Nashwan-Parasound: eszköz az érszűkületes betegek kezelésére

Dr. Kónya Judit
szerző: Dr. Kónya Judit, családorvos - WEBBeteg
megjelent:

Közel három éve áll az érszűkületes betegek kezelésére egy új eszköz, melynek neve Nashwan-Parasound. A kezelés jó hatásúnak ígérkezik, az első alkalmazás óta szerzett tapasztalatok ezt bizonyítják.

Az eljárás feltalálója Dr. Khaled Nashwan jemeni származású sebész, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját, illetve sebész szakvizsgáját. Az általa kifejlesztett terápiás módszert 2006-ban számos nemzetközi és hazai díjjal jutalmazták.

Ezek közül nevezetes a Lengyel Tudományos Akadémia tudományos nagydíja a Maria Sklodowska-Curie díj, valamint a bukaresti, a gdanski és a nürnbergi nemzetközi találmányi kiállítások első díja. 2006-ban a Magyar Feltalálók Egyesülete „Az Év Feltalálója” kitüntetést ítélte neki.

A Nashwan-Parasound nevű műszert az érszűkület, vagyis a súlyos érelmeszesedés kezelésére fejlesztette ki. A súlyos érelmeszesedés következtében szűkülnek az erek, mely az alsó végtagon a járás nehezítettségét okozza. A szűk ereken keresztül kevesebb vér képes a végtagba áramlani, vagyis kevesebb tápanyag és oxigén jut a végtagba. Ez járás közben jelentkező változó intenzitású fájdalmat okoz

.

Érdekesség
Kevesen tudják, de a gazdasági és tudományos érdeklődés mellett Dr. Nashwan ereiben írói-költői vér is csörgedezik. 2001-ben elnyerte a TESZ (Társadalmi Egyesülések Országos Szövetsége) Tollforgatók Irodalmi Díját a Sába királynő országából jöttem c. verseskötetével.

A fájdalom a betegség súlyosbodásával egyre kisebb távolságok megtétele után egyre erőteljesebben jelentkezik, és megállásra kényszeríti a beteget. A Nashwan-Parasound kezelés alapja egy olyan műszer, amely különböző frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki infra- és ultrahang tartományban.

A sugárzás eredményeképpen nő a kollaterális, vagyis a súlyosan szűkült érszakaszt megkerülő ereken keresztül folyó véráramlás, így a végtag vérkeringése javul, amelynek következtében megszűnik a fájdalom és nő a gyaloglással megtehető távolság.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hasonló elven működő egyéb készülékek is forgalomban vannak, melyek szintén kiegészítő gyógymódként érhetők el a betegek számára. A közös ezen módszerekben, hogy térítés ellenében vehetők igénybe, és több alkalom szükséges a tünetek javulásáig, illetve addig a pontig, míg kiderül, hogy van-e hatása a kezeléseknek. Azonban már az első kezelés is hozhat eredményt.

Az eljárások hatásosságára vonatkozóan komoly orvosi közlemények mindeddig nem láttak napvilágot, így a módszerek hatásossága a betegbeszámolókon és az eljárások alkalmazóinak garanciáin kívül hivatalos klinikai vizsgálatok eredményeivel nem támaszthatók alá. A módszerek hatástalanságáról vagy veszélyességéről sem jelentek meg eddig közlemények.

Az eljárások alkalmazása soha nem helyettesítheti a megfelelő orvosi vizsgálatot, vagy a konzervatív terápiát! Az érszűkület komoly betegség, melynek diagnosztizálása és a súlyosság megítélése orvosi (belgyógyászati, angiológiai) feladat! A Naswan-Parasound és egyéb módszerek kiegészítő kezelésként hozhatnak jó eredményeket.

(WEBBeteg - Dr. Kónya Judit)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász és Dr. Tóth Sára Rebeka
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus
Érközpont és WEBBeteg - Dr. Antal Szilvia, érsebész és Bak Marianna, biológus szakfordító
Trombózisközpont - Dr. Kósa Éva, belgyógyász, angiológus

Segítség