Napraforgó nőtt volna egy kisfiú tüdejében

Független Hírügynökség
megjelent:

Bár még nem kezdett kicsírázni, de már meglehetősen megduzzadt egy szem napraforgómag egy kárpátaljai kisfiú tüdejében - számolt be csütörtöki számában az ukrajnai magyar nyelvű Kárpáti Igaz Szó című napilap.

Az orvosok kezdetben hétköznapi megfázásra gyanakodtak, ám a röntgenfelvétel mindenkit meglepett.

A tizennégy hónapos munkácsi kisfiúnak éppen negyven nappal a nagypapája temetését követően kezdődtek el a köhögési rohamai. Kezdetben megfázás, később légcsőhurut, majd tüdőgyulladás gyanújával kezelték.

Egyik rokonának végül eszébe jutott, hogy a gyerek annak idején belemarkolt egy zacskó szotyolába, és a szájához emelte a magokat. Ezt követően egy ideig köhögött ugyan, de aztán abbahagyta.

"A mag szerencsére még nem kezdett kihajtani, de már megdagadt - nyilatkozta Katerina Snicer, a kisfiú édesanyja. - Még belegondolni is szörnyű, hogy ez az aprócska szem majdnem a másvilágra küldte Jurkát..."

Három hónapig volt tüdejében a napraforgómag

Orvosi érdekességek

A napraforgómag körülbelül három hónapig volt a gyerek tüdejében, körülötte páfrányszerű hártya képződött. A kárpátaljai orvosoknak végül sebészeti beavatkozás nélkül, a légcsövén keresztül sikerült eltávolítaniuk a tizennyolc milliméteresre nőtt, betokozódott részt. Jurka ma már jól van.

Az édesanyja elhatározta, hogy megőrzi azt a véletlenül letüdőzött szotyit, ami majdnem a kisfia halálát okozta - írja a Kárpáti Igaz Szó.

Mint ismeretes, ukrán orvosok a közelmúltban bravúros műtéttel egy páciens tüdejéből egy öt centiméteresre nőtt fenyőhajtást távolítottak el.

(FH)

Frissítve: 2009.05.21. 20:10, Megjelent: 2009.05.21. 20:10
Címkék: Tüdő téma

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség