Ott kolbászból van? Gyógyulás külföldön

Pozsonyi plasztikai sebész ismerősömet kérdeztem, hogy az osztrák áraknál jóval kedvezőbb díjaival miért nem célozza meg a tehetős bécsi közönséget, hiszen szinte percek alatt átruccanhat bárki a szomszédvárba szépülni. Válasza nagyon érdekes volt.

Szerinte aki nem elégszik meg a saját környezetében elérhető szolgáltatásokkal, és külföldön keresgél, az általában elégedetlen, kukacoskodó típus, és az ilyen betegek félő, hogy őt is minden apró-cseprő probléma miatt megtámadnák, beperelnék, ezért nem akar azokra alapozni, akik „nem férnek a bőrükbe” – utóbbi, ha belegondolok, a plasztikai sebészeti vonatkozásban félreérthető, de az olvasó nyilván helyén kezeli, hogy mit akarok mondani. (Na, a „helyén kezeli” is áthallásos az egészségügyben, sőt az „áthallásos” is, de ígérem, most abbahagyom, pont.)

Általában Magyarországon is meg tudnak gyógyítani, de ezt érdemes előre tisztázni

Ebben a szolgáltatói magatartásban sok igazság lehet, de sajnos nemcsak akkor vetődik fel a külföldi gyógykezelés kérdése, amikor úri jódolgunkban kritizáljuk a magyar egészségügy szegényes körülményeit, hanem szükség lehet olyan beavatkozásra, amit nálunk egyáltalán nem végeznek, sokkal többet kell rá várni, vagy másutt már hagyományai vannak, ezért azt gondolhatjuk, hogy ott nagyobb benne az orvosok gyakorlata.

A legtöbbünk csak akkor találkozik a külföldi egészségüggyel, amikor nyaralás közben kisebb baleset éri. Amikor az egyik gyerekem Horvátországban belelépett valami kőbe a tengerparton, és a talpán lévő sebtől gyanús piros csík kezdett felfelé húzódni, elvittem az ügyeletre, ahol a valószínűtlenül fiatal doktornő egyik kezével a gyerek lábát tapogatta, a másikban pedig orvosi könyvet tartott, aztán az asztalához ülve egy újabb könyvből számolta ki az antibiotikum adagját. Nem fedtem fel magam, mármint hogy orvos vagyok, mert ilyenkor szerintem az a jó stratégia, mint a már említett rossz vezető mellett az anyósülésen: csak akkor pofázzunk, ha nagy baj készül. Ha elkezdi nyiszálni a gyerek lábát, azt azért nem néztem volna végig türelmesen, de minden rendben ment, csak döcögősen. Az is lehet, hogy élete első ügyelete volt, nem kell ilyenkor feleslegesen pattogni.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni. Ehhez tudni kell, hogy az utasbiztosításnak csak egyik eleme a baleset- és egészségbiztosítás, szokásos tartalma még többek között a poggyász elvesztésével, jogvédelemmel, közlekedési problémákkal kapcsolatos segítség is. Ha ez utóbbiakat is akarjuk, akkor mindenképpen kössünk utasbiztosítást.

Ez is érdekelheti Utazás, baleset, biztonság

Viszont ha csak egészségügyi okokból akarjuk garantálni a szükséges fedezetet, akkor az első kérdés, hogy hová utazunk. Az Európai Unióban és még jó néhány más európai országban ilyen vagy olyan alapon ellátnak bennünket az európai egészségbiztosítási kártya vagy egyéb előre betárazott nyomtatvány felmutatásával. Érdemes utánanézni, hogy hol mi szükséges hozzá. Európán kívül is van arra példa, hogy a magyar biztosított anélkül kaphat ellátást, hogy annak az árát ki kellene fizetnie, de általában nem ez a jellemző.

A következő kérdés, hogy az adott ország saját polgárainak kell-e önrészt (például vizitdíjat) fizetni. Ha igen, akkor tőlünk is kérni fognak – ez is lehet szempont, mivel az utasbiztosítás az ilyen költségeket is fedezheti, ahogy olyan téren is többet tud nyújtani, hogy nemcsak a nagy biztosítókkal szerződött vagy állami rendszerbe (ahol van) tartozó rendelőkbe mehetünk utasbiztosítás terhére, hanem lényegében bármilyen privát orvoshoz is. A válasz tehát az, hogy ha az utasbiztosítás olyasmit nyújt, ami több, mint amit nélküle kapnánk, és ez a többlet bennünket megnyugtat, számunkra fontos, akkor kössük meg, viszont ha semmilyen hozzáadott értéke nincs, akkor felesleges.

Vannak kevésbé lazán felfogható helyzetek, elsősorban is, amikor a normálrend szerint Magyarországon próbálkozik az ember a bajára megoldást találni, de az orvosok azt mondják, hogy nem segíthet semmi. Ilyenkor az élelmesebbek felteszik a kérdést: „És külföldön?” A még elszántabbak interneten is rákeresnek az adott betegség gyógymódjaira, és előfordul, hogy találnak olyan klinikát, ahol azt állítják, eredményesen kezelik a nagymama problémáját.

Az első szűrő ilyenkor alkalmazandó: meg kell állapítani, vagy legalábbis meg kell próbálni, hogy kóklerségről van-e szó, vagy valódi, megbízható külföldi ellátásról. A legjobb a kezelőorvosunkhoz vagy más bizalmas orvoshoz fordulni, mivel egyébként csak olyan, nem biztos, hogy mindig helytálló előítéleteinkre hagyatkozhatunk, mint például ami német, az megbízhatóbb, mint az ukrán, ha pedig Fülöp-szigeteki doktorról szól a hír, akkor végképp meginog a hit.

Ha valakinek akár az orvosa segítségével lehetősége van arra, hogy mérlegelje a külföldön gyógyulást, néhány ország, például az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, de több más, leginkább észak-, nyugateurópai ország plusz Kanada, Ausztrália és Új-Zéland elérhető ellátásairól is számos angol nyelvű statisztikát talál, így akár eredményességi, gyógyulási mutatókat is. Felvetődik a kérdés, hogy mindezek jobbak-e, mint a magyar adatok, és itt jön a legfőbb probléma: Magyarországon nemigen vannak az ellátást jellemző nyilvános és megbízható számok. Mivel az egészségügy eléggé le van gatyásodva, az egészségpolitikusok, amióta az eszemet tudom, inkább sumákolni szeretnek az adatokkal, mint nyilvánosságra hozni azokat. Ezt meg lehet ideologizálni azzal, hogy szegény ostoba emberek nem tudnának mit kezdeni az összevissza számokkal, meg félreértelmezné mindenki, hogy az egyik sebészeten ennyien halnak meg, a másikon meg annyian, miközben például lehet, egyáltalán nem egyformán súlyos eseteket lát el két kórházi osztály. Ez igaz, de akkor sem az a megoldás, hogy hülyeségben tartjuk a lakosságot, hanem hogy elmagyarázzuk, aztán aki akarja és tudja, az megérti, aki nem, azzal meg úgysem tudunk mit kezdeni, de így az adatok nélkül aztán végképp lehet vagdalkozni és megalapozatlan dolgokat állítani a magyar egészségügy eredményeiről pozitív és negatív értelemben egyaránt. Szóval a hazai viszonyokról, a betegségünk kezelésének itthoni lehetőségeiről leginkább az orvosunk tud felvilágosítást adni.

Ha külföld, akkor hogyan tovább?

Ha az a kép körvonalazódik, hogy jobbak a túlélési, gyógyulási esélyeink külföldön, akkor a következő kérdés általában ez: „Mennyibe kerül?” Magyarországon megszoktuk, hogy minden egészségügyi ellátás ingyen van, legalábbis papíron, aztán hogy a különböző kiegészítő szerek ára meg az orvos zsebébe csúsztatandó védelmi pénz milyen egyenleget hoz ki, az más kérdés, de az mindenesetre szokatlan a közfinanszírozott ellátórendszerben szocializálódott magyar beteg számára, ha külföldi kórházak árlistáját böngészve több száz dolláros, eurós napi ellátási összegeket lát, és akkor még nem beszéltünk a műtétek és egyéb kezelések díjáról. Nem ritka, hogy a magyarok számára egészségügyi célországként leginkább felmerülő osztrák, német klinikákon visszonylag banálisnak tűnő problémák, kisebb műtétek esetén is több millió forintos számlák jönnek össze.

Azon keveseknek, akiknek nem számít, minden lehetőségük megvan a külföldi kezelésre, tárt karokkal fogadják őket. A többség azonban ilyenkor azon agyal, hogyan fizesse ki a sokmilliós költségeket.

Az Európai Unióban az egészségügy megszervezése és finanszírozása alapvetően nemzeti (tagállami) hatáskör, de van számos olyan szabály, amely azt a célt szolgálja, hogy mégis egységes irányba mozduljanak el az egészségügyi folyamatok, ne legyen hatalmas szakadék az egyes országokban elérhető ellátások között az uniós állampolgárok számára.

Van egyrészt az „EU-kártya”, vagyis az európai egészségbiztosítási kártya, amellyel igazoljuk, hogy jogosultak vagyunk az EU és néhány más ország, így Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc területén egészségügyi ellátásra úgy, mint az adott ország biztosítottjai. Vagyis ha például ők fizetnek vizitdíjat, akkor nekünk is kell fizetni. Más országokban is kaphat az ottani lakosokéval azonos feltételek mellett ellátást a magyar, érdemes tájékozódni a most éppen NEAK-nak hívott volt OEP honlapján, hogy hová milyen nyomtatványt kell magunkkal vinni. Igen ám, de mindez csak az előre nem látott baj esetén szükséges sürgős ellátásokra ad lehetőséget, az előre megfontolt szándékból külföldön igénybe venni akart kemoterápia vagy visszérműtét megoldására nem. Megjegyzendő továbbá, hogy a magyar állampolgár simán minősülhet svéd biztosítottnak, például ha huzamosan ott dolgozik, ebben az esetben pedig Magyarországon ugyanolyan turistának minősül, mint egy portugál, vagy amilyennek az átlagmagyar Ausztriában. Azt, hogy ki milyen biztosítási illetőségű, nem mindig egyszerű megmondani, ezen évekig el tudnak szórakozni egymással a különböző államok biztosítói. A magyarok esetében az az egyik legnagyobb probléma, hogy míg más országokban a lakóhelynek általában az minősül, ahol az év nagyobb részében tartózkodik az illető (ténylegesen, fizikailag), addig nálunk a lakóhely az, ami a lakcímkártyán szerepel. Így az a biztosítási szempontból nem elhanyagolható kérdés, hogy van-e magyarországi lakóhelye a gyanús egyednek, két ország biztosítója által különbözőképpen ítélhető meg, saját logikájuk szerint hibátlanul, mégis az illető számára akár évekig elhúzódó biztosítási problémát okozva.

Na de mi a helyzet akkor, visszatérve a Magyarországon nem sok jóval kecsegtetett beteg esetére, ha nem utazás közbeni bokaficam, hanem krónikus probléma miatti kezelés, szívműtét, speciális implantátum beültetése miatt akarunk külföldi ellátásunkhoz pénzügyi segítséget kapni? Erre is van lehetőség. Célszerű előre kérelmezni a NEAK-nak nevezett volt OEP-nél az ilyen ellátást (mármint nem arra kell engedély, hogy külföldön kezeltessük magunkat, hanem azt kell jóváhagyatni, hogy ezt finanszírozza a magyar biztosító, végeredményben a magyar állam). Van egy rendelet, amelyben fel vannak sorolva azok az ellátások, amelyeket ilyen módon előre kérvényezni kell.^[1] Ezek (egyszerűsített, rövidített lista):

• Minden fekvőbeteg-ellátás,
• gamma-sugár-sebészet,
• egyes szívvizsgálatok,
• egyes érvizsgálatok és -kezelések,
• pacemaker, defibrillátor beültetése,
• lézeres prosztataműtét,
• nagy értékű műtétek (például bonyolultabb gerinc- és idegsebészeti műtétek),
• CT, MRI,
• molekuláris biológiai vizsgálatok,
• egyéb nagy értékű vizsgálatok és kezelések.

Némi esély az utólagos megtérítésre is van, de azért az olyan, mint a kutya vacsorája, sőt sokszor eleve kizárt.

Az eljárás részleteivel való fárasztás helyett legyen most elég annyi, hogy olyan ellátás esetében is van lehetőség a külföldi kezelésre, amelyet itthon nem lehet megkapni, és olyankor is, ha ugyan elérhető Magyarországon, de már egészségkárosító mértékű a várakozás várható hossza.

A NEAK egyébként annyiban ügyfélbarát, hogy bármi miatt is akarjuk külföldön kezeltetni magunkat, egyetlen űrlapon be lehet nyújtani az igényt, ami le is tölthető a ;l. A bajok utána kezdődnek, ugyanis nem annyira érdeke az államnak, hogy a méregdrága német egészségügyben találjuk meg a boldogulásunkat, úgy értem, betegként – de amúgy igaz ez az orvosok esetére is. Szóval azért elég sokféle dokumentumot kell bemutatni, részben lefordíttatni ahhoz, hogy a pénzt folyósítsák. Nem árt, ha az embernek van ehhez szakmai segítsége, leginkább a kezelőorvos, aki már csinált ilyet. Orvos nélkül nem is nagyon megy a folyamat, mivel a külföldi kezelés indokoltságát is érzékeltetni kell, és az nem elég, hogy nagyon szeretnénk, meg hogy jobban bízunk a dánokban.

A kifejezetten Magyarországon még nem finanszírozott ellátások külföldi igénybevételére is kitalált úgynevezett méltányossági ellátás is magán viseli az egész engedélyezési procedúra körülményességét és esetlegességét. Rossz nyelvek szerint nem árt, ha az embernek van minél befolyásosabb csókos ismerőse, hogy megkapja az esélyt. (Megjegyzendő, hogy méltányosságból nemcsak külföldi ellátást lehet kérelmezni, hanem például Magyarországon még nem támogatott drága gyógyszerhez – többnyire rosszindulatú daganatos betegség kezelésére szolgáló kemoterápiás készítményhez – kivételes támogatást.)

Az ilyen, protekcióról szóló pletykáknak valószínűleg van alapjuk, de mivel ennek a könyvnek nem az a címe, hogy „Hogyan érvényesüljünk a mutyivilágban?, avagy Miként szerezzünk mindent elintéző támogatót az egészségügyben?”, csak azt tudom javasolni mind a méltányossági, mind az uniós szabályok alapján igényelhető különleges kezelésekre, hogy legyen olyan orvos támogatónk, aki a kérelem szakmai részét alaposan előkészíti, érveli, és jó értelemben „odateszi magát”, hogy lehetőleg megkapjuk a támogatást. Az ilyen széles látókörű orvosoknak gyakran jó szakmai kapcsolataik vannak külföldi kórházakkal, klinikákkal is, esetleg évekig dolgoztak is kinn, így bejáratott lehet a betegek útja szükség esetén, és a kinti intézményben is tudják már, hogy dr. Nagy mindig olyan beteget küld, akinek tényleg az ottani különleges szaktudásra vagy éppen műszerezettségre van szüksége.

Kovácsy Zsombor: Beutaló - Iránytű a magyar egészségügy labirintusához

Kovácsy Zsombor ismeri az egészségügyet orvosként, jogászként és menedzsment-szakemberként – sőt néha vele is előfordul, hogy beteg lesz. Ebben a könyvben leginkább ez utóbbi nézőpontból igyekszik szemlélni a rendszert, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, aki tájékozódni szeretne saját vagy hozzátartozója betegségéről, vagy csak általában érdekli a gyógyítás világa. Az egészségügyet rejtélyes útvesztőként feltérképezve a könyv olyan kérdéseket érint, mint a hálapénz, a magánegészségügy, a betegjogok, a külföldi orvosi ellátás, a gyógyszerek és más gyógytermékek, a várólisták, a műhibaperek, a sajtóban közölt egészségügyi hírek értéke vagy az orvoslás jövője. A kézikönyvként is használható kötetet (amely szórakoztató, helyenként provokatív stílusban ad hasznos ismereteket az olvasónak) Grafitember karikatúrái és a médiából is jól ismert szerző mobilalkalmazással azonnal elindítható rövid videókommentárjai (LivePrint) teszik még színesebbé. A könyv megvásárolható országszerte a Libri és a Líra üzletekben és a kisebb könyvesboltokban is, vagy online a Líra webáruházában. Bővebben a könyvről

(Dr. Kovácsy Zsombor)

[1] 340/2013. (IX. 25.) kormányrendelet a külföldön történő gyógykezelések részletes szabályairól, 1. melléklet