A Kawasaki-kór

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
megjelent:

A betegség a koszorúerek szűkületét okozhatja, mely szívinfarktushoz vezet. A kórt először Tomisaku Kawasaki gyermekgyógyász írta le. Az esetek 80 százaléka 5 éves kor alatt fordul elő és 10 éves kor felett a betegség megjelenése nagyon ritka.

A tudomány még nem ismeri a betegséget kiváltó okot, de valamilyen fertőző ágens, valószínűleg vírus szerepét feltételezik. Tény, hogy az előfordulási gyakorisága Japánban növekszik.

A Kawasaki-szindróma tünetei

5 napig vagy tovább fennálló láz, ez a klasszikus tünet, emellett előfordul:

  • kötőhártya kivörösödése mindkét oldalon, de gennyes váladékozás nélkül,
  • az ajak, a nyelv vörös (epernyelvnek is hívják), az ajkak gyakran berepedezettek és véreznek,
  • megnagyobbodott, 1,5 cm-nél nagyobb nyaki nyirokcsomók,
  • bőrkiütés,
  • a kezek, lábak megduzzadhatnak, a tenyerek, talpak kivörösödésével, a második héten a bőr a körmök körül hámlani kezd.

A diagnózishoz a legalább 5 napon át tartó magas láz mellett a fenti 5 tünetből 4 tünet megléte szükséges

A klasszikus tünetek mellett egyéb komplikációk is színesíthetik a képet, például: hasmenés, az ízületek fájdalmas duzzanata, de a legrosszabb prognózist a szív- és érrendszeri szövődmények jelentik. A szív koszorúereiben gyulladás mehet végbe, mely aneurysma képződést okozhat, mely turbulenciát vált ki, mely az artéria szűkületét okozza. Kezelés hiányában a betegek egyötödében alakul ki aneurysma, kezelés mellett csak minden huszadik betegben.

A betegek többsége számára a prognózis kitűnő, mivel normális életet folytathatnak, valamint normális a fejlődés és a növekedés mértéke is. A tartós szívkoszorúér rendellenességekkel rendelkező betegek prognózisa főként a szűkületek és az elzáródás (az erek beszűkülése a vérrögök keletkezése miatt) mértékétől függ.

Nem valószínű, hogy a Kawasaki-kór okozta Jett Travolta halálát

2009. január 2-án meghalt John Travolta 16 éves fia, Jett. A hivatalos közlemény szerint Kawasaki-kór miatt fellépő epilepsziás roham miatt a fürdőszobában beverte a fejét, ez okozta a halálát. Dr. N. Litman New York-i gyermekgyógyász szerint azonban a Kawasaki-betegség nem áll összefüggésben az epilepsziás rohamokkal, a fentiek ismeretében nem alakulhatott ki roham a Kawasaki-kór talaján.
Korábbi interjúkban Travolta azt nyilatkozta, hogy a fiának kétéves korában derült fény a betegségére, a színész vegyi anyagok hatásának vélte a megbetegedést.
Jett Travolta autizmusban is szenvedett, de a szcientológiai egyház, melynek a szülők tagjai, nem ismeri el betegségként az autizmust. Az viszont tény, hogy autistáknál magasabb a rohamok előfordulásának gyakorisága, mint az átlag népességben.

(WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus

Segítség