Nem voltam csodagyerek, így lettem orvos

Ötezer szülést levezető nőgyógyász, zenetudós, vitorlázó, író, novellista. Sokféle titulust aggathatnánk Dr. Szalóczy Péterre, ő mégis inkább unokáira és családjára a legbüszkébb. Egy kalandos élet összegzése - interjú.

Mikor kezdte orvosi pályáját?

– Ha visszagondolok, alig hiszem el, hogy 54 éve orvos vagyok! Hihetetlen nehéz volt a kezdet az ötvenes években. Orvos apám – a háború előtt – mint szemklinikai tanársegéd, orvos politikában exponálta magát, így négy gyermekkel egyéves németországi menekülésünk után hazajövet 1945 novemberétől másfél éves börtönbüntetését töltötte le. Ez időben orvos anyám zöldséget árult a piacon. Már, ha volt zöldség! Szabadulása után kitiltották a családot Budapestről, sok városban hiányzott szemész, hívták neves szemhéjplasztikus apámat sokfelé, végül Keszthelyen telepedtünk le, kezdetben albérletben, majd bérlakásban. Később, évtizedekig szüleim a gyerekek kirepülése után 32 éven át laktak ott. Apám a kórházban szemészeti osztályt alapított, újra operálhatott, bár hat éven át, Nagy Imre első miniszterelnökségéig, 1953-ig REF, azaz rendőri felügyelet alatt állt. Nem hagyhatta el a várost és hetenként jelentkeznie kellett a rendőrségen. A város díszpolgáraként ment nyugdíjba.

Mi vagy ki ösztönözte Önt annak idején, hogy az orvosi pályára lépjen?

– Elképzelhető, hogy akkoriban ez a priusz és kádervélemény mit jelentett a gyerekek továbbjutása szempontjából. Ízig-vérig orvos apám szerette volna, ha kitűnő tanuló idősebb fiából is orvos lesz. A gimnáziumi éveimben ugyanakkor zongoratanárnőm kifejezett zenei tehetséget vélt bennem és kapacitált zenei pályára menni, melyhez segítséget ígért kapcsolataival. Hajlottam e felé, mert vidéki szinten „menő” zongorajátékommal sokat szerepeltem nagy sikerrel a kultúrházakban, a Magyar-Szovjet Társaság rendezvényein, Keszthelyen, Hévízen és Tapolcán is. Tetszett nekem a siker és a közismertség. Káderem miatt az egyetemi felvétel teljesen reménytelen volt sokáig. De az utolsó tanévemben Rákosi elvtárs 60. születésnapjára meghirdetett országos orosz nyelvi verseny döntőjébe beverekedtem magam, és ennek díjaként tetszőleges egyetemi felvétel járt.

Negyedikben, egy tél eleji napon apám leültetett szemben magával és komoly szavait máig nem felejtettem el: „Fiam! Tudom, hogy tehetséges vagy és a zene jobban vonz már, mint az orvoslás! De gondold meg fiam! Nem vagy egy csodagyerek, mint Mozart, vagy mások! Ha középszerű zenész leszel, bohém életet fogsz élni, anyagilag bizonytalanul. De ha orvos lennél, ha csak középszerű orvos is, hasznos, tartalmas, anyagilag megalapozott életed lesz. A családodnak is. Orvosként a zenét is élvezheted!”

Így lettem orvos, mert nem voltam csodagyerek! De a lelkem mélyén mindig piszkált valami, hogy vajon a másik úton mi lett volna belőlem...

Miért ezt a szakterületet választotta?

– Eszembe sem jutott, hogy szülész-nőgyógyász legyek. Másodévben megnyertem az Anatómiai Intézet pályázatát és felajánlották, hogy legyek díjas demonstrátor, így gyakorlati órákat tarthattam harmadévtől a boncteremben az utánam jövő évfolyamoknak. Ledoktorálva még néhány évig az Intézetben akartam maradni tanársegédnek, majd profi anatómiai háttérrel traumatológus szerettem volna lenni. De 1960-ban a politika ismét elkaszált a káderem miatt. 1957-ben alakult meg a KISZ, orvul, a kollégiumokban zömmel vidéki évfolyamtársakból, akik a kádervélemény adás hatalmával rendelkezve nem hígították fel magukat éveken át. Végzéskor az elhelyezkedés és pályakezdés élet-halál harcának kizárólagos döntnökei lettek. Ekkorra kiürültek a már nem vonzó vidéki körzeti orvosi állások, a Minisztérium drákói törvényt hozott ennek pótlására az én évfolyamom végzésekor.

Ennek értelmében több mint 200 általános orvos központi gyakornoki státuszt jelöltek ki kötelező elfoglalással vidéki megyei kórházakban, ahol fél évenkénti szül-seb-bel-gyerek osztályokon vándorolva, mintegy továbbnyújtott szigorlóévben, valamit még tájékozódjon az ifjú, ármeneti vendégnek nézett orvos, majd a megye köteles volt megürült körorvosi állásokba széthelyezni őket.

Kádere áldozataként az évfolyam értelmiségi származású krémje vérzett el ebben akkor. Nekem elvben nem volt félnivalóm, 4 éve tanítottam anatómiát medikusoknak és középkáderképző intézményeknek. Tanulmányi eredményemmel évfolyamelsőnek számítottam, annak ellenére, hogy életem utolsó szigorlatán, gyermekgyógyászatból, először életemben csak „jó” azaz 4-es jegyet kaptam, hogy ne lehessek köztársaság elnöki gyűrűs, amit háború előtt kormányzó gyűrűnek, ekkor Dobi gyűrűnek neveztek a végig színkitűnők avatásakor. Ekkor már kétszeres Magyar Bajnok és a római olimpia kerettagja voltam vitorlázásban, megnyertem a „Jó tanuló, jó sportoló” érdemérmet a műszaki egyetemmel közös versenyben. Bíztam benne, hogy ezek ellensúlyozzák káderemet. Tévedtem! A Minisztérium nógrádi zárolt bányászmegyébe, Salgótarjánba helyezett általános orvos központi gyakornoki állásba. Káderem, mint írták: nem alkalmas az ifjúság oktatására. Miután 4 évig oktattam már!

A sport annyit tudott segíteni, hogy a Sporthivatal akkori elnöke, Hegyi Gyula Veszprémbe járta ki áthelyezésem, ugyancsak általános orvos státuszba, hogy Balaton közelbe legyek az edzésekhez. Az első félévet véletlenül a szülészeti osztályon kezdtem. Kollégáim, főnököm megszerettek, felajánlották, hogy egy fél évre katonasági szolgálatra beosztott kolléga helyett maradjak még ott fél évet, elintézik a hivatalos helyettesítést. Rettegtem a kötelező gyermekgyógyászati félévtől, így beleegyeztem. Ennek elteltével megkedveltem a szülész-nőgyógyászatot immár egy év óta, így elmentem a következő fél évre sebészetre, ez esetleg beleszámítana egy szakvizsgába szülészetből. Ez után kihelyeztek a Veszprémtől 7 kilométerre fekvő Bakony lábánál fekvő községbe, Gyulafirátótra körorvost helyettesíteni 3 hónapra. Ekkor határoztam el, hogy írok a Miniszternek. A levélben részleteztem eddigi kálváriámat az áhított szakorvosság felé, és leírtam, hogy vagy megadja a Zalaegerszegen meghirdetett szülész segédorvosi állást, vagy lemondva diplomámról, szövetségi vitorlás edző leszek. Hathétnyi izgatott várakozás után így lettem szülész Zalaegerszegen...

Számokban kifejezve összegezné karrierjét?

– Pályám kezdetén tartott még az úgynevezett Ratkó-korszak a terhességmegszakítások szigorú korlátozásával. A jelenhez képest - főleg Zalában - kétszer annyi szülést vezettünk. Kórházban kiürített kórteremben lakó fiatal orvosként az ügyeletes városiak „ugye beugrasz egy pár órára, mert dolgom lenne” szövegű gyakori megkérésekre nem illett nemet mondani. A szülőszobán 5-6 vajúdó nő nyögdécselt szinte állandóan. A szakvizsgámig 4 év alatt csaknem kétezer szülésvezetést dokumentálhattam. Hogy ez milyen hajszolt élet volt, arra jellemző, hogy a következő 36 évben már csak háromezer szülésnél segédkeztem. Tizenöt évvel ezelőtt várva vártam a határidőként régóta előre kitűzött ötezredik szülést, amely óta tartva fogadalmam, nem léptem át szülőszoba küszöbét.

Nemrég egy aranyos tizenéves leány jelent meg mosolyogva a rendelőben: „Én vagyok az ötezredik! Az anyukám mondta, hogy azt tetszett mondani annak idején, hogy én vagyok az utolsó szülés, amit levezetett. Anyu szólt, hogy ezt feltétlen említsem meg. Itt áll az ajtó előtt. - mondta mosolyogva. Persze, azonnal behívtam és küszködtem, hogy ne legyen könnyes a szemem. A lányka kartonján piros nagy betűkkel szerepel: az ötezredik! Nevét, címét, telefonszámukat még a noteszembe is bejegyeztem. Megrettent, hogy egy hosszú orvosi életút milyen abszurd számokat eredményezhet! Mekkora utat járt be akár csak az én pályafutásom ideje alatt a szakma a fatülök magzati szívhang hallgatótól az ambulánsan kötelezően ismétlendő, vagy szülés alatti folyamatos kardiotokográf használatáig. Mi még majdnem minden faros szülést normál úton vezettünk le.

Én még láttam nagyhírű főnökömtől elhalt, érett magzaton koponyaperforációt, vagy daraboló műtétet. Még nem létező lombikprogram helyett félórákig matattunk orrunkon nagyítós szemüveggel egy elzárt méhkürt nem nagy sikerrel kecsegtető újranyitásán.

Félelemmel tölt el, ha néha belegondolok, hogy még a régi, nem azonnal császármetszést végző szakmai felfogás idején, amikor a mai, sokszor 20%-os császármetszés arányszám 7-8% volt, nekem akkor is az ötezer szüléshez negyven év alatt csaknem ötszáz császármetszést kellett végeznem! Hátborzongató, hogy ötszázszor vágtam fel majd varrtam össze anyák hasát...

Vajon összegezi-e szakmai karrierem az a tény, hogy napjainkban, nyolcvan felé haladóban a dupla műszakos keddi rendelésemen még 35-40 nőbeteget látok el tőlem telhetően? Egy részük egyre csökkenő számban velem öregedett régi beteg, fátyolosabb szemekkel, ráncosodó vékony bőrrel, kezük fején átkéklő erekkel. Meghat a ragaszkodásuk. „Ugye, itt tetszik lenni legközelebb is még? Mindig imádkozom a főorvos úrért.” Hát, ezért érdemes dolgozni és segítségükre lenni még...

Mit tart Ön eddigi szakmai életének legfontosabb/legemlékezetesebb pontjának?

– Érdekes, hogy a kérdésre, mit tartok szakmai életem legfontosabb, legemlékezetesebb epizódjának, nem konkrét beteg kapcsolatú esemény lép elő. Vissza kell térni ifjú orvos koromhoz és Zalaegerszeghez, ahol ekkor már másfél éve dolgoztam rossz káderem miatt, mintegy száműzetésben, távol a fővárosi menyasszonyomtól, saját lakásunktól, az edzést jelentő Balatontól, barátaimtól. És ekkor jött a történelem furcsa fintora. A sport, a vitorlázás segített másodszor is szakmai életutamon. Volt ebben az időben egy ismert nevű, idősebb miniszter, aki a közlekedés és postaügyet képviselte a kormányban. Utólag mondhatom, ha volt tisztességes és naiv kommunista, úgy ő az volt. Nem első és jóval fiatalabb feleségének - szerencsémre - vitorlázást tanulni támadt kedve. Az Öreg Vasas-drukker volt, az én klubom színeit favorizálta. Mint a Vasas vitorlázók akkori legmenőbbje én kaptam a megtisztelő feladatot a hölgy tanítására. Ez alatt az Öreg összebarátkozott a klub éltes gondnokával, aki hajdan kékvérű nemes család sarja volt. Kiderült, hogy mindketten szeretnek ultizni. Én is, és kapóra jöttem nekik harmadiknak. Az asszony hamar megunta a vitorlásoktatást, de mi ezen a nyáron stabil, rendszeres partivá szerveződtünk. A szántódi miniszteri nyaralóból a nagy, fekete Chevrolet gépkocsivezetője Siófokig gyakran tette meg az utat. Idővel barátként elmeséltem kálváriámat az Öregnek. Azt mondta, hogy csak tanuljam még vidéken a szakmát, mert többet lehet tanulni, mint a fővárosban, és szóljak, ha már megtanultam. Három hónap múlva szóltam! Egy héten belül telefonált a MÁV Kórház akkori igazgatója raccsolva, hogy „Kéhlek, a miniszterű elvtáhs úgy hendelkezett, hogy azonnali hatállyal vegyünk fel a szülészethe. Mikor jönnél, kéhlek? Lakásra tartasz igényt, kéhlek?” Voltak korok, amikor a vitorlázástudás és egy kontraultimó többet ért, mint az oktató és tudományos munka. És ha nem tudtam volna vitorlázni? Vagy az asszony nem akart volna vitorlázni tanulni?

Tapasztalatai alapján mi az, amit elmondana a nőknek, betegeknek, amire különösen figyeljenek?

– Beszéljünk őszintén, bár a válaszról nem könnyű beszélni. Minden kulturált lény naponta legalább kétszer fogat mos, fehérít, lepedék- és fogkőmentesít, illatos leheletért öblöget. Ez természetes, mert mindenki számára látható. De van egy zseniális, sokkal bonyolultabb kémiájú és mikrobiológiájú rejtettebb szerv, mely nehezebben elérhető védett barlangként, 37 fokos termosztátként és glikogéndús, tápláló váladékkal a legtökéletesebb kórokozó tenyészterület. Bármely kórokozó, ha ide keveredik és tökéletlen a védelem, elszaporodni ideális körülményeket talál. A „fáj a szex, folyik, csíp, ég, viszket” panaszú betegekkel van félig tele a várakozó folyosó a rendelőben. Ugyanezek a panaszok unalmasságig megtöltik a WEBBeteg Orvos válaszol-rovatát. Segíti a kórokozókat a szabadosabb, korán kezdett szexuális kapcsolat, főleg az ifjabb korosztálynál, kiknél teljesen elégtelen és hiányzik a pedagógiai és orvosi felvilágosítás lehetősége. Segíti a kórokozókat az együttes kezelésre be nem vont férfiak tömege a rajtuk panaszmentesen megbúvó kórokozók visszaoltásával. Segíti a hüvelyvédelem meggyengülését minden egyéb, nem mindig szükséges okból adott antibiotikus kúra. De a tartós fogamzásgátló-szedés is gyengítheti a védekező képességet a hüvelyben, melyet támogatni kéne.

Zseniális a hüvely mikro-ökoszisztémának nevezett saját védelmi készsége. Alapja a felszín felé növekvő, majd leváló hüvelyi többrétegű laphám glikogéntartalma, melyből a Döderlein tudósról elevezett tejsavbaktériumok egyszerű kémiai úton tejsavat gyártanak anyagcseréjükhöz. A hüvely kémiája ettől kifejezetten savas, kémiai mértéke Ph 3,5-4,0 között normális. Ebben a maga gyártotta savas közegben virul és szaporodik a kívánatos tejsavbaktérium, és nem él meg idegen kórokozó. Már csak azért sem, mert a sok milliárd tejsavbaktérium elfogyasztja a hüvelyhám glikogénjét. Ezt a nagyszerű védő mechanizmust gyengíti vagy pusztítja a számos felsorolt tényező. Ha lelkiismeretesen, tisztázott kórokozó ellen bármilyen hatásos gyógyszert rendelünk helyileg vagy szájon át, ezek mind tovább pusztítják a tejsav baktériumokat is, és a kúra végén kórokozóktól mentesített, védtelen hüvely az eredmény, mely gyorsan, bármivel újrafertőződhet. A partnert feltétlen együtt kell kezelni, mert visszaoltja a kórokozót. Ekkor jönne az azonnal indított hüvelyi védő protexinek szerepe, melyek élő, többféle tejsavbaktérium törzset telepítenek be táptalajostól, hogy minél gyorsabban uralják el a hüvelyt. Kezdetben naponta, néhány nap után hetente használva ezeket, hosszú távon maximálják a hüvely védekező képességét. Recept nélkül kaphatók. Még annyit, hogy ha bármely okból indokolt antibiotikumszedésre szorulnak, ennek idején másnaponta helyezzenek fel egy recept nélkül is kapható gombaellenes hüvelykúpot.

Ön sokat dolgozik, hogyan tudja/tudta így beosztani idejét, hogy mindig rendelkezésre tud állni?

– Az élet hihetetlenül szép ember okozta szörnyűségei ellenére is! Nyitott szemmel és lelkülettel sok minden megragadott, amivel jó lett volna még többet foglalkozni. Bak jegyű születésem, természetem mindig szívósan húzott valami újabb cél felé, amíg eredményt nem értem el benne. Az alapvetően fontosak, az egész életemen át elkísérőek a zene, a vitorlázás és a szerelem volt. A profizmusig foglalkoztam még évtizedeken át az akvarisztikával, az antik könyvek és kéziratok gyűjtésével és szakértelmével. Szerettem és szeretem a családomat, amiben nagyszerű légkört és személyeket kaptam életemhez a mai napig. Mellesleg megtanultam és végzem a múltban igen fárasztó, időigényes, éjszakázó hivatásomat. Magam sem tudom fáradóbb jelenemben elképzelni azt a hihetetlen energiát, időigényt, hogy visszagondolva mindezeket megtehettem. Mindezekhez építettem és elvesztettem három házat, megjelentettem néhány könyvet és számos más hely mellett csak a Bartók rádióban 158 zenei előadást tartottam. Ugye, hihetetlen? Már én sem tudom elhinni.

Mit gondol a prevencióról és annak fontosságáról?

– Az egészségvédelemben a prevenció, a megelőzés szemléletének és megvalósításának hiányosságáért egyaránt felelős a népesség és a kormányzat. Nem feszegetném a költségvetés akár csak Európához viszonyított minimalizálását a nemzeti jövedelemből. Pedig a megelőzésre vetítve, annak tökéletesítése minden számítás szerint busásan térülne meg évek múlva. Ez lenne a nem is hosszú távon megtérülő nemzeti befektetés. Sokkal olcsóbb megelőzni, mint utóbb gyógyítani, ha még lehet. Sohasem fogom megérteni, mint oszteoporózis-szakember, hogy a menopauzától biológiai okokból mindenkiben évről évre romló csontozattal miért kell megvárni egy bizonyos rossz határértéket, hogy a drága és hatásos gyógyszerek állami támogatása megkezdődjön. Időben kezdve nem romlana el a rossz fokozatig, annak minden idős kort gyötrő következményével és nemzetgazdaságot is érintő költségtöbbletével.

A prevenció elégtelenségének másik, alig mozdítható oka a néha döbbenetes ismerethiány és érdektelenség, nemtörődés. A 3-4 éve vizsgálaton nem járt beteg dorgálásomra azonnal rávágja: miért? Nem volt panaszom.

Miért nem járnak az emberek rendszeresen szűrésre? Mi kell ahhoz, hogy ez a hozzáállás megváltozzon? Mennyi idő kell ehhez?

– Nem szabadna csak az én szakmámban az évi méhszájrákok szűréshiánya miatt 500 nőt évente eltemetni! A mellszűrés hiánya miatt 700-at! Ma már mindegyik megmenthető lenne. Ez nem kormányzati hiba. Mindkét ügyben a szűrőállomások országosan adottak. A szűrés fontossága, mely panaszmentes betegeken történik, megjelenik a médiumokban, plakátokon, egészségügyi intézményekben és nem szabad belefásulnunk a küzdelembe, hogy ezt a nemtörődöm, öngyilkosjelölt népességet ez ügyben felrázzuk! Még mindig nem megy ez máról holnapra. Minden egészségügyi dolgozó profetikus kötelessége a szűrés népszerűsítése, de minden ezt felfogó értelmes emberé is. Vannak országok, melyekben a felsorolt áldozatszámok negyedére, ötödére csökkentek egy-két évtized alatt. Senki se várja, hogy majd a rendelőintézet vagy polgármesteri hivatal, esetleg a munkahely postai behívót küld. Mert sokan erre várnak!

Hogyan győzne meg egy fiatal orvostanhallgatót, hogy a nőgyógyászati szakterületet válassza?

– Sajnos, egykori apámmal szemben, semmiképpen nem győzködnék egy fiatalt, hogy ezt a hivatást válassza napjainkban. Ha olthatatlan vágyat érez a gyógyításra, ám legyen medikus. A meggyógyított betegek szeretetteli pillantása végig fogja kísérni az életét. De vállalnia kell, hogy a régi, orvosok iránti köz- és társadalmi megbecsültség sem hozzáállásban, sem anyagiakban nem lesz hagyományosan jelen. Még az én kivételesnek vélt szakmámban sem igaz, hogy egyes nem kívánatos kivételektől eltekintve a hálapénz mindent megoldott. Apám megesketett, és én soha életemben összeget nem ejtettem ki a számon semmiért sem! A nagy műtő és a szülőszoba 15 évvel ezelőtti elhagyásával érdemi hálapénz nem szerepel időskori rendeléseimen.

Vannak azonban fájó összehasonlításaim egyéb vonatkozásban. Ötvenegy éve vagyok a MÁV szolgálatában. Annak idején, az átkosban, 15 éves, 20 éves, majd 25 éves törzsgárda tagságról kaptam kitüntetést és némi pénzjutalmat. 50. születésnapomra akkori igazgatóm megható köszöntő levelét őrzöm. Azóta sem kaptam hasonlókat, több mint 25 éve már. Reméltem, hogy 50 éves diplomám, vagy 50 éves MÁV-orvosságom valahogy észreveszik. Ez ma már nem érdem. Tréfásan van egy átszámító kulcsom. Nem a nyugatibb, elérhetetlen bérekhez hasonlítom magam, hanem a fagylalthoz. Ezt nevezem fagylaltdevizának. Kezdő orvos koromban végzés után 1500 Forint volt a havi bérem. Ezt, ha nem is a korábbi 50 filléres, hanem az évtizedekig nem változó egy Forintos korszakhoz viszonyítom, havi 1500 gombóc fagyit jelentett. Ma a kettőszázhúsz Forintos átlag fagyi árát tessék 1500-zal megszorozni. Keres ennyit egy kezdő orvos? Máshogy kérdezve: keddi, egész napos kétműszakos rendelésemen, ha nincs zsúfoltság, 25-30 beteg van jelen. Zsúfolt kedden 35-38. Átszámítva aznapi fizetésem arányos összegét, első esetben háromnegyed, a másodikban fél gombóc fagylalt áráért látok el tapasztalt szakorvosként egy beteget. Ezt nem merném külföldi kollégának elmesélni!

Évtizedek óta egymást váltó kormányok és egészségügyi legfelsők ígérik a változást, a tisztán számítható orvosi, egészségügyi életutat. De ez eddig inkább visszájára sült el. Miért győzzek meg egy fiatal orvostanhallgatót, hogy gyönyörű jövő vár rá?

Önben mint írót, novellistát köszönthetünk. Honnan jött ez a „szerelem”?

– A diákkori éretlen költészkedés mindenkit megkísért, bennem megmaradt egyetemista koromra is. De igazán sikeres és érett irományokra jóval később, negyvenéves korom után telt inkább idő. Nagyon megszerettem az írást, a gondolatok rendbe szedett rögzítését, idővel másokkal elolvastatását. Kedves formátum számomra a vers és a novella. Számos első díjat nyertek már a Magyar Rádió irodalmi pályázatán, az Astellas orvos média pályázaton, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain, különböző irodalmi körök és szövetségek pályázatán.

Sok antológiában jelentek meg verseim, novelláim. Vitorlázó pályafutásomról szól a „Széllel bélelt évek” című igen szép kiállítású könyvem, a 158 Bartók Rádióban elhangzott zenetörténeti előadásomból szintetizált „Elfeledett zeneszerzők” című könyvem ma is kapható, de legkedvesebb számomra a novellás kötetem, melynek második kiadása két évvel ezelőtti.

Várható(k)-e újabb kötet(ek)?

– Sok megírt és kiadásra váró mű van a könyvespolcomon. Még rádiójáték és televíziós kvíz játék is, csak szponzor kellene a kiadásukhoz. Egyetlen regényem, ha igaz, az áprilisi könyvnapra jelenik meg, osztrák kiadótól, magyar nyelven. Ők vállalták így a terjesztését is, írói honorárium nélkül.

A vitorlázáshoz való viszonyáról tudna mesélni?

– Keszthelyi diákként gyorsan kialakult a Balatonhoz kötött szerelem. 1952-ben, 16 évesen már Magyar Bajnokság harmadik helyezettjeként dobogón álltam. 1957-ben, majd 58-ban Magyar bajnok lettem és a római Olimpia kerettagja. Évtizedekig voltam a Magyar Vitorlás Szövetség versenyrendezője, Európa és Világbajnokságok főrendezője. 35 éven át a válogatott keret orvosa. Immár a negyedik saját hajómon 70-80 éjszakát töltök áprilistól novemberig. A Magyar Vitorlás Szövetség Örökös Tiszteletbeli Tagja címet viselem.

Sokrétű tevékenysége mellett szót kell ejteni meghatározó zenetörténeti munkásságáról is. Honnan fakad a zeneszeretete?

– Diákkori keszthelyi zongorázgatás sikereimet már említettem. Mivel a jó szándékú apai erőszaknak engedelmeskedve nem zeneakadémiára mentem, hanem medikusnak, bennem rekedt a zeneiség, mely a fővárosba egyetemre kerülve Keszthelyhez képest hihetetlen kiterjedt horizontot kapott. Kezdetben még az egyetemi zenekarban zongorázgattam, aztán eszelősen elkezdtem gyűjteni a zenét akkor még 78-as normál lemezeken. Zalaegerszegen jött a mikrobarázdás korszak, Budapestre ultizva zsugával magam idővel belépett a sztereo mikrobarázdás zenehallgatás csodája. Odafigyelve, némi adottság mellé hihetetlen zenei memóriát lehet felépíteni így. 1982-ben 1200 addigi sztereolemez-gyűjteményem adtam el gyűjtőnek egyben, hogy a CD varázsának éljek. Egyre jobban érdekelt a még nem ismert, nagyszerű zenék tömege. Jelen gyűjteményem is jórészt ilyen, talán 6-700 CD, ezekből állt össze 20 éven át a Bartók Rádiós műsorom, „Ritkán hallott remekművek” címmel, saját szignállal.

Összegzésként mit mondana az olvasóknak?

– Van egy lányom, két unokám és egy szeretetben összetartó családom. Volt sok problémám, fájó pillanatom, veszteségem, de az élet így is szép! Mint hívőnek, van egy hitem, hogy ajándéknak kaptam tartalmas életet és hálával távozom, ha hívnak. Csak azt mondhatom mindenkinek, élje az életét lehetőségei szerint a legtartalmasabban. Használja ki a gyorsan múló időt, mert kár a tétlen, unalmas semmittevő pillanatokért. Fedezze fel legalább a végtelen csodák egy részét, és ha lehet, éljen önmagával megbékélten és másokkal szeretetben.

Forrás: WEBBeteg
B. V., újságíró