Szedhető-e probiotikum antibiotikummal együtt?
lektorálta: Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész frissítve:
Az antibiotikumok olyan életmentő gyógyszerek, melyek segítik a szervezetet az olyan bakteriális fertőzések ellen, melyek halálosnak számítottak azelőtt, hogy Alexander Fleming 1928-ban felfedezte a penicillint, illetve később mások is további antibiotikumokat.
Noha az antibiotikumok fontos szerepet játszanak az egészségünk és a gyógyulás terén, ezeknek is vannak mellékhatásai. Azonban probiotikumok alkalmazásával csökkenthetők vagy megelőzhetőek az antibiotikumok egyes kellemetlen mellékhatásai.
Az antibiotikumok nem segítenek a vírusok okozta fertőzésekkel szemben, de erősítik a szervezetet a baktériumokkal folytatatott harcban. A probiotikumok olyan „baráti” mikroorganizmusok, melyek segítik a szervezetet többek között pl. az emésztés egyensúlyban tartásában, még akkor is, amikor antibiotikumot kell használnunk.
Ha antibiotikumos kezelés során probiotikummal is támogatja a szervezetét, azzal megakadályozhatja az olyan emésztőszervi panaszokat, mint például a hasmenés, mely gyakran összefügg az antibiotikumhasználattal. Az antibiotikumok ugyanis megváltoztatják a bélbaktériumok egyensúlyát, ami hasmenéshez vezethet. Emellett a probiotikumok segítenek a más okból – például colitis vagy irritábilis bél szindróma – kialakuló hasmenés kezelésében is.
Probiotikumok, prebiotikumok, szinbiotikumok |
|
A probiotikumok típusai
A probiotikumok nemcsak étrend-kiegészítő formában kaphatók, hanem számos élelmiszerben is megtalálhatóak. Leginkább a joghurt és a kefir tartalmazza a „jó” baktériumokat. Keresse azokat a termékeket, melyek aktív, élő kultúrákat tartalmaznak!
Némely probiotikum speciális esetek kezelésére (pl. irritábilis bél szindróma) a legmegfelelőbb, míg mások általánosan támogatják szervezetünket. Kérdezze orvosát vagy gyógyszerészét arról, mely készítmény a legmegfelelőbb az Ön számára, mielőtt megkezdi egy probiotikus készítmény alkalmazását.
Stratégiák
Fogyasszon joghurtot vagy más probiotikus élelmiszert, illetve készítményt mindennap az antibiotikumhasználat alatt, illetve az azt követő két hétben is. A probiotikum-kúra megkezdhető a gyógyszerszedés kezdetén, nem kell megvárni az antibiotikumszedés végét.
A probiotikumokat mindig legalább két órával az antibiotikum bevétele után alkalmazza, hogy nehogy csökkentsék egymás hatását.
Az antibiotikum csak a baktériumok ellen fejtik ki hatásukat, azért az élesztőgombákat tartalmazó probiotikus készítmények hatását nem csökkentik, ezek időbeli korlátozás és hatáscsökkenés nélkül szedhetőek antibiotikum-kúra alatt is.
Mindig olvassa el a szedett antibiotikum betegtájékoztatóját és a probiotikumét is, és kérdezze meg orvosától vagy gyógyszerészétől, hogy hogyan szedhető a probiotikum antibiotikum szedése mellett!
Tovább
Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; Livestrong
Lektorálta: Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész