Van-e bármilyen egészségügyi előnye a társasági életnek?

szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító - WEBBeteg
frissítve:

Mihelyt megszületünk, a társadalom részeivé válunk. Életünk során kisebb-nagyobb közösségek tagjai leszünk, kezdve az óvodától, az iskolákon át a munkahelyekig, a szűkebb-tágabb baráti társaságokig. A társadalom, amelybe beleszületünk, és a közösségek, amelyekbe az életünk során belevegyülünk, mind-mind alakítják személyiségünket.

Emberi lények lévén a társadalom részeként gondolkodunk, tanulunk, fejlődünk és dolgozunk. Kommunikálunk egymással – sokszor a földrajzi határokat is átlépve, melynek eléréséhez rengeteg eszközt fejlesztettünk ki: többek között tollat, papírt, telefont és internetet.

Ha a társas kapcsolatok előnyeire gondolunk, eszünkbe jutnak a közös élmények, beszélgetések, melyek után más színben látjuk a világot. Létezik olyan, akinek egyszerűen megnyugvást jelent barátokkal lenni. Még a legintrovertáltabb (a leginkább befelé forduló, csendes, visszahúzódó) emberek is vágynak időnként társaságra.

De vajon mindezek a közegek hogyan befolyásolják egészségünket?

Talán magától értetődő, hogy a társas lét évezredeken át nem csupán a túléléshez, hanem a szaporodáshoz is hozzájárult fajunk számára. Egy 2011-es tanulmány szerint őseink számára a társaság akkor vált kulcsfontosságúvá, amikor az éjszakai táplálékkeresésből áttértek a nappali tevékenységre – ami a ragadozókkal szemben kiszolgáltatottabbá tette őket. Hasonló a helyzet a nyelv kialakulásával is: elődjeinknek egy idő után fejlettebb kommunikációra volt szükségük, így lehetővé vált számukra az eszközök használata, azzal együtt a jobb élet és a továbbfejlődés.

A kutatók szerint az ember eredendően érző lény. Együttérzésünk hasznunkra vált az idők folyamán: a gondoskodás és a megosztás képessége a párkeresés során egyértelműen előnyös tulajdonságok. A fennmaradáshoz ugyanis a szaporodás mellett az is fontos volt, hogy őseink védjék utódjaikat, társaikat a sérülésektől, és együttműködésben éljenek.

Stresszcsökkentés

A szakemberek a személyes kapcsolatokat a védőoltásokhoz hasonlítják: idegrendszerünk azon részeit indítják be, olyan anyagokat szabadítanak fel szervezetünkben, amelyek a stresszre és a szorongásra adott válaszreakciókat szabályozzák. Vagyis ha élőben beszélgetünk egymással, az hosszú távon segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a stresszel szemben. A pszichológus szerint egy gesztus, egy kézfogás elegendő lehet ahhoz, hogy oxitocint szabadítson fel (ez egy hormon, amely többek között a bizalom szintjét növeli). Személyes találkozásaink során dopamin is keletkezik, amely a fájdalmat kiiktatja és „mámort” ad mint egy természetes úton előállított "morfium". Amikor hozzáérünk beszélgetőpartnerünkhöz, szervezetünkben csökken a kortizol szintje, ezáltal kevésbé leszünk stresszesek. Az itt leírtakat támasztja alá egy tavaly megjelent tanulmány, amely alapján a partnerünk érintése valóban segíthet fizikai fájdalmaink csökkentésében. Egy, kemoterápián átesettek körében végzett kutatás szintén igazolta, hogy jobban viselték a kezelés nehézségeit azok, akik sokat tartózkodtak családjuk vagy barátaik közelében.

Frissebb memória

A másokkal való találkozás a memória javításában is szerepet kap: segít visszaidézni a múlt történéseit, valamint védi az agyat az idegsejteket érintő (úgynevezett neurodegeneratív) betegségekkel szemben. A kaliforniai egyetem tudósai szerint, amikor szociálisan motiváltak vagyunk a tanulásra (például másokat szeretnénk tanítani), akkor jobban tanulunk, mintha azért tanulnánk, hogy tesztet írjunk. Ez ellentmond azonban a klasszikus oktatási rendszernek, amely jellemzően az egyedül történő, a tudás és a készségek felhalmozása érdekében történő tanulást részesíti előnyben.

Ez is érdekelheti Aktív társasági élet lehet a demencia egyik ellenszere

Fizikai egészségre gyakorolt előnyök

A társadalmi környezet az egészségünkre is jelentős kihatással van. Több, a közelmúltban készült tanulmány felfedezte, hogy a szociálisan aktív egyéneknél kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. Ezzel szemben azoknál, akik nem vettek részt társas tevékenységekben, azaz nem csatlakoztak különféle klubokhoz, illetve nem jártak el a barátaikkal szórakozni, 60%-kal nagyobb volt a kockázata a prediabétesz kialakulásának, amely a cukorbetegség előszobájának tekinthető állapot. Mindenképpen hasznos tehát, ha olyan emberek között vagyunk, akik ösztönöznek minket az egészséges szokások megtartására vagy kihívást jelentő életmódbeli célok elérésére. Ugyanez igaz a testmozgásra is: a csoportban edzőknél csökkent a stressz-szint és jobb volt a lelki és fizikai közérzetük, mint az egyedül sportolók körében.

Ez is érdekelheti Testmozgás és psziché - Összefüggések egy pszichiáter szemüvegén keresztül

Pszichés pozitívumok

Végül, de nem utolsósorban a társas kapcsolatok – partnerrel, családtagokkal, barátokkal – boldoggá tehetnek minket és hosszú távon javíthatják általános elégedettségünket. Tizenévesek kapcsolatait elemezve a tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy akik serdülőként szoros barátságokat ápolnak, nem csak akkor, hanem későbbi életük során is kisebb arányban szenvednek depressziótól vagy szorongástól. A görögországi Ikaria szigeten élőknél figyelték meg, hogy esténként összegyűlve, egymás társaságában vezetik le a napi stresszt. Japánban pedig létezik egy Ogimi nevű falu, ahol a helyi közösség tagjai odafigyelnek egymásra: nemcsak az érdeklődési körük hasonló, hanem segítik egymást baj vagy nehéz idők esetén is, fenntartva ezzel egy érzelmi és pénzügyi biztonságot.

Kis lépésekben haladjunk

Teljesen rendben van, ha időnként szükségünk van egy kis egyedüllétre. Ilyenkor tudunk jobban figyelni magunkra és fejleszteni belső erősségeinket. A társasági együttléteknek azonban megvan az az előnye, hogy lehetővé teszik számunkra, hogy kiszakadjunk a saját világunkból és új meglátásba tudjuk helyezni a dolgokat. A hosszabb, boldogabb élet tökéletes motiváció lehet a legmagányosabban élők számára, hogy apró lépésekkel nyissanak a külvilág felé. Ne gondoljunk nagy cselekedetekre: hívjuk fel egy régi barátunkat vagy kérdezzük meg a szomszédunktól, hogy van.

Tovább A barátok egészségvédő szerepéről

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
Forrás: What are the health benefits of being social? (Medical News Today)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró, Dr. Bogdányi Katalin, gyermekorvos, neonatológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Habis Melinda, klinikai szakpszichológus

Segítség