Valóban befolyásolja az anyagi helyzetünk azt, hogy mennyire sikeres a gyógyulás?

Az orvossal való együtt nem működés és ennek következményei jelentős anyagi terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre és ezzel együtt a közösségre. Ez a hatás megsokszorozódik a fejlődő országokban. Számos faktor, mint az életkor, a nem, az iskolázottság, az anyagi helyzet egyaránt kapcsolatba hozható az orvossal való együttműködéssel.

Felmérések támasztják alá, hogy az alacsonyabb szociális helyzetben lévők egészségi állapota és gyógyulási esélye kedvezőtlenebb az előnyösebb társadalmi helyzetben lévőkénél. Körükben magasabb a morbiditási és mortalitási ráta azon törekvések, erőfeszítések ellenére, amelyek a kedvező és a kevésbé kedvező anyagi helyzetben élők közötti szakadék áthidalására irányulnak. Mégis mi állhat ennek a hátterében? Társadalmi kirekesztettség, az egészségügyi intézmények elérhetetlensége, az egészségkárosító hatásoknak való kitettség vagy a szegénység? Arról az elmúlt néhány évtizedig semmilyen adat nem állt rendelkezésre, hogy az orvos ténylegesen értékeli-e a beteg szociális-társadalmi helyzetét, mielőtt terápiát javasol neki.

A kutatás részletei

Dr. Ayesha Ashfaq és munkatársai a kutatást egy állami és egy magánkórházban végezték el. Az orvos-beteg találkozókat rögzítették, és megfigyelték, hogy az orvos rákérdez-e a páciens foglalkozására, jövedelmére és a vele egy háztartásban élők számára. Ezen három szempontot figyelembe véve az orvos tudakozódását vagy megfelelőnek/nem megfelelőnek/teljesen hiányzónak minősítették. Az orvosok az esetek 72%-ában egyáltalán nem tettek fel kérdéseket a páciens anyagi helyzetével kapcsolatban, 27,5%-ban az erre irányuló kérdésfeltevés nem volt kielégítő, míg a páciensek 0,5%-ától tudakolt meg minden lényeges információt az orvosuk.

Az esetek jelentős részében az orvosok nem alkottak átfogó képet betegeik anyagi helyzetéről, annak ellenére, hogy ez egy rendkívül fontos tényező a betegek együttműködésében. Ez a megközelítés azonban meglehetősen kockázatos, tekintve, hogy így az előírt terápia nincsen a páciensek igényeihez és lehetőségeihez igazítva, így nagy valószínűséggel a doktor javaslatait nem fogják megfogadni. A magánkórházban az orvosok tettek lépéseket afelé, hogy képet kapjanak betegeik társadalmi helyzetéről, szemben az állami kórházban dolgozókkal.

A kutatási eredmények értelmezése dióhéjban

A kutatási eredményeknek jónéhány magyarázata lehet. Először is, az orvosok a betegek szociális hátterét felmérhetik a beteg öltözködésének, magatartásának, beszédmódjának megfigyelésével. A közegészségügyben dolgozók viselkedésére is van magyarázat: úgy gondolják, hogy aki állami egészségügyi szolgáltatásokat vesz igénybe, az nagy valószínűséggel csak alacsonyabb társadalmi státuszú lehet. Ám tagadhatatlan, hogy a magánegészségügyi ellátórendszerben az orvosok több időt tudnak eltölteni betegeikkel egy-egy konzultáció során, így a páciensek körülményeire, lehetőségeire is fény derülhet.

Magasabb fizetés = részletesebb tájékoztatás?

A társadalmi státusz azonban más téren is kihat az orvos-beteg konzultációra. Egy az Oxford University és a University of New South Wales által kivitelezett kutatás világított rá arra, hogy a konzultáció hossza, a betegeknek átadott információ és a társadalmi helyzet között pozitív összefüggés van. A magasabb szociális helyzetben lévő betegek (kifejezetten a hölgyek) több kérdést tettek fel orvosaiknak, hosszabb és részletesebb magyarázatot sikerült kicsikarniuk. Az orvosok azonban maguktól is jóval több információt adtak át tanultabbnak, módosabbnak tűnő betegeiknek. Bizonyított tény, hogy az orvossal való együttműködés záloga az orvos-beteg konzultációval való elégedettség, amely az orvos által önként átadott információk, magyarázatok arányától függ. Ha az orvos meggyőződött arról, hogy a beteg valóban mindent megértett-e, és kérdésfeltevésre bátorított, ez növelte a páciens elégedettségét az orvos-beteg találkozóval. Hatékonyabb kooperációt eredményezett továbbá az is, ha az orvosok figyelembe vették betegeik eltérő kommunikációs képességeit, s saját beszédmódjukat is ehhez igyekeztek igazítani.

Krónikus betegségek kezelése

A krónikus betegségek kezelése próbára teszi az orvosok kommunikációs készségeit, mivel ez esetben az addigi életmódjuk feladására kell rábírniuk pácienseiket. Például meg kell győzniük egy krónikus magas vérnyomásban szenvedő beteget arról, hogy hosszú évek után tegye le a cigarettát, és kezdjen el rendszeresen mozogni. Az alacsonyabb és magasabb társadalmi helyzetű beteg együttműködésében az életmódváltással kapcsolatosan éleződnek ki igazán az ellentétek. Az alacsonyabb egészségértésű betegek mindenképpen nagyobb odafigyelést igényelnek az orvos részéről, érdemes a legszükségesebb információkat írásos formában is átadni nekik.

Önök mit várnak el orvosuktól? Mit szólnának hozzá, hogyha egy orvosi tanácsadás folyamán a keresetükre terelődne a szó? El mernék mondani, hogy a kiválasztott kezelés meghaladja pénzügyi kereteiket?

(Szepesi Gabriella, orvostanhallgató - SE ÁOK, Lektorálta: Dr. Pilling János, pszichiáter, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet)