Kiket fenyeget a csontritkulás?

MTI
megjelent:

A csontritkulás (latinul osteoporosis) világnapját 1999 óta tartják október 20-án az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO indítványára, Magyarországon 1996-ban rendezték meg először.

A WHO a 2000-2010 közötti időszakot a csont és ízület évtizedévé nyilvánította. A csontritkulás kóros folyamat, amelynek következményeként a csontokban a szilárdságot és keménységet, valamint a testmagasság megtartását biztosító ásványi anyagok - főként a kalciumfoszfát és a sók - mennyisége csökken, emiatt a csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak.

A csontritkulás világszerte a 60-70 évesek mintegy egyharmadát, a 80 év felettiek kétharmadát sújtó betegség. Magyarországon is komoly népegészségügyi gond, minden harmadik klimax után levő nő szenved tőle, és a férfiakat sem kíméli. A "néma járvány" sokáig nem jár tünetekkel, ám később egy rossz mozdulatnak is törés lehet a következménye, világszerte évente 9 millió combnyaktörés írható a gyengülő csontsűrűség számlájára.

A csontképzés-csontbontás egyensúlyának felbomlása már a 35-40 éveseknél elkezdődik, folyamata a változó korú nők körében gyorsul fel a női nemi hormon, az ösztrogén termelésének leállása miatt. A csontvesztés ütemét helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással le lehet lassítani, s kerülni kell a "kalciumrabló" dohányzást, a kávé és a szeszes italok fogyasztását.

A kalcium a csontok fő alkotója, felszívódását, beépülését a D-vitamin segíti elő, ami természetes módon elsősorban a napfény hatására képződik szervezetünkben. A magyarországi vizsgálatok szerint a 60 év feletti lakosságnál súlyos D-vitamin hiány mutatkozik. Fontos a csontozat rendszeres terhelése is, a napi séta, kocogás, esetleg gyógytorna elősegíti a csontképzést. Genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, azaz a csontritkulásra való hajlam örökölhető.

Ma már korszerű gyógyszerek állnak rendelkezésre, van olyan is, amelyből elegendő havonta egy szemet bevenni, s ugyanolyan hatásosan gátolja a kalcium kiürülését a szervezetből, mint a naponta alkalmazott készítmények. Sőt, már olyan szert is előállítottak, amelyből évente két adagot kell csak beinjekciózni.

Magyarországon a betegség a lakosság legalább kilenc-tíz százalékát érinti, s kétszer annyi nőt, mint férfit. Évente közel 14 ezer combnyaktörés, 27 ezer csukló-, mintegy 30 ezer csigolyatörés és további 30 ezer egyéb csonttörés fordul elő osteoporosis miatt, az ezt elszenvedők 15-20 százaléka a leggondosabb ellátás ellenére is fél éven belül meghal a szövődmények következtében.

A felvilágosítás hiányossága miatt a rászorulóknak mindössze egyhatoda kerül ellátásra. Az 1995-ben megindult Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei szerint többszintű, az egész ország területét behálózó ellátó rendszer jött létre, minden rászoruló számára biztosítva a szűrés, a diagnosztikus és terápiás tevékenység hozzáférhetőségét.

(MTI)

Cikkajánló

A csontritkulás (oszteoporózis) előjelei és veszélyei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Csontritkulás
Az oszteoporózis alattomos betegség, kezdetben semmilyen klinikai tünetet nem okoz. Első jele egy kisebb baleset, például egyszerű elesés miatti csonttörés lehet, előrehaladott formájában azonban már a mindennapi élet biztonságát is veszélyezteti.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Oxygen Medical - Dr. Pál Mónika, reumatológus
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Oxygen Fájdalomcentrum - Dr. Pál Mónika, reumatológus

Segítség