Mi van a másik fejében? A férfiak és a nők közti gondolkodásbeli különbségek

Dr. Szabó Zsuzsanna
szerző: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos - WEBBeteg
frissítve:

A párkapcsolatban élő embereknek gyakran erős elvárásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy partnerük legyen ugyanolyan, mint ők: tanúsítson ugyanolyan attitűdöket, értékeket, felfogást és viselkedést. Sokszor ez kifejezetten nehezítheti a párkapcsolati konfliktusok okainak megértését és megoldását.

Mindazonáltal tudjuk, hogy igazából nem változtathatjuk meg partnerünk hozzáállását és viselkedését, hacsak ő maga nem motivált erre. Még kevésbé valószínű, hogy meg fogja tudni változtatni az alapvető nemi különbségekből fakadó jellemzőit.

Ezért érdemes tájékozódni a férfiak és nők közötti alapvető különbségekről, és elfogadni, hogy ezek a különbségek léteznek, valósak, és nem szűnnek meg. Ily módon megtanulható, hogyan használjuk fel a különbségeket párkapcsolati, családi, munkahelyi kapcsolataink gazdagítására, és megérthetjük az egyes reakciók mögötti indokok miértjeit.

De valóban különböznek a férfiak és a nők? Ebben a cikkben ezeket, az élet különböző területein jelentkező „különbségeket” vesszük sorra.

Ezek az állítások általánosítások és összefoglalások, amelyek bár a legtöbb férfira vagy nőre vonatkoznak, de nem igazak feltétlenül minden férfira és nőre, egyéni különbségek természetesen vannak.

Fiziológiai különbségek

A lányok agyának jobb oldala kezdetben gyorsabban fejlődik, mint a fiúké: ez hamarabbi beszédhez, bővebb szókincshez, fejlettebb kiejtéshez, korábbi olvasáshoz, jobb memóriához vezet.

Ezzel szemben a fiúk agyának bal oldala fejlődik gyorsabban, kezdetben erősebb vizuális-tér-logikai és észlelési készségek észlelhetőek, jobbak a matematika, a problémamegoldás területén és a rejtvények kitalálásában.

A lányokat jobban érdeklik az „arcos” játékok, mint a fiúkat; többet játszanak plüssállatokkal és babákkal; a fiúkat pedig az építőjátékok és a szerelhető dolgok vonzzák jobban.

A nők mindkét agyféltekét aktívabban használják; a corpus callosum – vagyis a két agyféltekét összekötő idegrostokból álló agyi állomány vastagabb a nőknél.

Gyakori kérdések

Van-e különbség a női és a férfi agy között?

Nemek közötti agyi anatómiai különbségek léteznek. A férfi agy mérete átlagosan nagyobb, mint a női agy. Ez azonban nem jelent intelligenciabeli különbséget.

Van-e különbség az érzelmekben a nemek között?

Léteznek nemek közötti különbségek, a nőknél drámaibbak a különböző érzelmi állapotok jelei, mint a férfiaknál. Úgy tűnik azonban, hogy ennek oka nagyrészt kulturális, és nem biológiai.

A férfiak erőszakosabbak, mint a nők?

A férfiak általában gyakran valóban erőszakosabbak, mint a nők. Viszont a kutatások szerint úgy tűnik, ennek nem sok köze van az agyi különbségekhez, oka inkább az evolúciós szerepekhez és a kulturális feltételekhez köthető.

Szociális hatások

A csecsemők vizsgálata az alábbiakat azonosította:

  • A férfiak és nők egyaránt hangosabban beszélnek a fiúkkal, mint a lánygyermekekkel; lágyabban és több „búgó” hangot alkalmazva kommunikálnak a lányokkal. A fiúknak ritkán mondják, hogy édesek, csinosak; a fiúknak helyette inkább azt mondják, hogy tökfej/bucifej, vagy csak egyszerűen „Hé, nagyfiú”.
  • A fiúkkal többet birkóznak, harcolnak, mint a lányokkal, és a fiúk többet is ugrálnak.
  • A lányokat jobban simogatják és babusgatják, mint a fiúkat.
  • 2 éves korig az anyák sokkal többet beszélnek a lányaikkal, mint a fiaikkal, és több szemkontaktust is tartanak a lányukkal.
  • Az anyák szélesebb körű érzelmi reakciókat mutatnak be lányaiknak, mint a fiaiknak. Amikor a lányok haragot fejeztek ki, az anyák arca nagyobb rosszallást mutat, mint amikor a fiaik mérgesek. Mindez befolyásolhatja azt, hogy a lányok miért válnak szociálisabbá, miért mosolyognak többet, és miért értelmezik jobban az érzelmeket, mint a fiúk.
  • Az apák gyakrabban használnak „parancs jellegű kifejezéseket” fiaikkal, mint lányaikkal; és többször is, mint az anyák.

Fejlődési különbségek a fiúk és a lányok között:

  • Az óvodai mondókák, könyvek és rajzfilmek olyan sztereotípiákat tartanak fenn, amelyek gyakran a bajba jutott leányt, a nyűgös háziasszonyt, a tehetetlen nyugdíjast, a szexi hősnőt vagy a butácska fiatal nőt mutatják be, mindez befolyásolja szocializációjukat.
  • A lányok több kedves kifejezést használnak, mint a fiúk.
  • A fiúk több agresszívebb, antiszociális jellegű viselkedést „úsznak meg” az iskolában, és otthon, mint a lányok.
  • A fiúsabban viselkedő lányokat elfogadják; a lányosnak titulált viselkedést fiúknál szigorúan megdorgálják (pl. „ne sírj", „kisbaba vagy”, „anyámasszony katonája" kifejezésekkel).
  • A lányok hajlamosak más emberekről, kívánságaikról és igényekről beszélgetni, pletykálkodni, és például titkokat használnak a barátságok kötésére.
  • A fiúk dolgokról és tevékenységekről beszélnek. Mit csinálnak, és ki a legjobb abban az adott tevékenységben.
  • A tizenéves lányok fiúkról, ruhákról és gyakran a súlyukról beszélgetnek.
  • A tizenéves fiúk a sportról, mechanikáról és a dolgok működéséről beszélgetnek gyakrabban.
  • 12-18 éves kor között: a lányok legnagyobb „célja”: hogyan legyen barátja.
  • A 12-18 éves fiúkat egyformán érdekli a szex, az autók és a sport.
  • Ezeket a „szokásokat” a felnőttkorba is viszik magukkal: a nők kapcsolatokról, emberekről, étrendről, ruházatról, fizikai megjelenésről beszélnek szívesen, míg a férfiak sportról, munkáról, pénzről, autókról, hírekről, politikáról és a dolgok működéséről beszélgetnek.

Értékek és önértékelés felnőttkorban

Férfiak:

  • A férfi önérzetét az eredmények elérésének képessége, a siker és a teljesítmény határozza meg: érje el céljait, bizonyítsa hozzáértését és érezze jól magát.
  • Ahhoz, hogy a férfiak jól érezzék magukat, maguknak kell elérniük a célokat.
  • A férfiak számára az önálló cselekvés a hatékonyság, az erő és a hozzáértés szimbóluma.
  • Általában a férfiakat jobban érdeklik a tárgyak és a dolgok, mint az emberek és az érzések.
  • A férfiak ritkán beszélnek a problémáikról, hacsak nem „szakértői” tanácsot kérnek; sok férfi számára a gyengeség jele, ha segítséget kérnek, amikor maguktól is megtehetnek valamit.
  • A férfiak harciasabbak és territoriálisabbak, mint a nők, és önbecsülésüket leginkább a karrierjük határozza meg.
  • Emellett önbecsülésüket a kudarcok és az anyagi problémák sokkal inkább lerombolják, mint a nőkét, és sokkal inkább hajlamosak a pénz megszállottjaivá válni, mint a nők.
  • A férfiak utálnak tanácsot kérni, mert sokuk számára ez azt mutatja, hogy kudarcot vallottak.

Nők:

  • A nők többre értékelik a szerelmet, a kielégítő kommunikációt, a szépséget és a kapcsolatokat, mint a férfiak többsége.
  • A nők önérzetét érzéseik és kapcsolataik minősége határozza meg. Sok időt töltenek egymás támogatásával, a kapcsolataik ápolásával és segítésével. A megosztáson és kapcsolattartáson keresztül tapasztalják meg a beteljesülést.
  • Nagyon fontos számukra a személyiségük kifejezése, ezt gyakran az öltözködésen keresztül, vagy az érzéseik megosztása által élik meg. A kommunikáció számukra kiemelkedően fontos. Beszélgetések és kapcsolattartás által érzik igazán jól magukat.
  • A nők számára a segítségnyújtás nem a gyengeség, hanem az erő jele; a gondoskodás jele pedig a támogatás nyújtása.
  • A nőket gyakrabban aggasztják a fizikai vonzerővel kapcsolatos kérdések; ezen a területen a változások megtapasztalása éppoly nehéz lehet a nők számára, mint a férfiak esetében az anyagi helyzetükben bekövetkező negatív változások.
  • Amikor a férfiakat kizárólag a munka vagy a pénz foglalkoztatja, azt a nők egy része személyes elutasításként értelmezheti.

Egyéb különbségek

  • A férfiak logikusabbak, elemzőbbek, racionálisabbak.
  • A nők intuitívabbak, holisztikusabban szemlélik a dolgokat, kreatívabbak, integratívabbak.
  • A férfiak sokkal nehezebben viszonyulnak saját érzéseikhez, és sokszor akár fenyegetve is érezhetik magukat az érzéseik mások jelenlétében való kifejezése miatt. Ez arra késztetheti őket, hogy visszahúzódjanak, vagy épp ellenkezőleg, megpróbálják irányítani a helyzetet a dominancia és/vagy a hatalom megjelenítésével.
  • A férfiak valójában rendszerint sebezhetőbbek, mint a nők, és jobban is függnek a kapcsolatuktól, mint a nők. Sok esetben jobban megsemmisíti őket egy szakítás vagy válás, mivel kevesebb érzelmi támogatásuk van.
  • A férfiak könnyebben kezelik saját dühös érzéseiket, mint a nők.
  • A nők sokkal szélesebb skálán élik meg az érzéseiket, mint a férfiak, és ezeket az érzéseket általában sokkal erősebben is fejezik ki, mint a férfiak. Ennek eredményeként sok férfi azt észleli, mintha a nők érzései túl gyorsan változnának, ezt pedig irracionálisnak és nehezen érthetőnek találhatják, ami így konfliktusok forrása is lehet.
  • A férfiak általában a problémamegoldások során a funkcionalitást tartják szem előtt, a nők inkább az esztétikumot sorolják előrébb a funkcionalitás, praktikum mellett.
  • A nők általában sokkal érzékenyebbek a hangokra és szagokra, mint a férfiak; és a nők általában nagyobb hangsúlyt fektetnek a „hangulatra”.
5 finom pszichológiai különbség a férfiak és a nők között

1: A nők jobban észlelik az undor kifejezését

Az Emotion folyóiratban megjelent cikk kutatói azt mérték, hogy a férfiak és a nők milyen mértékben tudták pontosan felismerni a fotósorozaton megjelenített érzelmek arckifejezéseit, és azt találták, hogy a nők lényegesen jobban felismerték az undort. Miért? A kutatók az evolúciós elméletre hivatkoztak lehetséges magyarázatként. Mivel a nők a fogamzóképes nem, fokozottan érzékenyek a környezetükben előforduló potenciális szennyeződésekre, és ezért nagyobb valószínűséggel azonosítják az undor jeleit. Ezzel szemben a férfiak kevésbé undorodhatnak, hogy hangsúlyozzák erejüket és férfiasságukat.

2: A férfiak korábbi életszakaszukban érzik magukat magányosabbnak, mint a nők

A magány sztereotípiái azt sugallják, hogy a magány az életkorral növekszik. A Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban megjelent cikk az egész életen átívelő magány kialakulását vizsgálta. Érdekes módon a kutatók azt találták, hogy a magány élethosszig tartó pályája az egyén nemétől függ: a férfiak középkorukban, a nők pedig idősebb korukban tapasztalták meg jobban a magányt.

3: A férfiak több időt töltenek pihenéssel, mint a nők

A spanyol Barcelonai Egyetem kutatása alapján a férfiak a nap nagyobb részét töltik szabadidős tevékenységgel, mint a nők. Ez egy 869, 18 és 24 év közötti spanyol férfi és nő bevonásával készült vizsgálaton alapult. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy számoljanak be arról, mennyi időt szenteltek különféle szabadidős tevékenységeknek. Az eredmények szerint a férfiak átlagosan körülbelül 113 percet, míg a nők körülbelül 101 percet töltöttek napi szabadidős tevékenységgel. Lehet, hogy ez nem hangzik nagy különbségnek, de az idővel összeadódik. Ennél az aránynál a férfiak heti kb. másfél órával vagy évi 70 órával töltenek több időt szabadidős tevékenységekkel. Van azonban egy érdekes különbség: Amikor arra kérték a nőket, hogy számoljanak be a szabadidős tevékenységekből származó elégedettségről, a nők szignifikánsan magasabb elégedettségi szintet jeleztek. Tehát bár a férfiaknak több szabadidejük volt, mint a nőknek, a nők valójában jobban élvezték szabadidős tevékenységeiket, mint a férfiak.

4: Konkrét állítások vagy elvont kommunikáció?

Priyanka Joshi (San Francisco State University) pszichológuscsoportja azt vizsgálta, hogy a férfiak és a nők milyen mértékben támaszkodnak a "kommunikatív absztrakcióra" gondolataik és érzelmeik verbális közvetítésében. A kutatók szerint a kommunikatív absztrakció az emberek azon tendenciáját tükrözi, hogy beszédükben „elvont kifejezéseket használnak-e, amely a cselekvés tágabb aspektusaira és végső céljára összpontosít, vagy pedig a részletekre és a cselekvés módjára fókuszáló konkrétumokat". A hat tanulmányból álló sorozat során meglepő módon azt találták, hogy a – hiedelmekkel ellentétben – a férfiak elvontabban kommunikálnak, mint a nők.

5: Az extrovertált férfiak romantikusabbak, mint az extrovertált nők

Az extrovertált férfiak sok tekintetben hasonlítanak az extrovertált nőkhöz. Mindketten idejük nagy részét mások társaságában töltik, és mindketten nagy közösségi hálóval rendelkeznek – online és személyesen egyaránt. De van néhány lényeges különbség. A Social Psychology and Personality Science folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint az extrovertált nők kevésbé hajlamosak a romantikára, és kevésbé rendelkeznek magas fokú szakmai elkötelezettséggel, mint extrovertált férfitársaik.

A férfiak és nők közti alapvető különbségek miatt előforduló leggyakoribb párkapcsolati/munkahelyi konfliktusok

A férfiak leggyakoribb panasza a nőkre, hogy a nők mindig megpróbálják megváltoztatni őket, míg a nők leggyakoribb panaszai a férfiakkal kapcsolatban, hogy a férfiak nem hallgatják meg őket.

Míg a nők empátiára vágynak, a férfiak általában gyorsan megoldást kínálnak.

A nők többsége gyakran úgy próbálja megváltoztatni a férfiak viselkedését, hogy kéretlen tanácsokat ad vagy kritizál. Amikor egy nő megpróbál változtatni, javítani vagy tanácsot adni egy férfinak, a férfiak ebből azt hallják ki, hogy azt mondják nekik, hogy nem kompetensek, nem tudják, hogyan kell valamit megcsinálni, vagy hogy nem tudnak valamit egyedül is megtenni.

Emellett a férfiak gyakran érzik magukat felelősnek vagy hibáztathatónak a nők problémáiért.

A férfiak gyakran feltételezik azt is, hogy a nők konkrét tanácsot és megoldást várnak a problémáikra, és hogy ez a legjobb módja a segítőkészség és a szeretet kimutatásának. Viszont a nők gyakran csak annyit akarnak, hogy valaki őszintén hallgassa meg őket. Sokszor a férfiak által kínált instant megoldásokat a nők úgy értelmezik, hogy párjuk lebecsüli és érvényteleníti érzéseiket. Érdemes szó szerint kifejezni a félreértések elkerülése végett, valójában mire is vágyunk kapcsolatunkban: meghallgatásra vagy konkrét tanácsra?

Mi lehet a jó megoldás?

Amikor a nők idegesek, nem az a legjobb alkalom arra, hogy tanácsokat kínáljanak, vagy kritikát fogalmazzanak meg párjuk felé, erre alkalmasabb lehet egy jövőbeni, nyugodt pillanat.

Egy férfi ugyanis akkor értékeli a tanácsot és a kritikát, ha kéri azt. A férfiak akkor akarnak javítani valamin, ha úgy érzik, hogy egy probléma megoldásában partnerként közelítik meg őket, nem pedig úgy, mint ha ők maguk lennének a probléma.

A férfiaknak szüksége van a státuszra és a függetlenségre (a hangsúly az elkülönülésen és a különbözésen van), míg a nők intimitásra és kapcsolatiságra vágynak (náluk a hangsúly a közelségen és a hasonlóságon van).

A nőknek törődést, megértést, tiszteletet, odaadást, megerősítést és megnyugtatást kell kapniuk, hogy elégedettnek érezzék magukat egy párkapcsolatban. Motiválttá teszi őket, ha különlegesnek vagy dédelgetettnek érzik magukat.

Ezzel szemben a férfiaknak bizalmat, elfogadást, elismerést, csodálatot, jóváhagyást, bátorítást kell kapniuk. A férfiak akkor válnak motiválttá, ha úgy érzik, hogy szükségük van rájuk.

Az emberek – legyenek akár nők vagy férfiak – legmélyebb félelme az, hogy nem elég jók vagy nem elég kompetensek, még akkor is, ha ezt talán soha nem tudják jól kifejezni.

Összefoglalóan elmondható az, hogy:

Jelentős különbségek vannak a férfiak és a nők között, ezeket a különbségeket azonban egyszerűen különbözőségnek kell tekinteni, ettől egyik fél sem jobb vagy rosszabb.

Bár számos kutatás igazolta a felsorolt különbségeket, egyelőre nincs tudományos konszenzus, így ezeket általánosításnak is tekinthetjük. De valójában mindannyian rendelkezünk ezekből a tulajdonságokból valamennyivel, ami mellett természetesen egyéni különbségeink is vannak. A különbségek tudatosítása, tiszteletben tartása, a személyes különbözőségek elfogadása segíthet a törődés és az aggodalom a másik számára is adekvát kifejezésében csakúgy, mint a kapcsolati konfliktusok még sikeresebb kezelésében.

Tovább

Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
Felhasznált irodalom: Differences Between Men and Women (Relationship Institute)

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Ujj Zsófia Ágnes és Bak Marianna
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin

Segítség