Mi lesz a nőkkel háromszáz év múlva?

MTI
megjelent:

Az úgynevezett Framingham-tanulmány keretén belül Stephen Stearns, az amerikai Yale Egyetem kutatója bő 60 év adatait értékelte ki kollégái segítségével. Munkájukat az amerikai tudományos akadémia folyóiratában publikálták.

Kétezer-kétszáz nő adatainak elemzése kimutatta: a nők a jövőben valószínűleg kisebbek és testesebbek lesznek, a szív- és érrendszerük azonban egészségesebb lesz, és szülni is korábban fognak, mint ma.

A modern orvostudomány közelmúltbeli vívmányaira alapozva a kutatók manapság kételkednek abban, hogy az ember evolúciója vajon folytatódik-e még ma is. Korábban a betegségeket és a járványokat túlélők, tehát az egészségesek előnyhöz jutottak, ők tudták továbbadni génjeiket. Napjainkban azonban olyan betegségeket is sokan túlélnek, amelyek korábban halálosnak bizonyultak volna, így a kiválasztódás hatása legalábbis alábbhagyott a kutatók egy része szerint.

Stearns és kollégái azonban úgy vélekednek, hogy ha a túlélésre nem is, de a szaporodási rátára igenis befolyással lehet a szelekció. Tehát a mai élethez különösen jól alkalmazkodott nőknek több gyerekük lesz, mint társaiknak - előnyös tulajdonságaik ezért fokozatosan elterjednek a lakosságban.

Elméletük bizonyítására a kutatók a Framingham-tanulmányhoz nyúltak, amely 1948 óta gyűjti az adatokat a Massachusetts állambeli Framingham kisváros lakosainak egészségi állapotáról és életviteléről. Számos családnál már több generáció is képviselteti magát. Az elemzés során olyan tulajdonságokat kerestek a kutatók, amelyek elsősorban a sokgyerekes asszonyokra voltak jellemzőek.

Ezek a nők átlagosan kisebb termetűnek és erősebb felépítésűnek bizonyultak, alacsonyabb volt a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk. Ezen kívül hosszabb ideig tartott termékeny életszakaszuk, mint a karcsúbb, magasabb nőké - írta a német Die Welt című lap internetes kiadása a publikációt ismertetve.

Amennyiben az irányzat további tíz generáción át folytatódna, a XXIV. és a XXV. század női átlagosan két centiméterrel alacsonyabbak és egy kilóval könnyebbek lennének mai társaiknál. Első gyermeküket öt hónappal korábban szülnék, a változókorba pedig tíz hónappal később érnének, mint ma. Ezzel az evolúciós ütemmel egyébként teljesen az átlagnak megfelelően haladna az ember - a legtöbb állatnál és növénynél sem megy gyorsabban a fejlődés.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin

Segítség