Napvédelem belsőleg: haraszt és paradicsom

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

A jövőben lehet, hogy kapható lesz egy olyan növénykivonat, mely belülről fogja védeni a bőrt a nap káros sugaraival szemben.

A hatóanyagot a Polypodium leucotomos nevű közép-amerikai harasztból vonták ki. „Kapszula formájában lehet bevenni, és így belsőleg nyújt védelmet az UV-sugarak okozta károsodásokkal szemben.”- magyarázta Thomas Luger professzor, a Münsteri Klinika igazgatója egy müncheni sajtókonferencián.

Érvek a napvédelem fontossága mellett

A május a bőrrák tudatosságának hónapja, és bár a nők tudják, hogy az év minden napján kellene napvédő szereket használniuk, a Prevention.com weboldal közvélemény-kutatása szerint mindössze 31 százalékuk teszi ezt. Érvek a napvédelem fontossága mellett>>

„A növényi kivonat megelőzi a napégést, megakadályozza a bőr öregedését és az immunrendszer fény hatására történő esetleges legyengülését.” A harasztkivonat hatékonyságát gyulladásos bőrbetegségekkel végzett próbák tudományosan igazolták. Mesterséges körülmények között vizsgálták az UV-A sugarak hatását az emberi bőrre, és azt tapasztalták, hogy azok a tesztszemélyek, akik megkapták a növényi hatóanyagot, kevésbé égtek le, mint akik nem kaptak a kivonatból.

„Hasonló hatásra számítunk abban az esetben is, ha lézeres kezelés vagy gyógyszerek hatására kialakuló fényérzékenység enyhítésére veszik be a páciensek a hatóanyagot.” – mondja Luger.

Más olyan bőrbetegségnél, amilyen például az atópiás dermatitisz, a vitiligo vagy a rozácea, a harasztkivonat védő hatása szintén kimutatható. Az azonban közvetlenül nem bizonyítható, hogy a hatóanyag a bőrrákkal szemben is védelmet nyújt-e.

Amíg a kapszula nem kerül forgalomba, a paradicsom is megfelel a célnak

A paradicsom húsa szintén a belső napvédelmet szolgálja. A német-holland kutatócsapat eredményeit a Welt. c. napilap tette közzé. Azt hasonlították össze, hogy bizonyos mennyiségű UV-sugárzás hatására milyen különbségek mutatkoznak a paradicsomot fogyasztók és a semmilyen fényvédő szert nem alkalmazók bőrében. 40%-kal kisebb volt a bőrirritáció mértéke azok bőrében, akik paradicsompürét kaptak.

Az eredményeket a kutatók a paradicsomban lévő nagy mennyiségű lycopin hatásának tulajdonítják. Ez az anyag a karotinoidok közé tartozik, melyek UV-sugárzással szembeni védő hatása már régóta ismert. A paradicsomon kívül első sorban más piros és sárga gyümölcsökben fordulnak elő.

A paradicsom fogyasztása semmiképp sem helyettesíti a bőr külső védelemét, csupán kiegészítő védelemet adhat, egyáltalán nem garantálja, hogy bőre nem károsodik vagy nem ég le! 11 és 15 óra között ne menjen a napra, árnyékban való tartózkodás esetén is egész nap használjon bőrtípusának megfelelő naptejet, krémet vagy sprayt, bármennyi paradicsomot is evett!

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de , Lektorálta Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Oxygen Medical - Dr. Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász-kozmetológus

Segítség