Mi az igazság rák ellenszer ügyben?

Immunal Kft.
megjelent:

A közösségi hálón vírusként terjedő november 14-én megjelent Feltaláltuk a rák ellenszerét című bejegyzésre reagálva ír véleményt a WEBBeteg honlapon Kósa-Boda Veronika „A pécsi csodaszer nem a rák ellenszere?” címmel megjelent írásában.

A november 14-i poszt egy 4 évvel ezelőtti 2008-as Blikk cikk szószerinti átvétele a forrás és időpont megjelenítése nélkül, amely sajtóetikai problémákat is felvet, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az eredeti posztot is tovább manipulálták. Jelenleg már olyan variációk is léteznek, amelyek név szerint említik Dr. Kulcsár Gyulát, és amelyekben a 2008-as képet is kicserélték egy újabbra, azt a látszatot keltve, hogy a cikk mostanában íródott. A manipulátorok céljait nem ismerjük, de cselekményük ellentétes a mi szándékainkkal.

Nézzük a tényeket! Leszögezzük, hogy aktuális, hivatalos és pontos információkat a tudományos eredményeinkről, a fejlesztéseinkről és a készítményeinkről a honlapunkon talál meg minden kedves érdeklődő. Dr. Kulcsár Gyula rákkutató biokémikus felfedezte a szervezetben működő Természetes Tumorellenes Védelmet, amely az immunrendszer mellett, azt kiegészítve képes elpusztítani a keletkező ráksejteket. Eredményeit számos nemzetközi tudományos folyóiratban publikálta. A teljesség igénye nélkül pl. első közleményét 1995-ben, egy másik fontos cikkét 2009-ben, összefoglaló magyar nyelvű cikkét pedig szintén 2009-ben. Tudományos eredményeinek és munkásságának komoly elismerését és elfogadását jelenti, hogy legújabb közleménye Európa negyedik legrangosabb német szerkesztésű daganatkutatással foglalkozó tudományos folyóiratában, az International Journal of Cancer –ben jelent meg 2012-ben.

Az Immunal Kft. - közel 20 évvel ezelőtti - megalakulása óta a Dr. Kulcsár Gyula felfedezésén alapuló magyar és nemzetközi szabadalmak alapján, a daganatos betegek számára szánt készítmények fejlesztésén dolgozik. Termékeink 1997 óta állnak a betegek rendelkezésére, 2009 óta „speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer daganatos betegek részére” kategóriában is. Az idén 15 éves készítmény minőségét több ezer, a tápszert rendszeresen fogyasztó daganatos beteg ismeri. Az Immunal Kft. - a kutatás-fejlesztés további sikeres folytatása érdekében - 2009-ben létrehozta saját Rákkutató- és Gyógyszerfejlesztő Központját Pécsett.

Az interneten megjelent hivatkozásokban említett infúziós készítmény, intravénás alkalmazása miatt, csak gyógyszerként kerülhet forgalomba. A gyógyszerfejlesztés még további sok-sok évet jelent. Az idén forgalomba került az általunk kifejlesztett, orálisan szedhető nagydózisú italpor, amely napi dózisában és összetételében megegyezik a tervezett infúzióval.

A 2012. szeptember végén zárult, „Gyógyászati célra szánt tápszer fejlesztése, terápiás hatás tesztelése” című, projekt, mely az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ennek során klinikai vizsgálatokkal kívántuk igazolni a nagydózisú italpor tápszer biztonságosságát, tolerálhatóságát és a daganatos betegek életminőségére gyakorolt hatását. A vizsgálat protokoll-tervezetével megkerestük az OGYI-t illetve az ETT KFEB-t (Egészségügyi Tudományos Tanács, Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottsága), amely szervezetek tekintettel arra, hogy a vizsgálatok nem gyógyszer engedélyezéséhez voltak szükségesek azt érdemben nem értékelték és hatáskörükön kívülinek nevezték meg. A vizsgálatok ezután a regionális és helyi etikai bizottságok engedélyei alapján történtek.

Az eredmények nagyon kedvezőek: a 28 napos kezelési időszak során a készítmény napi fogyasztása biztonságosnak és jól tolerálhatónak bizonyult, és szignifikáns mértékben javította a daganatos betegek életminőségét. A betegek fizikai, értelmi, érzelmi, szociális és szerep funkciói is javultak, fáradtságérzetük, fájdalmuk, nehéz légzésük csökkent. A vizsgálati eredményeink tudományos adatok, azokat a közeljövőben publikálni fogjuk magyar és angol nyelven is, ahogy azt a sejt- és állatkísérleteinkkel is tettük eddig.

Tudomásul vesszük és tiszteletben tartjuk, hogy rákellenes hatást csak gyógyszerekről szabad állítani, és azon munkálkodunk, hogy készítményeink vonatkozásában ezt mi is minél előbb, teljes joggal megtehessük.

Az orvos nem csak gyógyszert ajánlhat a betegeinek. Ajánlhat mindent, ami segítheti azok gyógyulását és nem árt. Azért fejlesztettük ki a nagydózisú italport, azért igazoltuk klinikai tesztekkel, hogy szedése biztonságos és hatásos, hogy ezen bizonyítékok alapján az orvos is ajánlhassa készítményeinket az arra rászorulóknak.

A cél közös, segíteni a betegeken. Ezt elvitatni senkitől sem lehet, legfeljebb számon kérni azon, aki nem tesz meg ezért minden tőle telhetőt.

Budapest, 2012. november 21. Immunal Kft.

Cikkajánló

Segítség