Hasnyálmirigyrák - újabb rizikófaktort találtak

Független Hírügynökség
megjelent:

Aki fiatal felnőtt korában kövér, annak sokkal nagyobb esélye van később a hasnyálmirigyrákra, mint másoknak, állapította meg egy amerikai tanulmány.

A Texasi Egyetem kutatói, Donghui Li professzor vezetésével kimutatták, hogy akik 14-19 éves korukban kövérek, azoknak 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesz felnőttkorukban hasnyálmirigyrákjuk, mint a normális súlyú kortársaiknak.A 20 és 40 év közötti kövéreknél pedig háromszor nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata.

Érdekes módon a kockázat már nem emelkedik azoknál, akik 40 felett híznak el. Akik pedig 50-es éveikben lesznek kövérek, azoknál a hasnyálmirigyrák valószínűsége már gyakorlatilag semmivel sem nagyobb, mint a soványaknál.

Kövéreknél előbb alakul ki

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a túlsúlyosaknál és a kövéreknél nemcsak nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata, hanem általában előbb is alakul ki a betegség, mint a normális súlyúaknál.

A kutatók szerint ez az első tanulmány, amely a testtömegindex és a hasnyálmirigyrák előfordulásának összefüggését vizsgálta, és amely azt is nézte, hogy van-e olyan életkor, amely hajlamosít a hasnyálmirigyrákra.

(FH)

Cikkajánló

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest