Hogyan előzze meg a rosszullétet repülés közben?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
frissítve:

Egy repülőút során sokkal nagyobb a különböző megbetegedések kockázata, mint egyébként. Fontos, hogy megfelelő óvintézkedéseket tegyen, hiszen ha útközben megbetegszik, az a vakációt is tönkreteheti. Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkentheti a betegségek (mint például a trombózis) kockázatát, illetve hogyan kezelje az olyan problémákat, mint a füldugulás vagy az émelygés.

Hidratáció

A repülőgépek levegője száraz, ami kiszárítja a nyálkahártyákat, fokozza a szemszárazságot és a szervezet általános folyadékveszteségét is. A száj- és orrüreg kiszáradása miatt a nazális rendszer működési hatásfoka ilyen esetben jelentősen csökken, a szervezet kevésbé tud megküzdeni a különböző kórokozókkal. A szem szárazsága az arra érzékenyeknél és a kontaktlencsét viselőknél kellemetlen panaszokat, enyhe gyulladást okozhat.

Tartsa az orrát és torkát nedvesen azzal, hogy sok folyadékot fogyaszt repülés előtt és alatt is. Ezzel, illetve sós orrspray vagy egyéb orrnedvesítő használatával növelheti a szervezet védekezőképességét! A szemek nedvesen tartásához vigyen magával műkönnyet!

Kerülje a beteg utasokat!

Ezt nem mindig egyszerű kivitelezni a repülőgépek utasterének zsúfoltsága miatt, ám ha nem akar repülés közben megbetegedni, kerülnie kell azokat az utastársait, akik köhögnek, tüsszögnek. Kutatások szerint, ha két ülésnél vagy sornál közelebb van a fertőző személyhez, nagy valószínűséggel elkapja annak betegségét.

Már annak is lehet jelentősége, ha megpróbálja növelni az önök közötti távolságot azzal, hogy hátradönti a székét. Ennél hatékonyabb, – bár mint említettük, ez nem mindig kivitelezhető – ha átkéri magát egy másik, szabad helyre. Amit viszont minden esetben megtehet, ha gondol rá előre, hogy arcmaszkot visel utazás közben.

Ha úgy érzi, nagyobb a veszélye annak, hogy elkap valamit, használjon kézfertőtlenítő gélt vagy fertőtlenítő törlőkendőt, a kezei mellett az ülése és környékének (asztaltálca, karfa, övcsat, stb.) megtisztítására is.

Szédülés, émelygés

Az utasok egy részénél repülés közben felléphet szédüléssel és hányingerrel járó rosszullét. Ennek oka lehet a repülőgépek által okozott mozgás, rázkódás (turbulencia), valamint a fel- és leszállás közben jelentkező gyors légnyomásváltozás, de sokaknál csak a repülés miatt jelentkező szorongás áll a rosszullét hátterében.

Aki rosszullétre hajlamos, próbálja meg a szárnyak közelében található ülésekre foglalni a repülőjegyét, ugyanis ezek az ülések a legstabilabbak, kevésbé érezhető a turbulencia. A hatások csökkentése érdekében javasolt továbbá a repülés előtt és alatt a könnyű ételek fogyasztása, a megfelelő hidratáció, a friss levegő (az ülésnél lévő fúvóka bekapcsolva hagyása) és a pihenés, kikapcsolódás.

Füldugulás ellen

Sokan szenvednek olyan mértékű füldugulástól a repülőgép kabin légnyomásának változásakor, ami akár fülfájással, halláscsökkenéssel és szédüléssel is járhat. Ennek oka, hogy a nyomásváltozás hatására az egyensúly a fülkürtben (ami a fül és az orr közötti kapcsolatot jelenti) megbomlik.

A füldugulás megelőzésére nyeljen és/vagy kortyoljon nagyokat, esetleg próbáljon meg nagyot ásítani. Egy pici kattanást fog érezni a füleiben, mikor minden ismét a normális kerékvágásba kerül. Hasznos módszer, ha fel- és leszállás közben rágógumit rág, ezzel legtöbbször sikerül elkerülni a füldugulást.

A mélyvénás trombózis megelőzése érdekében

A mélyvénás trombózis valós kockázat azon utasok számára, akik hosszú ideig ülnek egyhelyben. Különösen a hosszú, más kontinensekre tartó járatokon nagy a trombózis kialakulásának veszélye, mely során leggyakrabban a combban és a lábszárban vérrög képződik. A vérrög súlyos esetben a vérárammal a tüdőbe juthat, tüdőembóliát és halált okozva, gyakran a repülést követő órákban.

  • A mélyvénás trombózis kialakulásának kockázata csökkenthető, ha külön erre kifejlesztett kompressziós harisnyát visel a repülőút alatt.
  • Rendszeresen álljon fel, és tegyen egy kört a gépen. Ülés közben biztosítson minél több helyet a lábainak, ne pakoljon csomagokat az egyébként is szűk területre.
  • Ajánlatos félóránként-óránként egyszerű, az alsó végtagok izomzatát megmozgató, trombózis megelőzésére szolgáló gyakorlatokat is végezni (pl. hajlítsa be a lábujjait, mintha egy képzeletbeli kavicsot tartana, majd nyújtsa ki őket).
  • Fontos a bő folyadékfogyasztás, mivel ezzel segíthetjük a vér felhígulását (a hígabb vér nehezebben rögösödik). Azonban a szervezetet dehidratáló kávé és alkohol fogyasztása szigorúan tilos a trombózisveszélyre hajlamos utasoknál!
  • Figyeljen arra, hogy kényelmes, szellős, ne szoros, szűk ruhában utazzon!

Részletesen A hosszú utak kockázata: mélyvénás trombózis

Ventillátorhasználat és öltözködés

Amennyiben hidegnek érzi a repülőgép utasterének hőmérsékletét, inkább egy plusz pulóvert vagy kardigánt viseljen, de nem érdemes kikapcsolni az ülés fölött található légbefúvót. Az ülés felett található ventilátor levegője többszörösen szűrt, távolabb tartja a beteg utastársa kórokozóit, kutatások szerint a keringetés nélküli levegőben könnyebben terjednek a megbetegedést okozó vírusok.

A repülőgépen való megbetegedés valós veszély, azonban egyszerű, és kis erőfeszítést igénylő lépésekkel nagymértékben csökkenthető a megbetegedés veszélye.

Felkészülés a jetlagre

Hosszú, távoli uticélok esetén jelentkezik az időeltolódás miatt fellépő jetlag, ami negatívan hathat a nyaralás első néhány napjára. A jelenség döntően elkerülhetetlen, bár az átállást meg tudjuk könnyíteni néhány módszerrel az utazás előtti napokban majd a megérkezést követően. Segíthet azonban az is, ha repülés közben kipiheni magát, megpróbál aludni. Ezt segítheti azzal, ha az ablak mellé szóló helyet foglal, illetve visz magával nyakpárnát, szemmaszkot, illetve könnyű ételeket fogyaszt utazás közben. A nyugtató, altató használata nem javasolt, mert az átállást is megzavarja, és a trombózis kockázatát is növelheti.

Részletesen Jetlag - Az időutazók betegsége

(WEBBeteg - CS. K., fordító; Forrás: Allwomenstalk, TravelDoctor; Lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Deli Tamás, Dr. Farkas Ágnes

Segítség