Fawcett halála egy ritka ráktípusra irányította a figyelmet

MTI
megjelent:

A Charlie angyalainak egyikeként híressé vált Farrah Fawcett halálával újabb "hírnévre" tett szert, mert a végbélrák egy ritka, a szexuális úton átadható HPV-hez is köthető fajtájában szenvedett.

A 62 éves korában, múlt héten bekövetkezett halála előtt az amerikai színésznő beleegyezett, hogy kórházi kezelését és a betegséggel való küzdelmének mindennapjait televíziós dokumentumfilmen kövessék nyomon.

HPV és méhnyakrák

Bizonyos HPV típusokról ismert, hogy rosszindulatú daganatos átalakulást indíthatnak be. Ezt főképp a méhnyakrákkal kapcsolatban vizsgálták. Emiatt HPV pozitív nők esetében a rákszűrés gyakrabban negyedévente javasolt.
Human papilloma vírus okozta nemi fertőzések

Kezelőorvosa, dr. Lawrence Piro a héten elmondta, hogy a híresség tudta: a végbélráknak azt a (humán papilloma vírus okozta) típusát, amely megtámadta, nem tudja legyőzni, ezért rá akarta irányítani a figyelmet a tudatosság és a megelőzés szükségességére.

Fawcett frizurája, mosolya és a 70-es években készült híres fürdőruhás fotója mellett örökül hagyhatja az általában szemérmesen elhallgatott végbélrákról szóló felvilágosító videót is. Ugyanis igen sokan a Farrah's Story (Farah története) című, májusban sugárzott dokumentumfilmből szereztek tudomást erről a ráktípusról, melyet tünetei alapján esetenként összetévesztenek az aranyérrel. Egészségügyi szakemberek szerint nagyon fontos, hogy beszélni kezdtek a témáról az emberek.

Anális szexszel is terjed

A mell-, prosztata- vagy vastagbélrák diagnosztizálása után rendszeres annak médiában történő megtárgyalása, nem utolsósorban azért, mert számos híresség nyíltan vállalta-vállalja ilyen jellegű betegségét. Dr. Barron Lernernek, a Columbia Egyetem orvosának megfigyelése szerint azonban a végbélnyíláshoz (ánusz) nemcsak a székletürítést kötik az emberek, hanem a szex tabunak számító formáját is, így ez a betegség kevésbé került eddig a figyelem középpontjába. Ő írta az Amikor a betegség nyilvánossá válik: híres páciensek és ahogy az orvoslásra tekintünk című könyvet, amelyben számos esetről beszámolt.

Elmondta, hogy pácienseivel gyakran beszélget a különböző rákfajtákról és azok lehetséges kockázati tényezőiről, ám a végbélrák, az anális szex eddig nem tartozott az érintett témák közé. Most azonban úgy véli, hogy Fawcett betegségének ismeretében kérdések merülnek majd fel a "tabukkal" kapcsolatban is, ami lehetőséget ad megvitatásukra.

Nem a melegek betegsége!

Az Amerikai Ráktársaság (ACS) adatai szerint a végbélrák ritka: az Egyesült Államokban évente ötezer esetet diagnosztizálnak és hétszázan halnak meg benne a mintegy 300 millió lakosból.

Ezt a ráktípust sokan a meleg férfiak betegségének hiszik, holott valójában a diagnosztizált és az elhunyt pácienseknek is több mint a fele nő. "Farrah Fawcett mintegy arcot kölcsönöz ennek a ráknak a nők körében" - mondta Mona Saraiya, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Hatóságának (CDCP) epidemiológusa, aki a végbélrákot tanulmányozza.

A pár éve forgalomban lévő HPV-oltás a humán papilloma vírus négy típusával szemben adhat védettséget. Ezeket a vírusokat hozzák összefüggésbe számos daganatos betegséggel, így a méhnyak-, az végbél- és a torok felső részének rákjával, ám a kapcsolat nem kizárólagos az eddigi kutatási eredmények szerint.

(MTI)

Cikkajánló

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
Végbélrák
A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsirai László, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest