H1N1 - A halálesetek mögött a tüdőgyulladás felülfertőződése állhat

Független Hírügynökség
megjelent:

Az Egyesült Államokban a sertésinfluenza halálos áldozatai között sok embernél az influenzavírus mellé bakteriális fertőzés is társult, állapította meg a CDC járványügyi intézet.

A H1N1 esetében veszélyesebb a vírusos tüdőgyulladás

Influenza esetén az esetek túlnyomó többségében a halált nem maga az infleunzavírus okozza, hanem a nyomában fellépő bakteriális fertőzés vagy a páciens meglévő más betegsége. Viszont egy millió esetből egyszer maga az influenzavírus okoz olyan súlyos tüdőgyulladást, az akut légzési elégtelenséget (ARDS), amely okszor halálhoz vezet.

Az új influenzának a halálozási aránya nagyjából akkora, mint a szezonális influenzáké, vagyis ezer megbetegedésből 1-5, de ezen belül a közvetlen vírusos tüdőgyulladások aránya 10 ezerből 1, szemben a szokásos influenza 1 millióból 1-es arányával.

A tüdőgyulladás bakteriális felülfertőződése okozza a legtöbb halálesetet

A kutatók 77 halálos esetet vizsgáltak meg, és azt találták, hogy csaknem 30 százaléknál volt bakteriális felülfertőzés is. A 22 ilyen páciens közel felénél találtak Streptococcus pneumoniae (vagy másképpen pneumococcus), amely tüdőgyulladást okoz, és nagy valószínűséggel hozzájárult a halálhoz.

Hét páciensben találtak Staphylococcus aureust, egyben pedig haemophilus influenzae baktériumot, amely szintén okozhat tüdőgyulladást. A többieknél különféle egyéb felülfertőzést tapasztaltak. A páciensek életkora a 2 hónap és az 56 év között volt, az átlag 31 év.

A CDC ennek fényében azt ajánlja, hogy azok, akiknél az egészségi állapot miatt fennáll influenza esetén a súlyos szövődmény kockázata, azok ne csak influenza, hanem pneumococcus ellen is oltassák be magukat. A CDC szerint minden 5 év alatti gyereket és 65 év felettit, valamint 2 év és 64 év között minden veszélyeztetettet kellene oltani Streptococcus pneumoniae ellen is, de ténylegesen csak az emberek kis százaléka kap ilyen oltást.

(Független Hírügynökség)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Rákóczi Éva, belgyógyász-infektológus

Segítség