Sorsdöntő szövettani leletek

Rákgyógyítás
megjelent:

Szinte nincs olyan beteg, aki akár csak egyszer is találkozott volna a patológussal, aki a szövettani leleteit megvizsgálta és értékelte, pedig a diagnózis sorsdöntő mind a választható daganatellenes kezelések, mind a betegség kilátásai szempontjából.

A közvélekedéssel ellentétben a patológusokat ma munkájuknak már csak egy része köti a boncteremhez.

A daganatok, a tumoros vagy tumorgyanús szövettani minták, sőt az egyes sejtek vizsgálata sokkal részletesebb, mint korábban volt: egyre több fontos faktort tárnak fel, a sejtszintű vizsgálatok egyre inkább a napi rutin részévé válnak világszerte.

A patológusok tehát – a klinikai onkológushoz, a sebészhez és a sugárterápiás szakemberekhez hasonlóan – a rákbetegek kezeléséről döntő szakértő orvoscsoportok, az onkoteamek oszlopos tagjai.

- Egy szövettani vizsgálat eredménye olyannyira sorsdöntő befolyással bír egy beteg további életkilátásaira, hogy e lelet nélkül semmilyen onkológiai kezelést nem lehet elkezdeni – érzékelteti a patológiának a mai betegellátásban betöltött szerepét dr. Francz Mónika, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház patológus osztályvezető főorvosa.

Magyarázatként hozzáteszi: az utóbbi időszakban rendkívüli mértékben kibővült a szövettani leletek információtartalma.

Ma már sok olyan szakmai értékelés történik, amely alapvető kihatással van az onkológusok döntéseire, amikor a leleteket áttanulmányozva azt mérlegelik, hogy egy adott betegük számára várhatóan melyik terápia lesz a leghatékonyabb.

A teljes cikket a Rákgyógyitás.hu weboldalán ITT olvashatja el

Tovább Segítünk felismerni a betegségeket - Így végezze az önvizsgálatokat

Tovább A leggyakoribb daganatok első tünetei

(rakgyogyitas.hu)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Müller Mariann
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest