Elkerülhető a szellemi képességek romlása idős korban?

MTI
megjelent:

Az idős emberek esetében elkerülhető a kognitív képességek gyors romlása, amennyiben hatásosan kezelik az érintettek magas vérnyomását. Ezzel az eredménnyel zárult kanadai kutatók vizsgálata olyan emberek részvételével, akik döntési képessége márbizonyos mértékig romlott.

A magas vérnyomás az erek károsodása következtében a szellemi képességek fokozatos leépüléséhez vezet. Nem mindegy azonban, hogy az agyműködés milyen feladatai károsodnak előbb: kanadai kutatók ezt a kérdést kivánták tisztázni.

Shamram Oveisgharan és Vladimir Hachinski öt éven keresztül 990, átlag 83 éves embert vizsgált rendszeresen. A tanulmányban résztvevő idős személyek egynegyedének mind az emlékezőtehetsége, mind a gondolkodása, döntési képessége zavartalan volt, a többiek egyik csoportjának memóriája már károsodott, a másik csoport tagjainak gondolkodása nem volt megfelelő.

Az öt esztendei megfigyelés során a szellemi képességek leépülése lényegében ugyanolyan arányban, mintegy 60 százalékban következett be és hasonlóan alakult azoknak a romlása, akiknek már a vizsgálat elején memóriazavarai voltak.

Közel negyedannyi kockázat

Azok az idős emberek, akiknek a magas vérnyomás mellett csak gondolkodása, döntési képessége volt rosszabb, szellemi szempontból gyorsabb ütemben károsodtak. A kutatók arra következtettek, hogy a magas vérnyomás megfelelő kezelésével ezeknek az időseknek az egyharmadát lehetne megvédeni a szellemi leépüléstől.

A British Medical Journal cikkében amerikai szakorvosok számoltak be 65 évesnél idősebb, magas vérnyomású betegeik kezelésének eredményeiről.

Benjamin Wolozin és munkatársai három betegcsoporttal foglalkoztak. Az egyik csoport tagjai a világszerte leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő, az ACE-gátló gyógyszercsoport egyik változatát szedték, a másik csoportban lévők vérnyomását az ARB-készítményekkel kezelték, a többiek pedig egyéb kezelésekben részesültek.

A vérnyomást mindhárom gyógyszer hasonló mértékben csökkentette, viszont a két másik csoport tagjaihoz képest az ARB-készítményt szedő, idős emberek szellemi romlásának kockázata 22 százalékkal volt kisebb. A kutatók arra is fölfigyeltek, hogy a már Alzheimer-kórban szenvedő személyek közül kevesebb beteget kellett teljes ápolást nyujtó otthonba helyezni, ha magas vérnyomása miatt ARB-gyógyszert szedett.

(MTI)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség