Párkapcsoltra vágyódunk, mégis „falakat” építünk magunk köré

Minél hosszabb ideig élünk egyedül, magányosan egy rosszul végződő házasság, párkapcsolat után, mások özvegyen, annál nehezebben tudunk alkalmassá válni az ismerkedésre, a félelemből épített „falaink” bontására.

A legtöbb egyedülálló nőnek és férfinak az is akadályt okoz, hogy nincs ideje a napi munkavégzés, gyermeknevelés mellett alkalmat találni az ismerkedésre. Ráadásul szűkülnek az erre alkalmas helyek, terek, alkalmak is, amit a lassan második éve tartó koronavírus-világjárvány nagyban befolyásol. Ne feledjük azt sem, más az igénye a különböző korosztályhoz tartozóknak. A 20-30 évesek igényei is változnak, ahogyan tanulmányaik, egzisztenciájuk is, de a 40-50 esztendősök, illetve az 50 év felettiek is más igényt állítanak fel maguk és leendő társuk számára, főként, ha gyermeket nevelnek, és hosszabb ideje élnek egyedül, vagy önértékelési gondokkal küszködnek.

S ne feledkezzünk meg a szépkorúak vágyairól sem, akik többsége szintén igényli a társat, a szeretetet, az idősebb kori szerelmet. Bármelyik kérdést tekintjük alapul, elmondhatjuk, hogy az utóbbi 10 évben sajnos végtelenül nehéz, körülményes, szinte ellehetetlenült a társkeresés sikeressége. Lássuk, milyen utakat járhatunk be ahhoz, hogy éltessük a reményt.

A koronavírus megjelenése előtt készült kutatás szerint a párkapcsolatok 70 százaléka 2040-re áthelyeződik az internetes ismerkedésekre.

Egyre több a szingli harmincas-negyvenes nő és férfi, s még több az ötvenes éveiben járó, illetve a hatvan-hetven év feletti társtalan ember. Sokan teszik fel a kérdést, hol ismerkedjenek, merjenek-e lépéseket tenni, netán nézegessék-e a telefonjuk, közösségi oldaluk névjegyzékét, esetleg regisztráljanak online társkereső oldalra? Mások bátorkodnak régi szerelmükkel kapcsolatba kerülni, s ha szerencséjük van, az érdeklődés kölcsönös. Lassan merünk előre lépegetni. Félünk önmagunktól, mivel nem tudjuk teljesen elfogadni magunkat, önértékelési gondjaink támadtak, melyek a nyakunkon maradtak. Félünk az újabb csalódástól, ami néhányszor már megtépázta az önbecsülésünket, rettegünk a visszautasítástól, attól, hogy nem vagyunk szerethetők. Máskor az alkalmazkodástól, vagy azt nem akarjuk, hogy a gyerekinket irányítgassa egy „idegen” férfi vagy nő. Egyszóval, mindentől félünk, ami kimozdít bennünket a kényelmes, de magányos komfortzónánkból. Mégis merre induljunk? Egy koncertre, színházba, csoportos túrára, utazásra, városi eseményre, fogadjunk el baráti meghívásokat?

Igen. A kedvesebb, békésebb arcunkat, a szép mosolyunkat ne hagyjuk otthon, s bátran emeljük fel a tekintetünket, hiszen csak úgy láthatjuk azt, aki szembe jön.

- Vajon miként változtak az ismerkedési szokások az elmúlt években, különös tekintettel a közel két éve uralkodó koronavírus-világjárványra, korlátozásokra, szabályokra, a betegségtől való félelemre?

- A COVID-19-világjárvány megjelenésével egyidőben, amikor számos addigi szokást az emberek óvása érdekében kormányzati szinten korlátoztak, sokan még magányosabbak lettek. Elsősorban azok, akik egyébként is egyedülállóként éltek, s a pandémia miatt otthon dolgoztak, a kulturális rendezvények, üzletek látogatása korlátozott volt, egyszóval a négy fal fogságába kényszerültek. S itt van a világjárvány negyedik hulláma, és a félelem újra erősödik. A karanténba helyezések alkalmával tavaly még kontaktkutatás is zajlott, így még inkább kiszolgáltatottnak érezhette magát az egyedülálló, ha épp egy párkapcsolat volt kialakulóban, de azt még nem kívánta világgá kürtölni. – sorolja dr. Varga Éva szakpszichológus. – A felmérések szerint a párkeresés a pandémia óta nagyobb mértékben áthelyeződött az online társkereső oldalakra, még akkor is, ha sokan nem azonosulnak az ismerkedés ilyen formájával. Vannak, akik úgy érzik, hogy kirakatba teszik magukat, mások a „hamiskártyásoktól” rettegnek, hogy a nekik válaszoló személy profilképe nem valódi, vagy több nőnek-férfinak udvarol egyszerre. A legnagyobb visszatartó erő mégis az önbizalomhiány, mivel a korábbi párkapcsolati traumák, esetleges megcsalások miatt a magányosan élők nem a valós képet látják magukról, hanem annak „leértékelt” formáját, vagyis az énképük sérült. S ha ezt megérzi a partner, máris ugrik tovább egy újabb profilra, mert nincs kedve a lelkisegélyt betölteni. Azok, akik képtelenek magukat elfogadni, értékesnek tekinteni, sajnos a másikat sem tudják bizalmukba fogadni.

- Okkal kell tartani a randioldalakon a párhuzamos kapcsolatoktól?

- Ez teljességgel személyiségfüggő, ki mire szocializálódott, mennyire volt megbízható, hűséges a korábbi kapcsolataiban. Számítógép mögött, olykor egy vagy több fiatalkori fotóval ismerkedik valaki, és az nem jó, ha teljesen más arcát mutatja, mint a jelenlegi. Senki nem azt az arcát látja, hanem a profilképét a társkeresőn. Attól persze nyugodtan üldögélhet tréningruhában, akár kócosan vagy hajcsavarókkal, háromnapos borostával, ez nem baj, amennyiben a személyes találkozáskor ápoltan jelenik meg. A valóságnak nem teljesen megfelelő profilkép az egyik buktató, amit persze lehet korrigálni a randik során, s ha épül, szépül a kapcsolat. Azt viszont nehezebb követni, ha valaki több oldalon is regisztrál, és párhuzamos levelezéseket és találkozókat bonyolít. Nem tartom korrektnek a másik ember érzésével való játszadozást, s hiszem is, hogy az így szövődő románcokból semmi nem lesz, ha résen van a jóhiszemű nő vagy férfi. Több olyan érdekes esetről is beszámoltak már, amikor a gyanú okán álprofilt is létrehoztak a joggal gyanakvók. Így történhetett meg, hogy többen csúfosan megjárták, mert mohóságukban ugyanannak a személynek udvaroltak, és ígértek randit, akinek korábban máshol. Ez azonban sajnos eltántorítja az amúgy is bizonytalankodó társkeresőt, hogy az adott oldalon maradjon. Újabb csalódás, frusztráció, visszaesés a magányba. Most ismét aggodalomra ad okot a közelség-távolság kérdése, a maszkviselés, ami rendjén való, továbbá annak a kérdése, hogy az épp ismerkedők merjenek-e találkozni, ha az egyik fél nincs beoltva. Az is konfliktusforrás lehet, hogy ki tagadja az oltás létjogosultságát, s ki az, aki felveszi a védőoltásokat.

Azok, akik párra találtak valamilyen formában az elmúlt szűk két évben, szerencsésnek tekinthetik magukat, s ha nem ütköztek ki az antagonisztikus tulajdonságok, szokások, viselkedési formák, s kellően figyelmesek, őszinték, szinte bizonyos, hogy a következő hullámot is békében élik meg. Új életforma, szokásrendszer, másfajta egyensúly vált szükségessé mára.

- Mi a helyzet, amikor nem kényszerülnek karanténba, egymástól elzárt életre az emberek, a szabálykövetés mellett?

- Az a különös helyzet alakult ki, hogy épp a pandémia okozta kritikus időszakok miatt, nagyban csökkent a kapcsolatteremtés fontossága. „Bezárulnak” az emberek, félnek. Ez különös, mert legtöbben a tartós magányt is nehezen viselik, de nyitni sem mernek, amire immár eggyel több okuk van. Meggyőződésem, hogy visszatér az online randizás, ismerkedés létjogosultsága, népszerűsége, ami mindenképpen kellemesebb elixír lehet a léleknek, mint az egyedüllét. Így egyébként könnyebben megnyílnak az emberek, bátrabban beszélnek magukról, készségesebben válaszolnak, sokan meglepően túlfűtöttek. Ráadásul, közelednek az ünnepek, s akik a magánytól rettegnek, bizonyos, hogy a netes ismerkedést választják. Ezt erősítheti az is, ha további korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére. Attól mindekit óva intek, hogy ha rátalált egy létező, játszma nélküli férfira vagy nőre, közben több vasat tartson a tűzben. A személyes találkozások előbb-utóbb elkerülhetetlenek, s akkor a valódi arcát kell mutatni mindenkinek. Ha elszánta magát két ember az ismerkedésre, javaslom, hogy 2-3 hétnél többet ne várjanak a randevúra. A levelezést, a kérdezz-feleleket vagy telefonálást érdemes személyes találkozóra váltani. (Más a helyzet, ha nagyobb távolságra élnek egymástól a párjelöltek.) Ezt követően, ha kölcsönös a szimpátia, bátran bontogatnunk kell az évek során felépített falainkat. A kialakuló párkapcsolat számára helyet kell teremtenünk az életünkben, főként akkor, ha kellemesen érezzük magunkat a másikkal. Soha ne a kifogásokat gyűjtögessük, hanem a pozitív gondolatokat. Merjünk bízni, hinni és szeretni magunkat.

- Miként viselkedjenek a randizó párok az első alkalommal?

- Ez most ismét egy nehezebb élethelyzet, mert maszkban kell randizni, ami épp az ajak és az orr eltakarásával jár, így a beszédes szemünk, tekintetünk kerül a fókuszba. Az utcán persze láthatják egyelőre egymást, és még az éttermekben is, de a COVID-19 miatt életbe lépő újabb szabályokat figyelni és követni kell. Ha már eljött a találkozó ideje, és korábban nem tudtuk meg a másikról, ami érdekel: érdeklődjünk, de ne panaszáradattal teljen az ismerkedés. Azt persze előre tisztázzuk – ha nem alkalmi kapcsoltot keresünk, melynek számos veszélye van –, hogy független-e a másik, és nem játszmához kellünk. Intelligens határokat szabjunk.

- Mi legyen a társalgás témája az ad hoc gondolatok, kérdések mellett?

- Érdeklődjünk a családjáról, a szüleiről, a testvéreiről, ha van gyermeke, mindenképpen kérjünk fényképet róla. Minden szülő büszke a csemetéjére, feltéve, ha nincs miért szégyenkeznie miatta. Mindez sokat elárulhat a másik lelkiállapotáról, érzésvilágáról. Kérdezzük a kedvelt szokásairól, szenvedélyeiről, ha szívesen beszél róla, akkor a foglalkozása öröméről. Érdemes udvariasan tisztázni, mit remél a bontakozó kapcsolattól. Ha más céljaink vannak, udvariasságból ne ragadjunk le az illető mellett. Bátran mondjuk el a saját vágyainkat. Egyszer nyilván szóba kerül, kinek és miért nem sikerült a korábbi párkapcsolata. Legyünk őszinték, de csak mértéktartóan, fokozatosan. A sebezhetőségünkre önmagunknak kell ügyelni.

Figyeljünk arra, hogy mit mond a másik, s az ő kapcsolata miért szakadt meg, hogyan beszél volt társáról. Beszédes egy kifakadás, vagy a korábbi társ szidalmazása. Látens mentális zavar is kiderülhet, ha agresszív hangon kibillen az addig korrekt viselkedési zónájából. Mennyire képes a saját felelősségét vállalni a szakításért, de ne ez legyen a fő téma. Ha gyermektelen párok randiznak, s közelednek a negyvenedik évükhöz, egy alkalmas pillanatban muszáj szóba hozni a gyermekvállalást. Nem lerohanni a szándékkal a másikat, de ekkor már nem lehet úgy csevegni, mint húszévesen.

Tovább

• A jó házasságok a megbecsülésből és a szeretetből táplálkoznak
• Miként vészelhetjük át a világjárvánnyal járó mentális terheket?
• Karácsonykor egyedül, de nem magányosan
• A megélt magány, ami a háttérben húzódik, s a kiút
• Kialakulhat-e igaz szerelem egy-két kattintással?
• A fiatalok online aktivitásának veszélyei - Öngyilkosság és internet? Van-e összefüggés?

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértők: Dr. Varga Éva, szakpszichológus