Ólom a vérben - Már az alacsony érték is veszélyes

MTI
megjelent:

Az amerikai lakosság ólomveszélyeztetettsége lényegesen csökkent annak nyomán, hogy 1978-ban korlátozták az ólomalapú festékek forgalmazását, 1996 pedig betiltották az ólmozott benzint.

Az amerikai tinédzserek véréből alacsony koncentrációban mutatható ki az ólom, ám még ez az igen csekély mennyiség is károsítja a veséjüket - derült ki egy követéses vizsgálatból. A Johns Hopkins Egyetem tudósai a harmadik országos egészségügyi és táplálkozási felmérés adatait elemezték, amelyet 1988 és 1994 között végeztek az Egyesült Államokban.

A baltimore-i intézmény kutatói 769 tizenkét és húsz év közötti fiatal adatait, teszteredményeit tanulmányozták. A kutatás eredményeiről az Archives of Internal Medicin orvosi lapban számoltak be. Amikor a tinédzsereket vérük ólomkoncentrációja alapján négy csoportra osztották, kiderült, hogy azoknál a fiataloknál, akiknél a legmagasabb adatokat mérték, valamelyest lelassult a vese kiválasztó funkciója. "Ezek az eredmények azért megdöbbentők, mivel teljesen egészséges kamaszoknál tapasztaltuk az enyhén csökkent vesefunkciót.

Az ólom felhalmozódik a szervezetben
Az ólomra vonatkozó, biztonságosnak tartott határérték jelenleg 10 mikrogramm deciliterenként. A nehézfém mérgező hatását már 1892-ben leírták, azóta többször csökkentették a megengedett határértéket. Veszélyességét fokozza, hogy felhalmozódik a szervezetben. A kisgyerekek környezetében a festékekben, a háziporban, a vízvezetékekben és a talajban is jelen van.
Az ólom felhalmozódik a szervezetben

Ez viszont későbbi veseproblémák kialakulását vetíti előre, amikor az érintetteknél esetleg a vesebetegségek szempontjából rizikótényezőnek számító magas vérnyomás vagy diabétesz alakul ki" - hangsúlyozta Susan Furth, a Johns Hopkins Egyetem Gyermekgyógyászati központjának munkatársa, aki részese volt a vizsgálatnak. Az Egyesült Államok Járványügyi és Betegség-megelőzési Központja (CDC) deciliterenként 10 mikrogramm ólmot tart még megengedhetőnek a vérben.

A vizsgálatban részt vett tinédzserek esetében ez a mutató 1,5 mikrogramm volt deciliterenként, ami a CDC normatívái szerint biztonságosnak tekinthető. Azok a kamaszok, akiknél az ólom vérkoncentrációja deciliterenként meghaladta a 2,9 mikrogrammot, már észlelhető volt a vesefunkció lelassulása.

Többségük szegény, alacsony iskolázottságú családból származott. A kutatók megjegyzik, hogy az Egyesült Államokban 26 millió ember szenved valamilyen krónikus vesebetegségben.

Az amerikai lakosság ólomveszélyeztetettsége lényegesen csökkent annak nyomán, hogy 1978-ban korlátozták az ólomalapú festékek forgalmazását, 1996 pedig betiltották az ólmozott benzint. Az átlagos népesség véréből azonban mindmáig kimutatható az ólom, "köszönhetően" egyebek közt az iparnak, mázas edényeknek és bizonyos körzetekben az ivóvíznek.

Az ólom felhalmozódik a szervezetben
A mértéktelen étvágya és a következtében fellépő ólommérgezés hozzájárult George Friedrich Handel barokk zeneszerző halálához egy amerikai zenetörténész szerint. David Hunter, az austini Texas Egyetem zenetudósa úgy véli, Handel élete utolsó húsz évében elhízott, és nem tudta kontrollálni az étvágyát.
David Hunter úgy gondolja, Handelt mérhetetlen étvágya és az asztalon mindig kéznél lévő bor mérgezhette meg. A bort ugyanis ólomot tartalmazó kancsókban tárolták.
Mi okozta George Friedrich Handel halálát?

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség