Az örömhormon pótlása télen

szerző: Dr. Hubina Erika, endokrinológus - Oxygen Medical
frissítve:

A szerotoninnal (úgynevezett örömhormon) kapcsolatos ismereteink hiányosak, sokszor ellentmondóak. A szerotonin hiányát számos betegséggel hozzák összefüggésbe, így például a migrénnel, depresszióval, idegi, étkezési és szexuális zavarokkal vagy akár a premenstruációs szindrómával is. Dr. Hubina Erika, endokrinológus az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

Mi csökkentheti a szerotonin szintjét?

Számos kutatás született már e témában, amelyek széleskörű összefüggéseket vizsgáltak. Így például kiderült, hogy a menopauza alatt az ösztrogénszint csökkenésével a szerotoninszint is csökken, ami hozzájárulhat a hangulatváltozásokhoz. A hiányállapot ugyanígy beindítja a „kívánósságot” is, vagyis a szervezet bizonyos ételek utáni vággyal próbálja növelni az örömhormon szintjét. Ugyanez érvényes a premenstruációs szindrómánál is, amelynek tüneteit valószínűleg a nemi hormonok és a szerotonin kölcsönhatása okozza. Vagyis a menstruáció előtti napokra jellemző idegesség, lehangoltság, bizonyos ételek utáni sóvárgás és csökkent libidó is ezzel függhet össze.

Egy argentin kutatásból az is kiderül, hogy a két műszakban és csak éjszaka dolgozóknak is alacsonyabb a szerotoninszintje, mint azoknak, akik hagyományosan, nappal dolgoznak. Ez pedig jelentősen növelheti a szorongás és a depresszió kialakulásának esélyét.

A szerotonin csökkenésének jele lehet a túlzott evés is, hiszen a szénhidrátbevitel csak rövid ideig emeli a szerotonin szintjét. Vagyis akár az örömhormon hiánya miatt kialakult szomorúság, téli lehangoltság is okozhatnak plusz kilókat, amennyiben édességgel, süteménnyel szeretnénk becsapni az agyunkat.

Hogyan növelhetjük a szerotonin szintjét?

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fizikai aktivitás szerepét. Ugyanis az edzés is egyfajta stressz a test számára, amelyhez azonban – megfelelő és rendszeres gyakorlás mellett – a szervezet alkalmazkodni kezd és növeli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését: például a noradrenalinét és a szerotoninét is. Hasonló anyagok termelődnek a szerelmi együttlét során is, amelyek felpezsdítik a vérkeringést és általános jó érzést okoznak. Télen a legfőbb probléma a napfényhiány. A napfény ugyanis kifejezetten javítja a hangulatot, hiszen optimális szintre hozza a szerotoninszintet. Így a déli órák kivételével érdemes minél több időt a szabadban tölteni.

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok is hozzájárulnak a szerotonin termelődéséhez. Ilyen például a B5- és a B6-vitamin. A B5-vitamin a szerotonin és az acetilkolin termelését támogatja, és egyes kutatások szerint a memóriát és a koncentrációképességet javító hatásán kívül a szorongás, a depresszió kezelésében is hasznos lehet. A B6-vitamin szintén nélkülözhetetlen a szerotoninszintézishez. Erős az összefüggés a depresszió és a folsav hiánya közt is. Ezért fontos tudni, hogy egyes gyógyszerek, például az aszpirin, a barbiturátok, a görcsoldók, az orális fogamzásgátlók folsavhiányt idézhetnek elő a folsav felszívódásának gátlása révén. A kockázatos öndiagnózis helyett azonban minden szokatlan tünet esetén forduljunk orvoshoz, csak így derülhet fény a problémáink pontos okára, és kezdődhet el egy hatékony kezelés!

Fontos hangsúlyozni, hogy a cikkünkben felsorolt betegségek és problémák kezelésére, ha orvosa gyógyszeres terápiát rendelt, szedje gyógyszereit orvosa utasításai szerint, ezeket az említett vitaminok nem helyettesítik, csupán kiegészítésként szolgálhatnak és csakis kezelőorvosával történő egyeztetés után alkalmazhatóak.

Tovább

(Oxygen Medical - Dr. Hubina Erika, endokrinológus)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pálvölgyi Rita

Dr. Pálvölgyi Rita

Pszichiáter, pszichoterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tolvay Katalin

Dr. Tolvay Katalin

Pszichiáter

Debrecen