A játék nem csupán játék
megjelent:
A játszás folyamata fejleszti („huzalozza”) az agyat, azaz újabb és újabb kapcsolatot épít ki a különféle idegpályák között.
Képzeljük magunk elé, hogy valaki játszik. Ugye nem meglepő, hogy szinte mindenki egyből a gyerekekre gondol? Holott, az építőkockák kirakásától kezdve az idősek bennlakásos intézetében való dobókockázásig a játék minden ember számára az élet fontos része – szögezik le orvosok: ideggyógyász, terápiás foglalkozásokat vezető szakemberek. Nem győzik azt hangsúlyozni, hogy amikor játékban elmélyedt felnőtt láttán valaki megjegyzést tesz vagy gúnymosollyal, elnéző vigyorral, lekezelő hozzáállással reagál a helyzetre, nagyon helytelenül jár el. A tudományos értékelés mellett érdemes gyakorlati szempontból is figyelembe venni a játszás előnyeit.
Bármi lehet játék, és bármely életkorban lehet játszani. Mégis, általában hajlunk rá, hogy azt gondoljuk, a játék nem más, mint a gyerekek alaptevékenysége. A felnőttek közmegegyezése arról szól, hogy „társadalmilag” leginkább a gyerekkorban segíti a fejlődést. Nem véletlen, hogy ez a nézet rögzült a felnőttek agyában. Akaratán kívül ezt erősítheti a brit gyermekpszichológus, Sam Wass (University of East London) is, aki játszó gyerekek agyát tanulmányozta laboratóriumi körülmények között.
Az idegtudós arról számolt be, hogy a vizsgálatban megfigyelt kicsiknél a játék előtt „többszörösen összekuszálódott” kapcsolatot látott különböző agyi neuronjaik között, olyasmit, amit felnőtteknél nem tapasztalt. Ezért fogalmazott úgy, hogy a kisgyerekek agya „rendezetlen”. A játék pedig ezen a helyzeten segít. Rendet rak. „A játék indítja el a zűrzavaros hálózat rendezését. Az agy olyan különböző részei között teremt kapcsolatot, amelyek korábban nem álltak szükségszerűen kapcsolatban egymással. Az ismétlés/ismétlődés folyamata pedig segít megerősíteni a különböző agyterületek közötti összekapcsolódást” – magyarázza dr. Wass.
A játéknak neurológiai előnyei vannak, hangsúlyozza tehát az idegtudós, másfelől pedig a tanulásban is segíti a gyerekeket, abban, hogy a kísérletezés, gyakorlás révén információt, tudást szerezzenek a körülöttük lévő világról.
A játék nem játék
Amit eddig mondtunk a gyerekek játszásáról, nemcsak a nyugati, hanem a fejlődő országokban élő gyerekekre is igaz. A felnőttek, talán a világ minden pontján, ösztönösen felismerik, hogy hasznos, mert jótékony hatással van a gyerekekre a játék, ezért a legtöbben – bármely kultúrában – készséggel elfogadják az időtöltésnek ezt a módját. Vajon mikor kezd megváltozni a felnőtteknek ez a hozzáállása? Van-e egy bizonyos életkor, amikor már úgy vélik, igencsak furcsa, ha valaki haszontalanságnak bélyegzett játékkal tölti a szabadidejét?
Sok tini számára a játéknak kulcsszerepe van abban, hogy meghatározzák magukat, megtalálva önazonosságukat. A svéd Lina Eklund (Uppsala University) főiskolásoknál kutatta ezt a témát, az ország minden régiójában. Úgy találta, hogy az azonos játékokat kedvelő fiatalok vonzották egymást. A svéd kutató beszámolója szerint „háromszor is ellenőriztük őket, kapcsolataikat: kik lettek barátok, kikkel maradtak hosszabb ideig jóban, legalább egy teljes éven át. Azt találtuk, hogy akik az év elején esetleg még nem voltak jóban, az év végére barátok lettek. Azaz idővel ezek a tanulók egymásra találtak, derült ki a vizsgálatból” – ez pedig arra utalt, hogy a játék közösségépítő szerepet töltött be náluk – összegezte Lina Eklund.
A fentiek alapján tehát egyáltalán nem meglepő, hogy sok serdülő a játék révén baráti közösséget épít ki a játékostársakból. A szakértők (nemcsak szociológus, hanem magatartástudománnyal foglalkozó szakember) véleménye szerint a játéknak-játszásnak a közösségi életben (a társadalmi kapcsolatok építésének lehetősége miatt) és a mentális egészség terén is megmutatkoznak az előnyei. Lina Eklund kutatása is egyértelműen mutatja, hogy a játék kulcsszerepet játszik a személyiség fejlődésében.
Fontos említést tennünk a videójáték-ipar piacának terjeszkedéséről, ami nem a közösségépítést szolgálja, hanem sokkal inkább elszigetelődéshez vezet, legfőbb hátulütője, hogy az ilyen játékokat használó fiatalok könnyen válhatnak játékfüggővé, s ez az állapot egy idő után a szerencsejátékok világába sodorhatja őket.
Ideje nagyon komolyan venni...
A játék, a maga sokféle különös, titokzatos és/vagy csodálatos formájában nemcsak a tinédzserek, de a felnőttek esetében is módot teremthet a csoportképződésre. Egy izraeli vállalkozó (Zaki Djemal) felfedezte magának az ostábla (backgammon) nevű játékot. Az a gondolat nyűgözte le, hogy 6 ezer éves hagyománya van annak, amit ma is szívesen játszanak az utcára tett asztalok mellett. Úgy képzeli, hogy azok, akik sok-sok generációval ezelőtt az első kockákat dobálták a táblán, ugyanígy beszélhettek, nézhettek ki, mint a mai helybeliek.
Zaki 2016 óta backgammon napot szervez Jeruzsálemben, amin eltérő vallási, politikai hátterű emberek vesznek részt. „Megnyugtató arra gondolni, hogy olyanokat lehet összehozni, közös élményhez juttatni, esetleg a közöttük létező feszültséget oszlatva, akik különben szóba se állnának egymással. Mindez egy ilyen városban, térségben nagyon fontos, mert igen jó alkalmat teremt a párbeszédre, az egymás megértésére” – mondja a játék megszervezésében is vállalkozó szellemű Zaki. S bár az ostábla se tudott békét hozni a Közel-Keleten, arra jó példa, hogy a játszás önmagán túlmutatva sokkal több mint puszta időtöltés.
A munka mellett legyen játék is
A jelenleginél sokkal komolyabban kell venni a játékot, mert még a pénz megteremtése terén is segíthet. Samantha Warren (University of Portsmouth) a menedzsmenttel tudományosan foglalkozva még azt is hozzáteszi, hogy„a játékosság, egy-egy jókedvű kacaj a munkahelyen, sok mindenre megoldást hozhat”.
Tanulmányozott egy olyan nagy szervezetet, ahol a napi munkavégzés folyamatába játékos megoldásokat építettek be. Megfigyelte, hogy a tréfás megközelítés könnyebbé teszi a feladatok végzését, és ráadásul hatására „csökken a munkahelyi hiányzás, nagyobb az elköteleződés, nő a kreativitás, jobban összekovácsolódnak a csapatok, a kisközösségek. Általában mindenki boldogabbnak látszott.” Persze, jegyzi meg a szakember, az erőltetett viccesség semmiképpen nem lehet válasz semmiféle munkahelyi konfliktusra, a feladatokhoz kötődő nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra.
Warren szerint talán paradoxon, de mégis igaz, a szórakoztatóan kellemes munkahelyen nagyobb a termelékenység, a kreativitás, feltéve, ha a mulatság forrása a munkából ered. A vicc nem lehet kötelezően előírt programpont. „A kutatási eredményeim szerint a napot az teszi élvezetessé, ha megfelel a munkavállaló vágyának, elképzelésének: a munka legyen érdekes, de teljesíthető. Nyújtsa azt az érzést, hogy a célokat el lehet érni” – magyarázza. Persze, ha munka helyett egyesek a kártyázást, a sakkot vagy egy lövöldözős videójátékot választanak, az nem szolgálja a termelékenységet.
Drew Altschul pszichológus (University of Edinburgh) egy az 1940-es években, Skóciában indított vizsgálatot követett nyomon, amely gyerekek viselkedését kutatta. Az évek múlása során megmutatkozó gondolkodásbeli képességeiket, problémamegoldó ügyességük, készségeik fejlődését, változását követve arra a következtetésre jutott, hogy a játszás évtizedeken át segített megőrizni az agyi funkciók épségét: „mindazoknál, akik 70 évesen is többet játszottak, kevésbé meredeken esett vissza a gondolkodásbeli képesség. A vizsgálatban az olvasást, írást, a zenélést mint időtöltést is figyelembe vettük, ám e tevékenységeknek nem volt olyan védő hatásuk, mint a játéknak.”
Dr. Carrie Ryan (University College London) szerint nem csak az intellektuális képességekre épülő játék az, ami előnyös az idősebbeknek. Sokan vélik úgy, hogy még bingózni is elsősorban a fiatalok szoktak – pedig bizonyos országokban, kultúrákban, például az amerikaiaknál, ez egyáltalán nem elsősorban ifjúsági időtöltés, hanem a nyugdíjas korosztály egyik legérdekesebb játéka. Olyan, amit még a szellemileg leépült idősek is tudnak játszani. Egyszerűsége miatt minden olyan játékosnak örömére válhat, aki kellemesen szeretné tölteni az időt, sok apró sikerélménnyel, sőt, olykor még nyeremény megszerzésével is.
A kutató a maga részéről a bingó lelkes szószólója, mert úgy látja, annak az „egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége”. Egy kaliforniai idősek otthonában éveken át végzett kutatása nyomán dr. Ryan úgy véli, hogy a játék még az élet végéhez közeledőknél is igen nagy szerepet tölt be. E játék előnyeként említi, hogy „nem szükséges hozzá komoly stratégiát kiépíteni, nem kell ismerni, memorizálni a taktikát, teljes kezdőként is lehet élvezni. A demens emberek is képesek játszani, és még nyerhetnek is, éppúgy, mint azok, akiknél nem mutatkoznak efféle agyi zavarok. Az alzheimeresek nyerésre adott reakcióját felemelő élmény volt megtapasztalni. Amikor bingózni láttam olyanokat, akik különben magukba roskadva ülnek a kerekesszékben, viszont a játék alatt felélénkültek, kiegyenesedtek, nevettek, mosolyogtak, és sugárzott róluk az öröm, holott máskor csak egykedvűen néztek maguk elé – nos, akkor tudtam, a játszás itt mutatja meg e korosztály esetében a legnagyobb értékét.”
Egyesek, időpocsékolásnak vélve, lefitymálják a bingót mint olyan játékot, amihez semmiféle ügyesség, készség nem szükséges, jegyzi meg dr. Ryan, holott a játék/játszás bármilyen formája, ami érzelmeket, izgalmat, várakozást és lelkesültséget vált ki, pozitív változást idéz elő az agyban. Olyasmi, ami értelmet hoz életünkbe, a világba. Tehát minden efféle játék megérdemli, hogy több tiszteletet, elismerést kapjon mindenki részéről.
Az életkoruk vagy a betegségük következtében súlyos fizikai vagy kognitív funkciózavarral élők számára a játék a valódi öröm pillanatait adhatja meg, éppen úgy, mint ahogyan valaha, gyerekkorukban megadta. Tehát akár monopoly játékra ül le valaki a családdal, akár kártyázik a barátokkal – érdemes eltöprengeni azon, hogy minek is célszerű tekinteni ezt a tevékenységet. Ne nézzük „csak” egyféle időtöltésnek, hanem inkább vegyük számításba, hogy ebből önmagán túlmutatóan jóval több sülhet ki. Mert olyan eredményt hozhat, amilyet sem a játszó egyén, sem a környezete esetleg el se tudott volna képzelni.
Egyszóval: nem kellene mindnyájunknak komolyabban venni a játékot, a játszást?
Tovább
Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
Forrás: Playtime: Is it time we took 'play' more seriously? (BBC)
