Fermentált ételekkel a hosszú életért

Magyar Elhízástudományi Társaság
megjelent:

Másodszor írta ki a Kor Kontroll Társaság két szakmai szervezettel - a Magyar Elhízástudományi Társasággal és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével – karöltve a Fermentált ételekkel a hosszú életért! című rendhagyó receptversenyt, mert szeretnék visszaállítani a fermentált ételekre épülő ősi gyógyító konyha kultúráját.

Őseink konyhájának fontos része volt a fermentálás (savanyítás, kovászolás, erjesztés), amit az ázsiai konyha még őriz, de az európai konyha mintha elfelejtette volna. A régészeti emlékekben legalább tízezer éves leletek bizonyítják, hogy már akkoriban is fermentáltak, olyannyira, hogy i. e 2000 körül Kína hunok lakta részén már létezett a savanyú káposzta receptje. Mára szinte elfelejtettük, hogy a kovászos uborkán és a savanyú káposztán kívül más ételeket is lehet fermentálni, azaz tartósítószerek nélkül tartósítani.

Az erjesztéssel ugyanis tejsav keletkezik, ami természetes módon tartósítja az ételt. Pedig a környezeti hatások és a sokszor helytelen táplálkozás miatt meggyengült bélflóránkat - itt található immunrendszerünk 80 százaléka - ezekkel az ételekkel éleszthetjük újra!

A legújabb kutatások alapján már azt is tudjuk, hogy bélflóránk mikroorganizmusai határozzák meg lelki állapotunkat, étvágyunkat, sőt betegségeinket is. Ráadásul a nyers vagy főtt ételekhez képest könnyebb a vitaminok és ásványi anyagok felszívódása, több vitamin és enzim termelődik a fermentált ételek fogyasztásakor!

Az eddig beérkezett receptek között akad székelyföldi, laoszi és persze hazai is. A zsűritagok már megismerhették a laoszi konyha éltető elemét, alap ételízesítőjét a fermentált halszószt, vagyis a Padaek-et. Legalább ilyen izgalmas a Papaya saláta fermentált halszósszal, a Som Moo, avagy fermentált savanyú sertéskolbász, vagy a Quav Si, a fermentált szója. Kiderült, hogy Székelyföldön Szárhegyen terem a legjobb káposzta, amiből remek tőtelékes káposzta készíthető, de innen származik a tőtike kovászolt szőlő lapiból is. Érkezett vadkovásszal készült nokedli, fermentált tökfőzelék recept, de megjött a családi Oscar gálán elsöprő győzelmet arató a tepertős-szilvalekváros csiga elkészítésének leírása is.

Akik elbírálják az önök receptjeit:

  • B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke,
  • Dr. Csicsor János vegyészmérnök,
  • Dr. Halmy Eszter a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke,
  • Horváth Szilárd az MTVA szerkesztő-műsorvezetője,
  • Paor Lilla a Hatoscsatorna főszerkesztője,
  • Páncsity Ferenc EM Technológia szakértő,
  • Siklován Attila élelmiszeripari szakember,
  • Szűcs Zsuzsanna a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Idei receptversenyükkel arra szeretnék ösztönözni a pályázókat, hogy kísérletezzenek otthon, teremtsenek egy, a jelenleginél sokkal egészségesebb, gyógyító konyhát, amivel nemcsak finom ízeket csempészhetünk étrendünkbe, hanem egészségesebbek is leszünk tőle.

  • Pályázataikat az alábbi e-mail-címre küldhetik : [email protected]
  • Beküldési határidő: 2024. március 25.

A nyerteseket értékes jutalmak, többek között wellness hétvégék várják!

(Magyar Elhízástudományi Társaság)

Segítség