Föld körüli vitorlásversenyre készül egy hatvan éves magyar nő

Nem kis vállalkozásra készül Koczka Terézia: ő lehet az első magyar nő, aki körbevitorlázza a Földet – ráadásul mindezt hatvan évesen. Sikeres a munkájában, szerető család veszi körül, közel két évvel ezelőtt mégis úgy döntött, hogy első magyar nőként részt vesz a Clipper Round the World földkörüli vitorlásversenyen.

- Bár a Clipper Round the World vitorlásverseny szabályai lehetővé teszik, hogy vitorlás tapasztalat nélkül is elinduljon rajta bárki, mégis miért érezte úgy, hogy Önnek ott a helye?

- Mélyen hiszek abban, hogy az embernek tízévente meg kell állnia, és végig kell gondolnia, hogy mit akar csinálni az elkövetkezendő időszakban. Nem is annyira visszanézni kell, hanem végiggondolni azt, hogy mi legyen ezután. Éppen ezért ötven éves koromban tettem magamnak egy ígéretet, hogy mikor hatvan leszek, körbeutazom a Földet vízen. Eredetileg úgy gondoltam, hogy ezt egy nagy tengerjáró hajó fedélzetén fogom megtenni, és – mivel korábban sohasem vitorláztam – eszembe sem jutott, hogy vitorlással menjek. Amikor éppen amiatt panaszkodtam a családomnak, hogy mennyire fogok unatkozni a tengerjáró hajón, a fiam apósa megjegyezte, hogy van ennek egy sokkal érdekesebb módja – egy vitorlásverseny, amelyen az egyik barátja vett részt első magyarként.

- Ötleteket sokunk kap az ismerőseitől, mégsem fogadjuk meg mindet. Hogyan lett az ötletből terv?

- Hiszek abban, hogy kell valami, ami az embert olyan zsigeri mélyen megérinti, amelynek hatására valóra válthatja az álmát. Kértem a versenyről egy katalógust, és amikor azt kinyitottam, egy pillanat alatt eldöntöttem, hogy belevágok. Gyerekkori álmom volt ugyanis, hogy lássam a San Francisco-i Golden Gate hidat – kétszer már jártam is rajta, de szerettem volna egyszer lentről, hajóról is látni. Amikor a prospektusban megpillantottam egy fényképet, amin a versenyben résztvevő hajók a Golden Gate híd alatt mennek át, elhatároztam, hogy belevágok.

- Hitt benne, hogy Ön lehet az első magyar nő, aki részt vesz a vitorlásversenyen?

- Mivel több ezer jelentkező közül választják ki a leendő versenyzőket, nem éltem bele magam túlságosan, hiszen – gondoltam – miért pont egy 60 éves magyar nőt választanának, aki még sohasem vitorlázott, és még azt sem tudja, hogy melyik végén kell beszállni a vitorlásba. Nem is jöhet bárki az útra, mivel rettenetesen sok nehézség adódik az út során, amely megviseli az embert mind pszichésen, mind fizikailag. Csak olyanok jöhetnek, akik felelős, megbízható emberek, akikről tudjuk, hogy nem törnek össze az út során, vagy ha mégis, akkor képesek a nehézségeikről valakivel beszélni.

- A verseny szervezői Önt ilyen embernek találták. Hogyan készülhet valaki fel élete legnagyobb kihívására?

- Tavaly februárban már tudtam, hogy kiválasztottak az útra, de akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor 2013-ban indulunk. Ettől kezdve minden reggelemet azzal kezdtem, hogy megnéztem, mi törtét az éppen akkor folyó versenyen. Másfél éve nem telt el úgy napom, hogy ne lettem volna virtuálisan vagy élőben része annak a társaságnak. Azóta barátságok születtek a csapattagokkal, fantasztikus embereket ismertem meg. Egy kicsit mindenkinek őrültnek kell lennie, aki elindul egy ilyen versenyen. Kell ahhoz valami személyiségen túli kitartás és erő, amely miatt elhisszük, hogy mindez annyira fogja építeni a személyiségünket, ami miatt megéri mindezt végigcsinálni – még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy a következő pillanatban akár meg is halhatunk. Jobb ember leszek az út végén, mint amikor elindultam – ebben teljesen biztos vagyok.

- Gondolom, nemcsak jobb emberré, de jobb szakemberré is teheti Önt az út.

- Érdekel az is, hogy hogyan lehet együttdolgozni húsz emberrel, akiket korábban nem ismertem, és nagyon gyorsan csapattá kell válnunk, különben megáll a hajó. Ez a munkám miatt is érdekes a számomra, ugyanis csapatcoachingot végzek, az érdekel leginkább, hogy egy csapat hogyan hoz létre eredményt vállalati környezetben. Abban segítek a vezetőknek, hogy tudják, hogyan fejleszthetik a saját személyiségüket csapatkörnyezetben. A hajó pedig tökéletes modellje ennek. Mert mindenkinek lehet jó ötlete, de a nap végén csak egyetlen kérdés van, mégpedig az, hogy az adott ötlettől megy-e gyorsabban a hajó. Mert ez egy verseny, nem vitorlásút. A célt, az eredményt minden percben az eszünkben kell tartanunk, és ahhoz kell igazítanunk a saját viselkedésünket. Versenyt szerintem úgy lehet nyerni, ha optimális állapotban vagyok. Nem nekem kell ugyanis jónak lennem, hanem a csapatnak kell jónak lennie. Éppen ezért minden személyes szükségletemet alá kell rendelnem a csapat céljainak. Ezt pedig csak tudatosan lehet megvalósítani, pláne, ha 10-15 méteres hullámok vannak a tengeren, és az életemért küzdök.

- A vitorlásverseny történetében Ön az első magyar nő, aki arra vállalkozik, hogy körbehajózza Földet. Tart attól, hogy nem tudja végigcsinálni?

- Már a felkészülés során viharba kerültünk, és volt olyan pont, amikor azt mondtam magamnak, hogy vége van, feladom. Ugyanakkor nagyon féltem is attól, hogy ezt ki kelljen mondanom. De túl lettem rajta, és ma már tudom, hogy túl fogom élni. Nem készülök a rémes dolgokra, bár természetesen lesznek olyanok is, de sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy milyen messzire tud kitolni engem valami a komfortzónámból. Nem szeretném azonban, hogy ekkor feladjam a versenyt, éppen ezért felhatalmaztam a hajó kapitányát, hogy ha bármikor az út során úgy döntenék, hogy feladom, kiköthet az árbochoz. És lesz majd valószínűleg olyan pillanat is, amikor haza akarok menni. Megtudtam ugyanis, hogy azok közül, akik eredetileg elhatározzák, hogy az egész Földet megkerülik a versenyen, mindössze húsz százalék megy ténylegesen körbe. És vannak olyanok is a nyolcvan százalékban, akik baleset miatt kénytelenek kiszállni a versenyből.

- Miért éri meg mégis vállalni a kockázatot és a nehézségeket?

- A kihívás része izgat, szeretnék tanulni magamról, és a saját példámmal szeretnék inspirálni másokat is. Amikor hazajövök, elsősorban gyerekeknek szeretném elmondani azt, hogy bármi lehetséges. Sokunknak, az én korosztályomnak például ez egyáltalán nem triviális. Szeretném bebizonyítani, hogy amikor azt mondják nekünk, hogy semmi sem lehetetlen, körbeutazhatod a Földet, azt valóban meg is tehetjük. Nem hiszem, hogy van lehetetlen, csak hagyni kell, hogy megtörténjen velünk.

(WEBBeteg - Szondi Réka, újságíró)