Szűrések: csak ha kötelező

WEBBeteg, Szinapszis
megjelent:

A lakosság többsége támogatná, hogy bizonyos kötelező szűrések elmulasztása szankciót vonjon maga után. Erre a megállapításra jutott a WEBBeteg és a Szinapszis Kft. 1000 fős reprezentatív lakossági kutatása.

Az egészségügyi szűréseken való megjelenés fontos része a betegségek megelőzésének, ám a vizsgálatokon való tényleges részvétel messze a kívánatos szint alatt marad.

A legnagyobb említési arányt a tüdőszűrés érte el (90 százalék), ezt követi gyakoriság tekintetében a vérnyomásmérés és a laborvizsgálat, amely az EKG-val együtt főként az idősebb korosztályban jellemzőbb. A fiatalok elsősorban fogászati szűrésre járnak, a hölgyek esetében pedig a nőgyógyászati szűrés említése volt a leggyakoribb.

A kutatásról
A Szinapszis Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát. 2008-ban két alkalommal, márciusban és szeptemberben vizsgálták az egészséggel, életmóddal kapcsolatos szokásokat. A kutatás során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.

Általánosságban kijelenthető, hogy a szűréseken rendszeresen résztvevők aránya lényegesen magasabb az egészségügyi témák iránt érdeklődők körében, illetve az, hogy bizonyos szűrési típusok említése mindig a leginkább érintett krónikus betegek körében a legmagasabb.

Ilyen például a hipertóniások esetében a vérnyomásmérés (90 százalék vagy afeletti). Ezen szűrések az ő esetükben a leggyakoribbak: a szív- és érrendszeri problémával küzdők közel 40 százalékának 1-2 héten belül, 30 százalékuknak 1-2 hónapon belül mérték vérnyomását.

A fiatalok gyakrabban járnak fogorvoshoz

A fogorvoshoz járás tekintetében azt tapasztaltuk, hogy a felnőtt lakosság fele évente jár fogorvoshoz, 20 százalékuk ennél ritkábban, egyharmaduk pedig még mindig csak akkor megy el, ha már komoly fájdalmai vannak.

A fiatalabb korosztályból kerülnek ki azok, akik a leggyakrabban járnak fogorvoshoz: 36-45 év között 73 százalék, 36 év alatt 62-63 százalék az évente fogorvoshoz járók aránya, az életkor emelkedésével ez az arány csökken. Településtípus tekintetében a budapestiek nevezhetők óvatosabbnak, esetükben ugyanis az évente járók aránya 60 százalék, míg a vidéki lakosok körében ennél kevesebb: 40-50 százalék körüli.

Legyen kötelező!

Arra a felvetésre, hogy bizonyos egészségügyi szűréseket (pl. tüdőszűrés, általános laborvizsgálat) oly módon kellene kötelezővé tenni, hogy azok elmulasztása szankcionálást vonna maga után a felnőtt lakosság 72 százaléka teljes egyetértéssel reagált, és minden korosztály esetében támogatná ezt a kezdeményezést, tekintve, hogy nagyon sok a beteg Magyarországon.

Kevesen voltak azok (5%), akik ezt csak az idősebb korosztályra terjesztenék ki, míg a lakosság 23 százaléka elutasítja ezt a megközelítést, és úgy gondolja magánügy, ki mikor megy el szűrésre. Demográfiai bontások szerint az elutasítók táborát inkább a fiatalabbak alkotják, míg az idősebbek körében magasabb az egyetértők aránya.

Jövedelem tekintetében valamivel magasabb (80%) az egyetértők aránya a több mint 150 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkezők körében, de az egyéb jövedelmi kategóriákban az átlag körül alakultak az arányok.

Az egyes szűréseken résztvevők aránya

Ezek is érdekelhetik

(WEBBeteg/Szinapszis)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász ; Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Segítség