A betegségek tagadásának pszichológiája

Számos olyan betegség létezik, melynek elszenvedői azért nem fordulnak orvoshoz, mert a betegséghez kapcsolódó szégyen, továbbá a társadalom irányából megfigyelgető megbélyegzés hátráltatja őket abban, hogy a gyógyulás útjára léphessenek. Emiatt sok esetben megfigyelhető, hogy a betegségtudat helyébe a hárítás és tagadás lép, amely veszélyes következményekkel járhat.

Általában a kisebb tünetekről, sőt, a krónikus betegségekről is nehezen veszünk tudomást, ezáltal megvédjük magunkat a kellemetlen helyzetektől és következményektől, valamint a betegséggel járó megbélyegezettségtől. Hajlamosak vagyunk mindezt egészen addig folytatni, amíg már a hétköznapi tevékenységeink elvégzésében is akadályozni kezdenek az elbagatellizált tünetek. Miért jellemző ránk, hogy tagadjuk, elhallgatjuk vagy szégyellnivalónak tartjuk az állapotunkat?

A lélek immunrendszere

A védekező- és elhárító mechanizmusaink a lelki egyensúly fenntartását szolgálják. Ezek közül a legalapvetőbb és a hétköznapi életben leggyakrabban használt változat a tagadás, amikor úgy viselkedünk, mintha nem léteznének azok a körülmények, amelyek a nem kívánt változást előidézik az életünkben. Így azokról tudomást sem veszünk, esetleg valamilyen fantáziával helyettesítjük őket. A tagadásnak több oka lehet, amik általában valamilyen félelemből erednek. A félelem forrása is különféle lehet: félelem a fájdalmas kezeléstől, a kellemetlen kezelési helyzettől (szemérem) vagy a másoktól és a környezetből érkező megvetéstől, elítéléstől.

Gyakran megfigyelhető, hogy a védekező mechanizmus az egészségi állapotunkkal kapcsolatban is kialakul: ez a betegség tagadása – hívja fel a figyelmet Máténé Áfra Viktória, klinikai szakpszichológus. Egy egyszerű megfázásnál vagy akár fogfájás esetén eleinte küzdünk az állapotunk ellen, sokszor úgy viselkedünk, mintha semmi baj nem volna. Ha a baj valóban elmúlik, az átmeneti tagadás elősegíti az élet folyamatosságát, és a munkaképességünk megtartását. A tagadás nagyobb problémát jelent azonban a súlyos vagy hosszabb távon fennálló betegségek esetén. Ilyenkor a tartós orvosi kezelések, valamint az életforma megváltozása miatt kialakuló szorongás miatt, vagy halálfélelem nyomása alatt a beteg panaszait vagy a diagnosztizált állapotát letagadja. Emiatt a környezetétől, barátaitól, családtagjaitól is elzárkózik.

Ugyaninnen fakad az is, ha ugyan nem tagadja mások és maga előtt sem teljesen a problémát, de nem veszi komolyan, mentegeti állapotát, elbagatellizálja, vagy egyszerűen csak halogatja azt. Különösen könnyű azokat a betegségeket tagadni, melyek nem fájnak, viszont a kezelésük igen kellemetlen lehet.

Miért jellemző ránk a betegségek tagadása?

A pszichológus szerint az elhárítás alapvetően arra szolgál, hogy megvédje az embert attól, hogy a betegsége velejárójaként meg kelljen élnie, hogy megváltozik a szokványos életvitele. A beteg-szerep felvétele egy címke is a társadalom felől, ami negatívan befolyásolhatja az érintett kapcsolatait. Máténé Áfra Viktória szerint leginkább olyan betegségek vagy állapotok vezethetnek kirekesztettséghez, amelyek félelmet keltenek másokban (például vélt vagy valós fertőzésveszély miatt), esetleg magában a betegben keltenek rossz érzéseket (szégyenérzetet, kisebbségi érzést), amelyek miatt önmagát szigeteli el az őt körülvevő emberektől, leplezi a betegségét, sok esetben a kezelést is mellőzve vagy elutasítva ezáltal.

Jellemzően a betegségtudat hiányával találkozhatunk az alábbi esetekben:

• szenvedélybetegeknél (az alkoholfüggőséget a tagadás betegségének is szokták nevezni, de drogfüggőknél is gyakori jelenség),
• daganatos megbetegedések diagnózisa után (a betegséggel járó kezelésektől, az állapotromlástól való félelem miatt sok esetben elutasítással, tagadással fogadja a diagnózist a beteg),
• pszichés betegséggel élők körében (ha a beteg a saját világát normálisnak tekinti, nem ismeri fel, nem vallja be, hogy kezelésre van szüksége, gyógyszereit nem szedi – pl. skizofrénia, depresszió),
• fertőző betegségeknél (például HIV vírus-hordozóknál vagy a hepatitis C vírussal fertőzött betegek esetén a megbélyegzettségtől való félelem, a beteg önhibáján kívül történő fertőzöttsége, illetve a tünetmentesség idézi elő a tagadást).

Amikor valaki tudomást szerez egy súlyosabb, krónikus betegségéről, általában az első reakciója a tagadás. Mivel ilyenkor az ember nem képes még szembe nézni a következményekkel, védekezik. Ilyenkor pontosan a hárítás miatt közelíthető meg nehezen egy beteg, hiszen szerinte nincs miről beszélgetni.

Ebben a helyzetben nagy felelősség hárul a szakorvosra, akinek feladata a beteg mellett a család teljes körű felvilágosítása is, nem csupán a betegségről, hanem a kezelésekről és a támogatási lehetőségekről. Ha erőszakosan szembesítjük a tényekkel, csak ellenségességet váltunk ki, azonban a környezetnek mindenképpen igyekezni kell a valóságot, a reális lehetőségeket a beteg elé tárni. Idővel rendszerint megvalósul a belátás, de az ezt követő düh-reakció is nehezen kezelhető (ami általában a környezet felé irányul – pl. amikor későn ismerték fel a betegséget, vagy amikor önhibáján kívül változik meg az érintett egészségi állapota). Ezt követően - bár jelentkezhet lehangoltság, depresszió -, ha megtörtént a betegség elfogadása, az motiváló tényező is lehet a gyógyulás felé vezető úton. Ebben a szakaszban már tevékeny szerepe lehet egy pszichológusnak is, elsősorban a szorongások enyhítésében.

Miért veszélyes a pszichés hárítás?

A betegségtudat vagy betegség-belátás hiánya azért kockázatos, mert a kezelés elutasítása az egészség további romlásához, vagy bizonyos betegségeknél a környezet továbbfertőzéséhez vezethet. Mindemellett a betegség tagadása (akár szégyenérzet, akár pszichés hárítás miatt) megakadályozza a gyógyulás motivációjának kialakulását. Amikor elfogadjuk az állapotunkat, az egyfajta motivációként szolgál ahhoz, hogy a kezelésekkel járó kellemetlen következményeket is elviseljük a gyógyulás érdekében.

A betegség felvállalása tehát két okból szükséges mindenkinek: elsősorban azért, mert így garantáltan a megfelelő kezeléshez juthatunk, így elkerülhetjük a súlyosabb következményeket és közelebb kerülünk a felépüléshez. Másrészt pedig azért, mert a környezetünkben élők (családtagok, barátok) a pszichológus tapasztalata szerint megértéssel és támasszal szolgálhatnak a nehezebb időszakokban, még akkor is, ha kezdetben időlegesen elfordulnak tőlünk. A környezet támogatása bennünket is hozzásegít a nehéz hónapok sikeresebb átvészeléséhez.

Mit tehetünk a tagadással járó betegségek számának csökkentéséért?

A szakemberek és családok, valamint a társadalom együttes felvilágosítása által a negatív hozzáállást megértés és elfogadás válthatja fel. Fontos volna, hogy a pszichés támogatás az orvosi ellátásnak is része legyen mind a kezelőorvosok részéről, mind kórházi pszichológusok, támogató csoportok révén. Fel kell ismernünk, hogy sokszor a téves ítélkezés, az információhiány hatalmas károkat okozhat, mások testi és lelki egészségét kockáztatva. Éppen ezért a sokakat érintő problémák valódi hátterének ismerete is elengedhetetlen, hogy ne a tévhitek alapozzák meg a közvéleményt!

Forrás: WEBBeteg
Szakértőnk: Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus