Hipotermia: Egy óra a túlvilágon
megjelent:
Világszerte kísérleteznek az orvosok a hipotermiás újraélesztés módszerével, amellyel akár 40-50 perccel a szív leállása után is mind több esetben koronázza siker törekvésüket.
Már a múlt század utolsó éveiben is próbálkoztak sertések és egerek mesterséges lehűtéssel segített újraélesztésével. Embereken főleg különleges körülmények között bekövetkezett szívmegállásnál alkalmazták a természetes hipotermia, azaz lehűlés nyomán keletkező „beavatkozási időengedményt”.
Újfajta újraélesztés
A mesterséges hipotermiával segített újraélesztés egyik amerikai bázisa a Pennsylvania Egyetem Újraélesztés-tudományi Központja (Center for Resuscitation Sciences). Két ott dolgozó orvos, Lance Becker és Ben Abella először megvizsgálta és rendszerezte a hűtve újraélesztés folyamatait, majd kialakította az eljáráshoz szükséges eszközöket és terápiákat. 2005-ben az Amerikai Szívgyógyász Szövetségben (American Heart Association) kezdeményezték az újfajta élesztés elterjesztését.
Lehűlés és fagyhalál |
| Lehűlésről akkor beszélünk, ha a végbélben mért, úgynevezett maghőmérséklet 35 °C alá süllyed. A lehűlés során kimerült, életfolyamataiban lelassult betegnél döntő a szervezet mielőbbi visszamelegítése. Ilyenkor könnyen felborul a szervezet anyagcseréje, a só-víz háztartás egyensúlya, ami szívritmuszavarok kialakulásához vezethet, ezért az ilyen betegek felmelegítését kórházban kell végezni. Igen súlyos lehűlés esetén először izgatottság, azután érzéstelenség, levertség, álmosság következik, melynek leküzdésére az ember ritkán képes, és bár teljes tudatában van az elalvással járó veszélynek, feladja, elalszik. Ilyenkor külső segítség nélkül nincs esély a halál elkerülésére. |
A nagyobb amerikai városok kórházaiban mára már létrehozták a módszerre szakosodott speciális osztályokat. 2006-ban a kórházak 26 százalékában működtek ilyen hipotermiás újraélesztő osztályok és orvoscsoportok.
Az újraélesztés-tudományi központ tájékoztatója szerint a terápia lényege, hogy a lehűtött testben az agy csak lassan, fokozatosan melegszik fel, sejtjei átmenettel kezdenek működni. A korábbi gyors módszer esetén ezzel szemben a hirtelen meginduló sejtműködés zavarokat idézett elő a viszonylag épen maradt agyban, ráadásul feszített munkába lépett az agy hirtelen terhelését elhárítani hivatott immunrendszer is. Olyannyira, hogy ekkor és ettől következett be az agyállomány sérülése.
A gyakorlati tapasztalatok alapján a mintegy 4-7 százalékban károsodott agyak háromnegyed része végzetesen működésképtelenné vált a hirtelen terhelésektől.
Minden eset más
2002-ben egy férfi, akinek megállt a szíve, olyan helyen rogyott össze, hogy hideg víz lepte el; a görcstől összezárult a torka, tüdejébe nem hatolt be víz, a vére sem hűlt le. Mivel az agyába nem jutott oxigénhiányos hideg vér, nem következett be agyhalál. Miután egy óra múlva megtalálták és kiemelték, óvatos felmelegítéssel és szívindításokkal sikerült megmenteni az életét.
A kísérletező szándékú tudósokat azonban egy jóval korábbi, ám nagy figyelemmel kísért eset serkentette kutatásra. 1999. május 29-én a svéd Anna Bagenholm a sarkköri város, Narvik közelében egy sítúrán megbotlott, elcsúszott és fejjel előre belezuhant egy vízesés mélyén kialakult tóba. Beszorult a vízfelületet borító jég alá, méghozzá úgy, hogy egész teste a jeges vízbe merült, a fejét azonban egy kis légbuborék fogta körül.
A huszonkilenc éves nő teste fokozatosan lehűlt, a szíve megállt, alig lélegzett. Társai másfél óra múlva akadtak rá; leereszkedtek a vízesés aljára, Annát kivágták a jégből, majd kiemelték. Lélegeztető maszkot illesztettek a fejére, levegőt pumpáltak a tüdejébe. Megpróbálták a szívét újraindítani, ám erőfeszítésük sikertelen maradt. A nő testhőmérséklete ekkorra már fagypont közelire hűlt le.
Egyórás légi úttal, helikopteren a tromsöi klinikára szállították. Ott - három órával a baleset bekövetkezte után - lélegeztető és újraélesztő rendszerre kapcsolták. Egy óra elteltével a szíve magától működni kezdett, reggelre magához tért, és a testhőmérséklete normálisra emelkedett. Három napig még nyugtatókkal kezelték, utána négy hónapot töltött szanatóriumban, ahonnan aztán agykárosodás nélkül, egészségesen távozott.
A kutatók nyomatékosan felhívják azonban a figyelmet, hogy minden beteg, minden eset és minden körülmény más, ezért az újfajta újraélesztést is csak megfontoltan és ott lehet sikerrel alkalmazni, ahol megfelelőek a körülmények. Ám ott hiba lenne nem kihasználni életmentő előnyeit.
(MTI)
