Kis mennyiségű alkohol segíthet megőrizni a karcsúságot

MTI
megjelent:

A bostoni Brigham and Women''s Hospital munkatársai több mint 19 ezer normál testsúlyú, 39 évesnél idősebb amerikai nőt kérdeztek ki italozási szokásaikról, majd 13 éven át figyelemmel követték őket.

Könnyebben tartják meg egészséges testsúlyukat azok a nők, akik naponta egy-két pohár vörösbort, sört vagy röviditalt elfogyasztanak, mint azok, akik egyáltalán nem isznak alkoholt - közölték hétfőn amerikai kutatók.

A bostoni Brigham and Women''s Hospital munkatársai több mint 19 ezer normál testsúlyú, 39 évesnél idősebb amerikai nőt kérdeztek ki italozási szokásaikról, majd 13 éven át figyelemmel követték őket.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint 7346 nő, a megkérdezettek 38 százaléka vallotta, hogy egy csepp alkoholt sem iszik. A válaszadók egyharmada (6312 nő) mondta, hogy naponta átlagosan 5 grammnál kevesebb alkoholt fogyaszt (egy pohár ital általában 10 gramm alkoholt tartalmaz). A felmérésben részt vevő nők 20 százaléka ivott napi öt-tizenöt gramm, 6 százaléka 15-30 gramm, 3 százaléka pedig napi harminc grammnál több alkoholt, vagyis legalább napi 2-3 italt.

A vörösbor jótékony hatásai

Az egyes vörösbor fajták antioxidáns hatásának erőssége, növekvő sorrendben: rozé, merlot, oporto (portugiser), zweigelt, pinot noir, cabernet sauvignon.
A vörösbor jótékony hatásai

A 13 éves követési periódus alatt azok a nők híztak a legtöbbet (átlagosan 3,63 kilogrammot), akik egyáltalán nem ittak alkoholt, és azok a legkevesebbet (1,55 kilogrammot), akik napi két italt fogyasztottak. A szerzők azonban óvnak attól, hogy a nők az alkoholt használják az elhízás elleni küzdelmük eszközeként, hiszen az italozással számos egészségügyi és pszicho-szociális probléma is összefüggésbe hozható.

A követés 13 éve alatt az eredetileg normál testsúlyú nők 41 százaléka lett túlsúlyos vagy elhízott, a legkisebb eséllyel azok, akik 15-30 gramm alkoholt vettek magukhoz naponta valamilyen formában.

Lu Wang kutatásvezető szerint az alkoholt fogyasztó nők fizikailag aktívabbak voltak, mint azok, akik egyáltalán nem ittak. A szakember úgy véli, a mérsékelt alkoholfogyasztás hatására a nők több energiát égetnek el, mint amennyit az alkohollal magukhoz vesznek, ez magyarázhatja a felmérés eredményét.

(MTI)

Cikkajánló

A rendszeres alkoholfogyasztás veszélyei

Dr. Kónya Judit, családorvos
Alkohol
A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben.

Segítség