Az immunrendszer elrejtheti a rákos sejteket

MTI
megjelent:

Az immunrendszer segíti rejtőzésükben a rákos sejteket, ami megmagyarázhatja, miért tér vissza a tumor akár többszöri kemoterápia után is - közölték csütörtökön amerikai kutatók.

Egérkísérleteikben a Massachusetts-i Technológiai Intézet, az MIT munkatársai megállapították, hogy a kemoterápia által okozott stressz a csecsemőmirigybe hajtja a tumorsejtek egy részét. Mint a Cell című szakfolyóiratban a Michael Hermann által vezetett kutatócsoport ismerteti, az immunrendszer T-sejtjeit termelő csecsemőmirigy egy védőanyaggal vonja be a menekülő daganatsejteket. A szerzők úgy vélik, hogy a rákkezeléseknek ezt a búvóhelyet is meg kellene támadniuk.

"A sikeres rákterápiának magában kell foglalnia olyan elemet is, amely megöli a tumorsejteket, valamint olyat is, amely blokkolja a túlélésüket szolgáló jeleket. A jelenlegi rákterápiák nem irányulnak erre a túlélési reakcióra" - írta közleményében Hermann.

A vizsgálatban a daganatos (Burkitt-limfómás) kísérleti egereket a doxorubicin nevű, szokásosan alkalmazott kemoterápiás szerrel kezelték. A várakozásoknak megfelelően a tumor a szer hatására visszafejlődött. A kezelést követően az állatokat elpusztították és megvizsgálták minden nyirokszervüket, így a perifériás nyirokcsomókat, a csecsemőmirigyet, a lépet és a csontvelőt is.

Kiderült, hogy a nyirokszervek a csecsemőmirigyet kivéve mentesek voltak a daganatsejtektől, abban azonban több ráksejt volt a kemoterápiát követően, mint előtte. Amint tanulmányukban a kutatók írták, a csecsemőmirigy "megvédi a limfómasejteket a doxorubicin által okozott sejthaláltól".

A kutatások azt is megmutatták, hogy a genetikai módosítás miatt kicsi és rosszul működő csecsemőmiriggyel született, majd Burkitt-limfómássá tett egerek túlélése jobb volt a kemoterápiás kezelés után. Ez is azt jelezte, hogy a csecsemőmirigy óvta meg valamiképp a tumorsejteket. Mint Hermann elmondta, a laboratóriumi tesztekben kimutattak olyan, a csecsemőmirigy által elválasztott anyagot, amely a toxinoktól védi az éretlen sejteket, és a ráksejtek ezt használták ki saját céljukra.

(MTI)

Cikkajánló

HELLP-szindróma
HELLP-szindróma

Mi okozza? Mit tehet a megelőzés érdekében?

Boka- és lábdagadás
Boka- és lábdagadás

Érrendszeri rendellenesség okozhatja.

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Laczikó Dorottya, klinikai kutató

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest