A tüdőrák ellen is védelmet nyújthat a vörösbor

szerző: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos - WEBBeteg
megjelent:

Hosszabb ideje ismert tény, hogy a vörösbor kis mennyiségben hasznára válik a szervezetnek. Túlzásokba esni nem szabad, de ha mértékkel fogyasztjuk, hasznára válik a keringésnek, egyesek szerint a vérképzésnek is.

Egy kaliforniában végzett kutatás a fentieken túl egy újabb pozitívumra hívta fel a figyelmet a vörösborral kapcsolatban. A vizsgálat, amely közel 90.000 45 és 69 év közötti férfi bevonásával zajlott azt bizonyította, hogy a vörösbor fogyasztása mellett alacsonyabb a tüdőrák kockázata.

Már havi egy pohárnyi vörösbor is 2 százalékkal csökkentette a daganat kialakulási esélyét, a napi 1-2 pohárnyi bor mellett pedig már 60 százalékos rizikócsökkenést lehetett kimutatni.

Érdekes megfigyelés, hogy a legjelentősebb kockázat csökkenés éppen a dohányzó férfiak körében volt megfigyelhető! Ez azonban - és ezt a kutatók is fontosnak tartották hangsúlyozni - nem jelenti azt, hogy a bor ivása helyettesítheti a dohányzás abbahagyását! Ennek alátámasztására azt is kimutatták, hogy azokban a dohányosokban, akik naponta isznak bort még mindig magasabb a rák kockázata, mint a cigarettát elhagyó férfiak körében!

Más italoknál nem mutatható ki

A kutatás természetesen nemcsak a vörösborra terjedt ki. A likőrök, a sör és a fehérbor hatásait is vizsgálták a kutatók, de ezen alkoholok esetében nem volt kimutatható hasonló kockázatcsökkenés. Feltételezések szerint a vörös bor esetében annak egy speciális, erős antioxidáns hatással rendelkező összetevője állhat a kedvező hatás hátterében.

(WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos; Forrás: Medical News Today)

Cikkajánló

Hazánkban az elmúlt két-három évtizedben robbanásszerűen nőtt meg a tüdőrákos megbetegedések száma. 1945-höz képest mintegy tízszeres a növekedés, s ez jelenleg évente mintegy tízezer újonnan felfedezett beteget jelent.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg összeállítás - Holányi Péter
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Segítség