Mentés, irányítás

Mindig, mindenhol ott vannak, ha kell, a legnagyobb bajban végzik dolgukat, segítségük nélkül évente egymillió ember élete pecsételődhetne meg véglegesen – ők a mentők, akiknek életmentő munkájáról naponta hallunk, olvasunk a tévében és az újságokban, de azt kevesen tudják, hogy mi történik az idő alatt, míg vészhelyzetben segítségért telefonálunk, majd szirénázva megérkezik a mentőautó.

Pedig az életmentés valójában már ez idő alatt is elkezdődik. Az Országos Mentőszolgálat Markó utcai mentés- és betegszállításirányítási központjában jártunk, ahova naponta 3000 hívás érkezik.

- Segítsenek, baj van!
- Mi a baj, tessék szépen, nyugodtan elmondani.
- A gyerek! A gyerek feje beszorult!
- Hova szorult be?
- A két füle közé! – Hangos kuncogás, majd búgó telefonhang. Bontották a vonalat.

Az Országos Mentőszolgálat mentés-irányítási központjában azonban már senki sem nevet az ilyen, és ehhez hasonló poénokon. Mint, ahogy azon sem, hogy valaki azért tárcsázza a 104-et, hogy megkérdezze, milyen nap van, vagy, hogy érdeklődjön egy kórház telefonszámáért, esetleg a veteránautó-találkozó pontos helye felől tudakozódjon.

Minden mentésirányítónak van valamilyen megdöbbentő sztorija, amihez még éveket sem kell a Mentőszolgálatnál (OMSZ) dolgozni, tulajdonképpen elég egyetlen nap is. Csak a budapesti központba ugyanis 2000 „104-es” hívás fut be naponta (a fővárosból és környékéről), ennek pedig háromnegyede hasonló jellegű.

• Amikor valaki tárcsázza a 104-et, a rendszer automatikusan a területileg illetékes mentésirányítási-központba kapcsolja. Ilyenből 22 van az országban, s közel 200 bajtárs foglalkozik egy műszakban a telefonok felvételével és a munka kiosztásával. A 104-re érkező hívásokat egy mentésirányító veszi fel, ő kérdezi ki a beteget a pontos tünetekről, helyszínről. Ha szükséges, telefonban ad segítséget az újraélesztéshez, vagy nem egyszer egy szülés levezetéséhez. A felvett adatokat aztán átadja a mentésvezetőknek, akik döntenek arról, hogy milyen felszereltségű kocsit kell a helyszínre küldeni. Az egész folyamatot pedig egy oxiológus főorvos felügyeli, aki a bonyolultabb esetekben dönt – magyarázta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője, hozzátéve: a budapesti 2000 hívásból naponta 5-600 bizonyul valódi esetnek, évente pedig országszerte egymillióan vannak, akiknek a mentők segítségére van szüksége.

Bár még nem volt arra példa, hogy egy haldokló bizonyíthatóan azért ne kapott volna ellátást, mert valaki feltartotta a mentőszolgálat dolgozóit a telefonban, mégsem ildomos effélékkel játszani, ugyanis még az egészségügyi törvény is szabályozza, hogy milyen esetekben indokolt a mentő riasztása, s mikor hívjuk inkább a háziorvost, vagy az ügyeletet. – A legtöbben nem tudják, hogy a mentőszolgálat akkor is látja a telefonszámokat, ha azt az illető letiltja. Fontos azonban azt is tudni, hogy minden esetben a beteg javára döntünk, így ha nem tudjuk, hogy pontosan mekkora is a baj, kimegyünk – folytatta Győrfi Pál, aki hozzátette: május 2. óta nem csak mentésirányítási feladatokat látnak el a központokban.

– Egy hónapja a teljes magyarországi betegszállítás-irányítás is ezekben a központokban történik, de más kollégák végzik. Csak a budapesti központba naponta 1000 hívás érkezik. Bár eleinte voltak fennakadások, melynek okai nem feltétlenül a mentők rendszerében volt keresendő, mára ezek nagyrészt elhárultak. A betegek pedig a változásból semmit nem vesznek észre, ugyanis a betegszállítást nem a beteg, hanem az orvos rendeli meg, s csak olyan esetben, amikor szállításra van szükség, nem életmentésre – hangsúlyozta a szóvivő.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)