Ritkaság - Tizennyolc kilós daganat a hasban

MTI
megjelent:

Ritka méretű, 18 kilogrammos daganatot távolítottak el egy 63 éves nő hasából a miskolci városi kórház szülészeti osztályán - mondta el Hardonyi András főorvos az MTI-nek pénteken.

A műtét megviselte a beteget, aki már két éve szenvedett a daganat miatt. Azt jelenleg még korai lenne megmondani, hogy a kedden végrehajtott műtét után milyen további kezelésekre lesz szüksége, de az operáció sokat javított a nő állapotán - tájékoztatott a főorvos.

Az orvostudomány csodái
Összegyűjtöttünk, néhányat 2009 orvosi "csodáiból". Az óévben jónéhány olyan különleges eset történt, amely még a páciensek kezelőorvosait is meglepte.
Az orvostudomány csodái (Fotókkal)

Hardonyi András hozzátette: csak a későbbi vizsgálatokból derül majd ki, hogy jó- vagy rosszindulatú volt-e a daganat, amely a beteg teljes hasüregét kitöltötte, és amelyet teljes egészében sikerült eltávolítaniuk az orvosoknak.

Általában a legnagyobb daganatok is csak a két, két és fél kilós súlyt érik el. Hasonló eset fordult elő Németországban 2009-ben, akkor egy 53 éves ravensburgi beteg hasüregéből távolítottak el egy 12 kilogrammos tumort; a daganatot kívülről nem lehetett észrevenni.

A beteg azóta normális életet él.

Az orvostudomány csodái

(MTI)

Cikkajánló

HPV elleni harc
HPV elleni harc

Hogyan segíthetjük szervezetünket? (x)

10 tanács szülőknek
10 tanács szülőknek

Vigyázzon gyermekei egészségére télen is.

WEBBeteg - Dr. Müller Mariann
WEBBeteg - Dr. Müller Mariann
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest