Matematikusok, gének, rejtélyek Czeizel Endre szemével - 1. rész

A társadalom életében fontos a tömegek szerepe, de a tudományos, technikai, gazdasági fejlődésben, a haladás irányának kijelölésében jelentősebb lehet a géniuszok léte, véli dr. Czeizel Endre.

A sajátos tehetségre alapozó, speciális szellemi képességet igénylő művészeti ágakban, teljesítményük alapján, bizonyára kiválnak a legjobbak, de olykor (többnyire) csak hosszabb idő után, amikor a közvéleményt az értékelésben már nem befolyásolják a meglévő előítéletek, a társadalmi manipulációk, az adott kor divatja. Sajnálatos történelmi tény, a nagyságok egy részét nem ismerik el életében. Sokan csak haláluk után „dicsőülnek meg”, mert a művészetek fogyasztói csak lassan szoknak hozzá a bevettet (megszokottat) meghaladó, újszerű kifejezésmódhoz.

A tudományokban kicsit más a helyzet, bár az igazán nagy felfedezések lényegét ott is főként (sokáig csak) a szakmabeli kortársak értik. A természettudományos eredmények értékét ráadásul végül a gyakorlati hasznosulás jelöli ki – elmélkedik a különféle tehetségek sorsán az említett könyv szerzője, mások gondolatait is felidézve. Szentgyörgyi Albert például egyértelmű téveszmének minősítette azt a nyilvánosságban élő vélekedést, miszerint „a lángelmét nem lehet elnyomni, hiszen az minden körülmények között utat tör magának". Tapasztalataira alapozva vélhette úgy a Nobel díjas tudós, „Csodát tör utat! Úgy el lehet nyomni, taposni, mintha ott sem lett volna!” – inkább az tekinthető szabálynak, hogy minél kivételesebb adottságú valaki, tehetsége valóra váltásában annál érzékenyebben befolyásolják őt a külső körülmények, teszi hozzá Czeizel doktor.

Az egyéniség jellemzőit (általában véve), adott egyén szellemi képességeit (konkrétan) meglehetősen nehéz pontosan leírni, meg- és felbecsülni, véli a genetikus tudós. Ha nyilvánvaló is a környezet számára, ha érzékeli a laikus átlagember is, hogy valaki – pozitív értelemben – más, mint ő, mint a többség, azt nem tudja egészen egzaktan megfogalmazni, miben is látja ezt, és pontosan mennyire kiugró az illető tehetsége. Az elemzés a szakember számára is gond lehet, mert a megmutatkozó (vagy csak sejthető) képességek mértékét nehéz jól megragadni, máséhoz viszonyítani.

A legokosabb egyén kiválasztására alkalmas lehet az általános értelmi képesség becslésére kidolgozott mérési eszköz (intelligencia-teszt), ám evvel kapcsolatosan adódik két komoly gond, mondja a szakember. Elsősorban is az, hogy a teszttel mért érték (az IQ), az illető egyén „géniusz” mivoltának csak az egyik, és nem feltétlenül a legfontosabb összetevője. Másfelől az, hogy keveseknél végzik el a felmérést, a meglévő eredményekhez pedig a kutatók alig, vagy nem is férnek hozzá – állítja a kiemelkedő személyiségeket, és a családjukban (olykor halmozódóan) előforduló kiugró teljesítményeket, az összefüggéseket kereső genetikus.

A központi idegrendszer minden társadalmilag fontos megnyilvánulása mérhető, mégis sokáig csak az intelligencia mérésére törekedtek, s jelölték az úgynevezett Gauss-görbén (K. F. Gauss, 1777-1855) – a 70 alatti IQ-hoz kötötték az értelmi fogyatékosság meghatározását. A 130 IQ felettiek a népességnek mintegy 2,3%-át jelentik, a 145 felettiek már csak 0,1 százalékát. A kivételes talentum a tízmilliós népességen belül durván tízezerre tehető. 160 IQ feletti értékkel már csak 330 szuper-talentum bír, 175 IQ felettivel, hazánkban, talán ha három.

Na és a matematikusok?

Már az ókori görögök megmondták, hogy négy fő terület (zene, költészet, festészet, matematika) művelésére születni kell. Czeizel doktor ez utóbbi ág vizsgálatától egy ideig tartott, vallja be a webbeteg.hu riporterének, hiszen, az első háromnak a tárgya oly könnyen szerethető, élvezhető az átlagember számára, ám a matematikusok közössége, mint mondja, szinte autisztikus – ők értik egymást, míg mindenki más a körön kívül marad. Azért is nehéz kutatni a matematikusokat, mert életrajzuk nagy része képletekből áll, és emellett oly kevés anyakönyvi adat maradt fenn róluk.

Fennmaradt viszont az a filozófiai tétel, állítás, hogy a görög ókorban a zene szülte a számelméletet, majd ez lett a harmóniatan alapja. J. S. Bachról és Erkelről úgy tudni, kiváló matematikusok voltak, Erkel sakkbajnokságot is nyert. Több matematikusnak volt jó az íráskészsége. Az összefüggés persze nem szükségszerű – sok költő igen rossz volt a matekban, Ottlik Géza és Esterházy Péter viszont matematikusnak készült. Sok alkalmazott matematikus kézügyessége oly feltűnően, annyira rossz volt, hogy szemtanuk szerint, a gyakorlatokon szinte szétdúlták a labort.

Rögös út várja a tehetségeket

A hazai szakirodalomban többen felvetik, hogy a világ nagy matematikusai között több a magyar, mint ahogyan ez a népességi arányunk alapján várható volna. A humángenetika fontos alapelve, hangsúlyozza Czeizel doktor, hogy az emberiség egy fajhoz tartozik, ezért a különböző népességek genetikai adottságaiban nincsenek jelentős különbségek, eltekintve néhány ritka génmutációra visszavezethető jellegtől és betegségtől. Az emberek szellemi adottságaiért általában a kromoszómák nagyszámú helyén (az úgynevezett lokuszán) lévő génpárok együttes hatása a felelős. Az általános értelmi adottság hátterében mintegy ezer génpár áll. Nyilván a matematikai adottságokért is sok-(poli)-génes rendszer felel.

Az alapelvből tehát az következne, hogy az egészen kivételes képességűek (a géniuszok) relatív gyakorisága a különböző népességekben azonos. Ám nem ezt igazolta az elméletileg várt és a ténylegesen tapasztaltak összehasonlítása. A szerző által korábban vizsgált hírességek: a muzsikus, a költő, a festőművész, illetve a természettudós géniuszok száma (az előfordulási gyakoriságuk), mint kutatása is igazolta, a különböző országok lakosságában jelentősen eltér. Ez pedig vajon azt jelentené-e, teszi fel a költőinek szánt kérdést magának a genetikus, hogy a különböző népességekben az e szellemi képességeket megalapozó veleszületett adottságok, illetve a hátterükben álló gének eltérőek volnának? Nem, adja meg magának és a webbeteg.hu olvasóinak is a tiltakozó választ dr. Czeizel, megjegyezve azt, hogy valójában ma még nem lehetséges megvizsgálni az egyénben a sajátos (speciális) szellemi adottságért felelős géneket. Az viszont nagy biztonsággal állítható, hogy a talált eltéréseket döntően a külső tényezők hozzák létre. Azaz a családi körülmények, az iskolai hatások és a társadalmi lehetőségek „okolhatók” a sikeres következményekért – ugyanis alapvetően ezek határozzák meg, hogy a veleszületett adottságokból melyek jöhetnek felszínre, mutatkozhatnak meg (válnak valóra) és milyen mértékben lesz belőlük képesség. Hatványozottan igaz ez a kiemelkedően jó adottságú (tehetséges) gyerekek esetén, mert a tapasztalati tények azt igazolják, az ő kivételes talentummá válásuk útja még rögösebb.

Matematikusok, gének, rejtélyek Czeizel Endre szemével - 2. rész

(WEBBeteg - Fazekas Erzsébet)