Vörös és sötétkék gyümölcsök fogyasztásával megelőzhető a magas vérnyomás

MTI
megjelent:

Aki szereti a vörös és sötétkék gyümölcsöket, amelyek sok antocianint tartalmaznak, annak ritkábban kell vérnyomáscsökkentő tablettát szednie - állapították meg angol kutatók.

Epret, málnát vagy áfonyát megkedveltető tanulmányukat az American Journal of Clinical Nutrition közölte.

A Kelet-angliai Egyetem kutatói Aedin Cassidy vezetésével arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek gyakori evése csökkenti a vérnyomás emelkedésének esélyét. A kutatók két olyan, nagy kiterjedésű tanulmány adatait elemezték, amely évtizedek óta zajlik az Egyesült Államokban. A részletes étkezési szokások mellett a vizsgálat résztvevőinek egészségi állapota is követhető belőlük.

Az egyikbe, amely 1976-ban kezdődött, mintegy 122 000 nővér és asszisztens kapcsolódott be. A másikban az egészségügyben dolgozó férfiak életmódját mérték fel 1986 óta.

Az angol kutatók így sok százezer ember táplálkozási szokásairól kaptak ismertetést, és azt egybevethették az egészségi állapottal.

Kiderült, hogy az antocianinokat tartalmazó, színes gyümölcsök bőséges, rendszeres fogyasztása esetén kisebb a vérnyomás emelkedésének kockázata. Közéjük tartoznak a vörös és a piros gyümölcsök, mint az eper és a málna, vagy a vérnarancs, illetve a sötétkékek, mint az áfonya és rokonai.

A kutatócsoport végül mintegy 134 000 nővér és 23 000 férfi ápoló táplálkozásának, illetve egészségi állapotának 14 éves követése útján jutott erre az eredményre.

Akik kiemelten szerették ezeket a gyümölcsöket, azok között nyolc százalékkal kevesebbnek volt magas vérnyomása.

Az antocianin kedvező hatása különösen fiatalabb korban érvényesült. Ez fontos, hiszen a helyes étkezéssel a betegség megelőzhető - írta a munkacsoport vezetője.

(MTI)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Hypertonia - Dr. Tislér András
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség