A neuropátiára utaló korai jelek és tünetek

szerző: Prof. Dr. Barkai László, MTA doktor, egyetemi tanár, diabetológus
frissítve:

Cukorbetegség során az idegrendszer károsodása kiterjedhet az érzőidegekre, a mozgatóidegekre és a vegetatív idegrendszerre. Mindhárom terület károsodása sajátos tünetekkel jár, melyek megfelelő odafigyeléssel viszonylag korán felismerhetőek, vagy legalább a neuropátia gyanúját felvethetik (1).

Leggyakoribb az érző idegek működészavara (szenzoros neuropátia), mely leginkább szimmetrikus formában és döntően az alsó végtagokon megjelenő érzészavarok formájában észlelhető. Ez azt jelenti, hogy a bal és a jobb oldal tünetei közel azonos mértékűek és elsősorban a lábakra terjednek ki (úgynevezett distális szimmetrikus szenzoros neuropátia).

Az érzészavarok két formában jelentkezhetnek: a normális, élettani érzetek csökkenése vagy megszűnése, és kóros érzetek megjelenése (2). Ez jelenti a „neuropátia paradoxonát”, vagyis azt, hogy a védő fájdalomérző működések megszűnhetnek (akkor sem fáj, ha kellene), másrészt túlzott mértékű, kóros fájdalmak jelenhetnek meg (akkor is fáj, ha nem kellene), akár egyazon betegben is.

A normális, élettani érzőfunkció csökkenése következtében a fájdalom-, hő-, tapintás- és helyzetérzés zavarára kell számítani, melynek eredményeként a beteg nem vesz tudomást az alsó végtagot érő kisebb-nagyobb traumákról, döntően nyomás okozta sérülésekről. Ennek eredményeként korai tünetként kisebb fájdalmatlan sérülések jelenhetnek meg, melyek később súlyosabb és kiterjedtebb talpi fekélyek formáját ölthetik és a diabéteszes láb előfutáraként értékelendők (3, 4).

A panaszok jellemzően éjjel jelentkeznek

A kóros érzetek megjelenése során korai tünetként a bizsergés, zsibbadás, „hangyamászásra” emlékeztető fonák érzések a legismertebbek. Ezek az érzések harisnya-kesztyűszerűen terjednek ki a végtagok törzstől távoli (distális) részein az ujjakon, lábakon és kezeken (szimmetrikusan). Jellemző a panaszoknak nyugalomban és éjszaka történő jelentkezése, de az is gyakori, hogy enyhe, normálisan fájdalmatlan inger (pl. meleg vagy nyomás) fájdalmat vált ki. Az érintett diabéteszes betegek sokszor éjszaka nem képesek elviselni a takaró érintését. Nem ritka a láb kifejezett égő, szúró, nyilalló, hasogató vagy görcsös fájdalma, mely járáskor jellemzően enyhül (3, 4).

A mozgató idegek károsodása és annak következményei kevésbé köztudottak, azonban egyes vizsgálatok szerint egészen korai jeleket eredményezhetnek (5). Az izmokat ellátó mozgatóidegek károsodása jellemzően a kisizmok (kéz, láb) sorvadásával, tónusának megváltozásával jár és például előfutára lehet az alsó végtagon az úgynevezett kalapácsujj és más lábdeformitások kialakulásának, a felső végtagon pedig a kéz funkciójának romlásához vezethet (2).

A vegetatív idegek károsodása számos szervrendszer működési zavarát okozza, melyek közül a szív-érrendszer vonatkozásában korai jel a nyugalomban észlelhető szapora szívműködés és a felállásra bekövetkező ájulásszerű rosszullétet okozó vérnyomásesés. A gyomor- és bélrendszer érintettségére utal a székletürítés megváltozása (hasmenés, székrekedés), a húgy-ivarszervek zavarára a vizeletürítés eltérései (húgyhólyag elégtelen kiürülése, fertőzések) és a szexuális funkciók zavara (impotencia), de ismertek a verejtékelválasztás rendellenességei (izzadékonyság vagy bőrszárazság) és a vércukor csökkenésére figyelmeztető jelek és tünetek kiesése eredményeként bekövetkező súlyos, eszméletvesztéses hipoglikémiák megjelenése (6, 7, 8).

Tovább A diabéteszes neuropátia típusai

Forrás

1. Jermendy Gy és mtsai: A diabetes mellitus kórismézése, a cukorbetegek kezelése és gondozása a felnőttkorban. A Magyar Diabetes Társaság szakmai irányelve, 2014. Diabetologia Hungarica XXII. évfolyam, Suppl. 1: 57-60 o.

2. Hermányi és mtsai: A somaticus neuropathia típusai, klinikai képe és diagnosztikája. In: Neuropathiák a klinikai gyakorlatban. Kempler P, Várkonyi T (Szerk). Zafír Press, Budapest. 2012, 35-68 o.

3. Baron R: Peripheral neuropathic pain: from mechanisms to symptoms. Clin J Pain. 2000; 16: S12-S20.

4. Merskey H et al (Eds): Descriptions of Chronic Pain Syndromes and Definitions of Pain Terms. In: Classification of Chronic Pain 1994, 209-212.

5. Greeman et al: Foot small muscle atrophy is present before the detection of clinical neuropathy. Diabetes Care 2005; 28: 1425-1430.

6. Jermendy Gy és mtsai: Cardiovasculáris autonóm neuropathia klinikai képe, diagnosztikája. In: Neuropathiák a klinikai gyakorlatban. Kempler P, Várkonyi T (Szerk). Zafír Press, Budapest. 2012, 69-130 o.

7. Izbéki F és mtsai: Gastrointestinális autonóm neuropathia klinikai képe, diagnosztikája és terápiája. In: Neuropathiák a klinikai gyakorlatban. Kempler P, Várkonyi T (Szerk). Zafír Press, Budapest. 2012, 131-150 o.

8. Ferencz V és mtsai: Az autonóm neuropathia egyéb klinikai manifesztációi. In: Neuropathiák a klinikai gyakorlatban. Kempler P, Várkonyi T (Szerk). Zafír Press, Budapest. 2012, 151-198 o.

(Szerző: Prof. Dr. Barkai László, MTA doktor, egyetemi tanár, diabetológus)

Pfizer Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park „A” épület, Tel.: +36-1-488-3700

Anyag lezárásának dátuma: 2019.07.08., PP-CNS-HUN-0038

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Prof. Dr. Barkai László, MTA doktor, egyetemi tanár, diabetológus
Prof. Dr. Barkai László, MTA doktor, egyetemi tanár, diabetológus
Prof. Dr. Barkai László, MTA doktor, egyetemi tanár, diabetológus
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest