A soványság is veszélyt jelent a szívre

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Köztudott, hogy a túlsúlyosak körében gyakoribbak a szív-érrendszeri betegségek, azonban azok is nagyobb kockázatnak vannak kitéve, akik túlságosan véknyak. Különösen a 40 év alatti korosztályban.

A túlsúllyal küzdők száma egyre nő, ezért állnak ők a tudományos és egészségügyi érdeklődés középpontjában, hiszen tudjuk, hogy a plusz kilók számos különböző betegség rizikóját növelik.

A dél-koreai Daegu Fatima Kórházban dolgozó Park Donghwi és csapata a testtömegskála másik végére összpontosított, vagyis a túlságosan vékony emberekre, és azt találta, hogy a soványság még a túlsúlynál is károsabb a szívre.

Soványság: 18,5 BMI érték alatt

A kutatók félmillió amerikai adatait értékelték ki. Testtömegindexük (BMI) függvényében különböző csoportokba sorolták őket. Azok, akik BMI értéke 18,5 alatti, soványnak számítanak. Normál testtömegűek azok, akik BMI-je 18,5 és 24,9 között van. 25 és 29,9 közötti BMI érték esetén túlsúlyról beszélünk, 30 fölött pedig elhízásról.

Megállapították, hogy a soványak körében csaknem 20%-kal nagyobb a stroke, szívinfarktus és szívkoszorúér-betegség kockázata. A túlsúly 50%-os, az elhízás pedig 100%-os rizikónövekedést jelent a normál testtömegűekhez képest.

24 százalékkal magasabb szív-érrendszeri kockázat

Amikor a kutatók az olyan szív-érrendszeri rizikófaktorokat, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, idősebb életkor, magas vérzsírértékek, dohányzás és mozgáshiány, nem vették figyelembe, még megdöbbentőbb eredményre jutottak: a soványak 24%-kal, az elhízottak 15%-kal emelkedett kockázattal számolhattak. A vizsgálat azon résztvevőinél, akik csupán túlsúlyosak voltak (tehát nem elhízottak!), nem volt kimutatható rizikónövekedés önmagában a plusz kilók következtében, amikor a többi szív-érrendszeri rizikófaktort nem vették figyelembe. Tehát a testzsír nem önmagában jelenti a problémát, „ellenben a soványság a szív-érrendszeri betegségek szempontjából önálló rizikófaktornak tűnik” – állítják a tanulmány szerzői.

Túl kevés izom, túl kevés tápanyag

Több magyarázata is lehetséges annak, hogy a soványság miért megterhelő a szív számára. Ezek egyike szerint mivel a soványak csekélyebb izomtömeggel rendelkeznek, izommunkával a szervezetben lejátszódó káros folyamatok közül kevesebbet tudnak ellensúlyozni, így az izomzat például a kortizol, a vércukor és a vérzsírok lebontásában kisebb hatásfokkal tud részt venni, ezáltal azok értékei magasabbak lehetnek. Tehát ha az izomtömeg csekély, akkor a testmozgás egészségre gyakorolt pozitív hatásai kevésbé érvényesülnek.

Annak is szerepe lehet a rizikónövekedésben, hogy a sovány emberek gyakran hiányosan táplálkoznak, és a szívet védő mikrotápanyagok; vitaminok és ásványi anyagok hiánya emeli a szív-érrendszeri betegségek rizikóját.

Aki fiatal és sovány, beteg lesz?

Különösen hangsúlyos az összefüggés a soványság és a szív-érrendszeri betegségek kockázata közt a fiatalabb emberek körében: A 40 éves kor alatti sovány alanyok szívinfarktus- és stroke-kockázata több mint kétszerese volt a normál testtömegűekének ugyanebben a korcsoportban.

Ez azért is rendkívül aggasztó, mert a soványság pont a fiatalabbak körében gyakori, különösen a nők között. A KSH adatai alapján 2019-ben a 18 és 34 év közötti magyar nők 3,5%-a volt sovány, a 15 és 17 év közötti lányoknál ez az arány 19,1%. Az Eurostat felmérése szerint 2021-ben a 18 és 24 év közötti magyar lakosság (mindkét nemet beleszámítva) 5,8%-a volt alultáplált.

Tovább

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Forrás: Untergewicht: Fürs Herz riskanter als Übergewicht (NetDoktor)
Statisztikai adatok forrása: KSH és index

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin

Segítség