Röntgen és MRI - Mi mutatja ki a csonttörést?

Medipress
megjelent:

A tanulmányban olyan betegek vettek részt, akik a csípő és medence sérülését követően fájdalomra panaszkodtak. 13 negatív röntgen lelettel rendelkező betegnél összesen 23 törést találtak az MRI segítségével.

A röntgen nem mutatja ki a csípő- és medencetörések közel harmadát - állítják a kutatók. A Duke Egyetem orvosai arra figyelmeztetnek, hogy rossz diagnózishoz, azt követően pedig műhiba-perekhez vezethet az, ha egyedül csak a röntgenfelvételeket veszik figyelembe.

Amikor 92 beteg leleteit újra kielemezték egy nagyobb felbontású szkennerrel (MRI-vel), 35 felfedezetlen törést találtak. Az eredményekről az American Journal of Roentgenology-ban számoltak be. Dr Charles Spritzer, aki a kísérletet vezette, elmondta: „A traumás törés diagnózisa gyakran röntgennel kezdődik és azzal is fejeződik be.

Néhány esetben azonban nem egyszerű kizárni a törés lehetőségét.” A tanulmányban olyan betegek vettek részt, akik a csípő és medence sérülését követően fájdalomra panaszkodtak. 13 negatív röntgen lelettel rendelkező betegnél összesen 23 törést találtak az MRI segítségével.

Röntgenvizsgálat

A röntgencső röntgensugarakat állít elő, mely a különböző szöveteken keresztülhaladva fokozatosan gyengül, és ez a gyengített sugár a sugárforrással szemben elhelyezett filmre, vagy ernyőre vetül. Röntgenvizsgálat

Mit mutat a röntgen és mit az MRI?

Másik 15 beteg esetében a röntgen eltérést mutatott ugyan, de az MRI további 12 olyan medencetörést mutatott ki, melyre amúgy nem derült volna fény. 11 esetben az MRI nem mutatott törést, a röntgenfelvétel viszont igen.

A kutatás eredményei szerint kétséges esetekben megéri a röntgent és az MRI-t is használni, főleg, mert a csípősérültek általában törékeny idősek, akiknél gyakoribbak a komplikációk és a halálozás.

Dr Spritzer elmondta: "A sürgősségi osztály pontos diagnózisa a csípő- és medencetörésekről gyorsabban a műtőbe juttathatja a beteget szükség esetén, és kevesebb olyan beteg kerülne felvételre, akik nem szenvedtek csontsérülést.”

A combnyaktörés
Ha a törés közvetlenül a combfej és combnyak határán következik be, akkor medialis, ha pedig közel a combcsont és a combnyak határán keletkezik, akkor lateralis combnyaktörésről beszélhetünk. A combnyaktörés

„Az MRI használata olyan betegeknél, akiknél erősen fennáll a klinikai gyanú a törésre, de a röntgen nem mutat semmit, előnyöket rejt magában a csípő és medence töréseinek felkutatására." Dr. Tony Nicholson, A Királyi Radiológiai Szakkollégium munkatársa elmondta, az eredmények számszerűen írták le azt, amit már tudni ill. gyanítani lehetett.

Azt azonban nem tartja járható és észszerű útnak, hogy minden egyes beteget MRI vizsgálatnak vessenek alá.

„Végül mindig a józan ész dönt. Ha egy idős beteg állandó fájdalommal küszködik, de a röntgen csak enyhe izületi gyulladást mutat, az MRI vizsgálatnak létjogosultsága van, hogy ellenőrizzék, nincs-e csonttörés. Mindig aggodalomra ad okot, ha egy diagnózisra nem derül fény azonnal, de úgy vélem, a legtöbb orvos elsőosztályú szakember, és figyelemmel kíséri a betege sorsát.”

Diagnosztiakai módszerek
  • CT (computertomographia)

Medipress

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító

Segítség