Elkerülhetetlen az elpirulás?

Vörös, mint a paradicsom, illetve fehér, mint a fal – a két véglet, amely között arcunk színe rengeteg árnyalatot képes felvenni, s ezzel többet árul el pillanatnyi érzelmeinkről, mint azt legtöbbször szeretnénk.

Az elpirulók többsége szívesen megszabadulna ettől a „szokásától”, ám a kivörösödés ördögi körként működik: minél inkább koncentrálunk arra, hogy ne piruljunk el, arcunk annál élénkebb árnyalatot vesz fel. Mit tehetünk?

Félelmet kiváltó szituációban szimpatikus idegrendszerünk (is) aktivizálódik, amely során az úgynevezett noradrenalin elnevezésű stresszhormon termelődése indul be. A folyamathoz hozzátartozik ereink összehúzódása, s bőrünk is kevesebb vérhez jut.

Szervezetünk ezzel a módszerrel aktivizálja minden vértartalékát izmaink számára, hogy az esetleges harchoz vagy meneküléshez oxigénnel és tápanyaggal a lehető legjobban ellátott szervezettel fogjunk hozzá.

Az evolúció praktikus vívmányaként bőrünk ekkor mérhető minimális vérkeringése az esetleges sérülések esetén fellépő vérveszteség csökkentésekor is előnyünkre szolgál.

Testünk előre felkészül a várható fizikai erőfeszítésre és a nagy hőtermeléssel járó izommozgásokra, s ennek következtében bőrünk is lehűl. A vérkeringés ilyen jellegű átalakulásának köszönhető a „falfehér” arc.

Az elpirulás fiziológiája

„A ki- és elpirulásnak pontosan ezzel ellentétes a fiziológiája: a bőrünkben futó erek kitágulnak, élénkül a vérkeringés” – magyarázza Doris Wolf, mannheimi pszichológus – „s mindez annak eredményeképpen történik, hogy agyunk bizonyos hormonokat termel, amely a vérnyomás növekedését hozza magával.” Ereink kitágulása következtében vérünk hőmérséklete csökken, s ez arra szolgál, hogy hőháztartásunk egyensúlyba kerüljön, s szervezetünk hőmérséklete viszonylag állandó legyen.

Az kivörösödés teljesen egészséges és természetes reakció. Altala akaratlanul is olyan jelzéseket adunk a külvilág felé, amelyeket nem minden esetben szeretnénk közhírré tenni: „bizonytalanságot sugároz, és sokszor olyankor is érintettségünket kelti egy-egy téma kapcsán, amelyhez nem sok közünk van” – részletezi a pszichológus.

A pirulás tudatalatti folyamat

Az elpirulás tudat alatti folyamatként működik: amikor számunkra kellemetlen, vagy kínos esemény következik be, belső feszültség keletkezik testünkben, amely sok ember esetében paprikavörös arccal jut kifejezésre a külvilág felé.

Szervezetünk ekkor – az elsápadással ellentétben – nem harcra vagy menekülésre készül; sokkal inkább arról van szó, hogy agyunk vérellátása növekszik, hogy kellő mennyiségű energiája legyen a szituációból kivezető út megtalálására.

Akármennyire természetes és egészséges folyamatról is van szó, az elpirulás pillanatnyilag kiszolgáltat minket a velünk szemben állónak, aki ilyenkor szinte nyitott könyvként olvasva belőlünk számos érzésünkről tudomást szerezhet.

„Nagyon sokan ’szenvednek’ attól, hogy lépten-nyomon elpirulnak” – mondja Wolf – „s ezzel ördögi körben találhatják magukat: idegesek lesznek a pironkodás miatt, s egyre jobban koncentrálnak arra, hogy elkerüljék a jelenséget, s állandóan figyelik magukat, vajon ezúttal sikerült-e. Egyre inkább megpróbálják elkerülni az ’arcpirító’ szituációkat, ám a folyamatos koncentráció miatt mind gyakrabban fordul elő velük” – részletezi a pszichológus.

Ki is rekeszthet a gyakori pirulás?

Sok esetben figyelhető meg, hogy az elpirulás – amennyiben negatívan élik meg – akár szociális izolációhoz is vezethet.

Az érintettek nagyon érzékenyen tudnak reagálni, ha szóvá teszik elpirulásukat. Azokat a perfekcionistákat, akik azt szeretnék, hogy mindenki kedvelje őket, de ugyanakkor csökkent önértékeléssel rendelkeznek, különösen nagy arányban zavarja a színváltó jelenség.

Szerencsére egy egyszerű terápiás fogással változtathatnak mindazok, akik tarthatatlannak élik meg az elpirulást.

„A pironkodástól való félelem leépítéséhez meg kell tanulni az elpirulást nem katasztrófaként megélni, hanem testük ártalmatlan reakciójaként felfogni” – ajánlja Wolf. Minél magabiztosabban kezeljük ugyanis fejünk vörösödését, annál lazább lesz reakciónk, s így még a színváltás mértéke is csökkenhet.

(WEBBeteg - K. J., lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)