Négy dolog, amitől friss marad az elme

MTI
megjelent:

A mozgás, a képzettség, a nem dohányzás és a szociális aktivitás idős korban is segíti a tiszta gondolkodást - állapították meg kutatók a Neurology című szakfolyóirat júniusi számában megjelent tanulmányukban.

Két és fél ezer, 70 és 79 év közötti embert vizsgáltak nyolc éven át, követéses tanulmányukban a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem kutatói.

Az eltelt idő alatt, az emberek több mint felénél jelentkezett a korosodással általában együtt járó mértékű szellemi hanyatlás, 16 százalékuknál tapasztaltak nagyobb mértékű visszaesést, a résztvevők 30 százalékának megismerési és tanulási funkciói azonban semmit nem romlottak, sőt esetenként javultak.

Alexandra Fiocco és kutatótársai összegezték mindazt, ami segített karbantartani az idős emberek szellemi frissességét.

Testmozgás és szellemi frissesség

Azok, akik hetente legalább egyszer közepes vagy erős testmozgást végeztek, 30 százalékkal nagyobb eséllyel tartották meg szellemi fittségüket. A legképzettebb emberek ötször nagyobb valószínűséggel őrizték meg kognitív képességeiket, mint a képzettség nélküliek. Különbséget jelzett a tanulmány a tekintetben is, hogy dohányos vagy nemdohányzó volt-e az idős ember: utóbbiaknak kétszer nagyobb esélye mutatkozott a hanyatlás elkerülésére.

Végül jellemző különbséget találtak a leépülés megelőzésében azok javára, akik együtt dolgoztak vagy éltek másokkal idős korukban.

A kutatást az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) támogatta - olvasható a LiveScience című internetes tudományos portálon (www.livescience.com).

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Sztankovics Dániel, biológus
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Fehér Gergely, neurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest