani az általános állapotnak, terhelhetőségi szintnek megfelelő rendszeres testmozgásról, akár napi rendszerességű sétáról. Bármilyen testmozgás megengedett, ami a jó közérzet, egészség fenntartása céljából választható.

Étrend-kiegészítők, vitaminok

A probiotikumok daganatmegelőző hatása is ismert tény már. Emellett a kezelések során kialakult hasmenés, széklethabitus változás rendezésében, a fertőzések és antibiotikum szedést követő bélflóra változás helyreállításában is szerepe van.

Ez is érdekelheti Mikor szedjünk probiotikumot?

Az antioxidánsok elsősorban természetes formában történő bevitele ajánlott. Nem javasolt ugyanakkor a különböző csodaszerek, interneten vásárolható varázskapszulák, gomba készítmények fogyasztása. Ezek összetétele egyébként sem minden esetben ismert, hatásukat pedig alig vagy egyáltalán nem vizsgálták daganatos betegségben szenvedők esetén.

A D-vitamin és C-vitamin egyértelműen szedhető, csökkenti a daganat kialakulásának rizikóját. A B-vitaminok (B6, B12 és folsav) szedéséről vannak ellentmondó eredmények is. Egyes tanulmányokban csökkentették, máshol nem, vagy még növelték is a daganatos betegség rizikóját. A vitamin szedését beszélje meg kezelőorvosával.

Wellness

A masszás nem tiltott, de körültekintéssel végzendő, a tumoros terület vagy kezelés alatt álló terület semmiképpen ne kerüljön ellátásra. Emellett a masszásnak a stressz hormonok szintjének csökkentésével szerepe lehet pl. a fájdalom terápiájában is.

A szauna sem tiltott vastagbéldaganatos betegeknek, de nem javasolt a kezelés során, a műtétet követően vagy amíg az immunrendszer gyengült a terápia miatt. Mértékkel később része lehet az egészséges életmódnak.

Az aktív kezelés során kerülendőek a strandok, termálfürdők a fokozott fertőzésveszély miatt.

Tovább Fájdalomcsillapítás vastagbélrákos betegeknél

Életmód cikkek vastagbélrákos betegeknek

  1. Élet a béldrák diagnózisa után
  2. A diagnózis lelki feldolgozása
  3. A vastagbélrák kezelésével járó mellékhatások
  4. Étkezési nehézségek a rákkezelés idején - Jó tanácsok betegeknek
  5. Fájdalomcsillapítás vastagbélrákos betegeknél
  6. Mit tehetünk a megelőzésért és kiújulás ellen?

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

A vastagbélrák tünetei

Dr. Kónya Judit, családorvos
Vastagbélrák
A vastagbélrák és végbélrák a tüdőrákot követően a második leggyakoribb oka a daganatos halálozásoknak, hazánkban és világszerte egyaránt egyre nő a betegek száma. Ismerje fel a vastagbéldaganat korai tüneteit!
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Budai Allergiaközpont - Dr. Sárdi Krisztina, belgyógyász, gasztroenterológus
Nurse Háziápolási Szolgálat
Orvostkeresek Egészségmagazin
Független Hírügynökség

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest