Röntgendiagnosztika

MTI
megjelent:

Az Európai Radiológusok Társasága először idén hirdette meg a radiológia európai napját, ebből az alkalomból tizenkilenc ország radiológusai mutatták be munkájukat az érdeklődőknek.

Röntgenvizsgálat

A röntgencső röntgensugarakat állít elő, mely a különböző szöveteken keresztülhaladva fokozatosan gyengül, és ez a gyengített sugár a sugárforrással szemben elhelyezett filmre, vagy ernyőre vetül. Diagnosztikai módszerek - Röntgenvizsgálat

Az utóbbi évtizedekben rohamos fejlődésen mentek keresztül az orvosi képalkotó eljárások, amelyeket ma már a diagnosztika mellett a terápiában is egyre gyakrabban alkalmaznak, a leletek értelmezését azonban még mindig nem tudják elvégezni a számítógépek, ehhez képzett szakemberekre van szükség - mondta Szabó Endre radiológusa a Szegedi Tudományegyetemen Wilhelm Conrad Röntgen halálának évfordulóján rendezett nyílt napon.

Egy európai felmérés szerint a megkérdezett emberek közül a legtöbben a röntgensugárzást tartják az elmúlt évszázad legfontosabb találmányának. Az 1845-ben egy porosz kisvárosban született Röntgen - Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök - felfedezése többek között az űrkutatás, a távközlés és az autóipar eredményei elől hódította el az első helyet.

Röntgen korszakalkotó felfedezése az orvosi képalkotás bölcsője

Röntgen az 1800-as évek végén a Würzburgi Egyetemen a magyar Lénárd Fülöp által felfedezett kisülési csővel végzett kísérleteket, és az eszköz által keltett sugárzást vizsgálta. 1895 novemberében vette észre, hogy ha fényérzékeny lemezek közelében használja a csöveket - noha a kartonba csomagolt üveglapokhoz nem jut be semmilyen látható sugárzás - előhíváskor árnyék jelenik meg azokon.

A fizikus felismerte, hogy egy új fajta, az anyagon áthatoló sugárzásról van szó, amelyet első - 1896 elején megjelent - dolgozatában X-sugárnak nevezett el. Ugyanebben az évben a jelenségről már Budapesten is előadást tartottak a fizikai társulat rendezvényén, és gyorsan elkezdődött a felfedezés gyakorlati alkalmazása is, elsősorban az orvosi képalkotó diagnosztikában.

Nobel-díjak a képalkotó diagnosztikában elért felfedezésekért

A korszakalkotó eredmény tudományos elismerése sem maradt el, az első fizikai Nobel-díjat Röntgen kapta meg 1901-ben. A tudós a díjjal járó pénzjutalmat egyetemének ajánlotta föl, és találmányát sem védte le szabadalommal, mert úgy gondolta, hogy azt mindenki számára elérhetővé kell tenni.

A képalkotó diagnosztika területén elért tudományos eredményért még két alkalommal ítélték oda a Nobel-díjat: 1979-ben Allan M. Cormack és Godfrey N. Hounsfield kapták a komputertomográfia (CT) kifejlesztésért, nyolc éve pedig Paul C. Lauterburt és Sir Peter Mansfieldet jutalmazták a magmágneses rezonancia orvosi alkalmazásáért.

A röntgendiagnosztika óriási fejlődése

Computertomograph (CT)

A CT is röntgensugárzáson alapuló módszer, azonban nem egy síkban készülnek a képek, hanem az emberi szervezet vizsgált részéről harántirányú képszeleteket készít, lehetővé téve így a háromdimenziós ábrázolást. Diagnosztikai módszerek - CT

A radiológus tájékoztatása szerint Magyarországon viszonylag hamar elkezdődött a röntgensugárzás orvosi alkalmazása. A mai CT-berendezések egy korai elődjének tekinthető transzverzális tomográfia is egy hazai szakember, Grossmann Gusztáv nevéhez fűződik. A magyar fizikus által megalkotott szerkezetben a pácienst egy székre ültették, előtte forgott egy film, háta mögött röntgencső, és így készítettek róla rétegfelvételeket.

A számítógépek megjelenésével a röntgenfelvételek alapján ma már színes, háromdimenziós képek készíthetők, amelyek nagyban megkönnyítik a leletek értelmezését.

Az új technológiák megjelenése mellett az elmúlt évtizedekben a hagyományos röntgendiagnosztika is óriási fejlődésen ment keresztül, rendkívül részletgazdag felvételeket lehet készíteni. Az emlő röntgenvizsgálata, a mammográfia során akár egy centiméternél kisebb daganatos elváltozásokat is ki lehet mutatni.

Modern orvosi képalkotó eszközök a terápia szolgálatában

Tüdőrák

A tüdőrák gyanújának felvetődése után igazolni kell a daganat jelenlétét, meg kell határozni annak kiterjedését és szövettani típusát, áttéteket kell keresni - a kivizsgálás a tüdőrák esetében összetett folyamat. Milyen vizsgálatokra számíthat?

A diagnosztika mellett a terápia során is egyre komolyabb a képalkotó eljárások szerepe. Komputertomográf irányításával például egy tűvel is vehető szövettani minta, amely alapján megtervezhető egy daganatos páciens személyre szóló kezelése.

Az olyan rendkívül rossz állapotú betegeknél, akik szervezete nem bírna ki egy altatással járó műtétet, alkalmazható az az eljárás, amikor szintén CT segítségével tűt vezetnek a daganatba, majd hőkezeléssel, fagyasztással vagy rádiófrekvenciás eljárással pusztítják el a rákos sejteket, de nagy dózisú gyógyszer is bejuttatható ezzel a módszerrel.

Fontos a szoros együttműködés

A képalkotó eljárások megkerülhetetlen eszközévé váltak a diagnosztikának, rendkívül fontos azonban a különböző szakterületek szoros együttműködése.

A radiológus és a klinikai orvos csak együtt tudja kideríteni, hogy a felvételen csupán szürke foltként látható eltérés pontosan mit is jelent, vérzés, daganat, gyulladás vagy veleszületett rendellenesség - magyarázta Szabó Endre.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Jóna Angelika, Dr. Reinhardt István
WEBBeteg - Dr. Németh Ágnes
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, Dr. Reinhardt István

Segítség